A foglalkozás célja érzékletessé és átélhetővé tenni a tanulók számára a csoportból való kirekesztés, illetve kirekesztettség élményét. Rávezetni a gyerekeket arra, hogy az új osztálytársak iránt mutatott nyitottság és befogadás a közösség erejét növeli. (Török Ildikó óraterve 11 éveseknek.)

Az egy tanóra hosszúságú, kicsengetésekkel tagolt játék a Németországban egyre népszerűbb osztályteremszínház első magyarországi adaptációja. A kamaszoknak szóló új, színházi műfaj iskolákban, osztálytermekben szembesíti a diákokat azokkal a sajátos problémákkal, melyekkel a mindennapi iskolai élet során találkoznak.

„Az egységes sugallat azt üzeni, hogy az iskola, a tanár nem ért hozzá, majd felülről megmondják, hogy mi a követendő metódus. Egy-egy új elem bevezetését nem előzi meg szakmai vita, konszenzuskeresés, ez szinte diktátumként jelenik meg a rendszerben. Legrosszabb esetben váratlan meglepetésként. Az iskola meg kapkod, igyekszik mindenfelé megfelelni. Az értekezleteken már évek óta alig esik szó a gyerekekről, a szakmáról, időnket befonják a szabályozók, rendeletek... és a bizonytalanság.” (Gyulai Zsuzsanna)

A film az Esztergomi Kortárssegítő Műhely „Ne tedd!” bűnmegelőzési modellprojekt keretében készült. Szereplői (és nagyrészt az alkotói is) kortássegítők. A Retorzió elkerüli a klasszikus értelemben vett oktatófilmek buktatóit; ez azonban azt is jelenti, hogy az osztályfőnöki munkában csak gondos előkészítéssel és feldolgozással használható.

Andor Mihály Lépéskényszer című, idézett cikkében mindenekelőtt a reformoktól idegenkedő pedagógusokat teszi felelőssé a közoktatás kudarcosságáért. Ennek tudatában tartjuk szükségesnek, hogy meghallgassuk a másik felet is. Csirmaz Mátyás arról ír, hogy a reformvonat pedagógus utasaként miként is élte meg az elmúlt másfél évtized változásait.

„Mielőtt útra kelsz, fontold meg jól, hogy a sorsod hív, vagy a végzeted kerget. Ha a sorsod hív, egy Találkozás felé közeledsz éppen, de ha a végzet elől bujkálsz, egész életedben csak a személyes történeted elől fogsz menekülni. Hiszek a találkozások misztériumában. Az alábbiakban kilenc »iskolás« találkozás emlékét idézem meg, hogy legvégül leírhassam a tizediket, okulásul és emlékeztetőül.” (Perjés István)

Az utóbbi években a blogok gyors terjedése és spontán összekapcsolódása révén megjelent az interneten egy pedagógusokból szerveződő közösség, az egyik résztvevő szavaival élve a virtuális tantestület. Egy olyan „tantestület”, amelynek tagjai – anélkül, hogy személyes ismerősök lennének – rendszeresen megosztják egymással örömeiket, gondjaikat, sikereiket, kudarcaikat, és emellett folyamatosan reflektálnak mindarra, ami az iskola világában aktuálisan történik.

A média egy része szerint az iskolák élete szenzációs botrányok sorozata. Ma már nem is számít igazi szenzációnak, ha a diákok semmibe veszik egy tanár személyiségi jogait, megsértik, illetve a technika lehetőségeivel élve nyilvánosan megalázzák őt. Még mielőtt (nagyrészt joggal) elkezdenénk méltatlankodni, és tovább sorolni a hasonló eseteket, érdemes egy-egy ilyen ügy mélyére nézni.

Az OFOE új partnere az Apró-cseprő, a Gáspár Sarolta vezette rádióműsor online változata. Az oldalon havonta változó tematikával folyik majd a párbeszéd a gyereknevelés hagyományos és napjainkra jellemző problémáiról.