2007. december 12. szerda, 13:38
Nem csináltam látványos balhét, hanem…
„Azon konfliktusok között kutakodva, melyekben magam is szereplő voltam, két eset jutott eszembe… A másik eset talán méltóbb a kifejtésre, hiszen egy olyan problémáról van szó, amellyel szinte minden tanári pályán dolgozó kolléga találkozhat, és talán a büszkeségem is ösztönöz arra, hogy elmondjam, hiszen az esetet sikerült az osztállyal közösen eredményesen megoldanunk.” (Pápai Júlia írása)
„… A hely, az iskolához közel, gyalog is érhetős távolság, de van, mert intéztük gyermekjóléttel bérlet a helyi buszra, csizma a lábra és étkezés és tanszer…” – írja Terepmunkás. Az ő szavaival kezdi a virtuális kongresszus a téli szünetet.
A foglalkozás célja felismertetni, hogy az ajándékkal kifejezzük megbecsülésünket, szeretetünket, pozitív érzelmeinket valakinek, aki fontos a számunkra; az ajándékkal szeretnénk örömet szerezni. Ám az ajándékozás és az ajándék elfogadása ennél sokkal bonyolultabb: meg kell tanulni ajándékozni és ajándékot elfogadni is. (Török Ildikó óraterve 11-13 éveseknek.)
„Ha a tanár nem tudja feldolgozni saját belső feszültségeit, nem boldogul a személyközi konfliktusokkal sem. Hányszor találkoztam alacsony önértékelésű kolléganővel, aki diákjaiban saját életének a megrontóit látta, vagy nyugdíj előtt álló kollégával, akinek nincs már türelme sem a tanulókhoz, sem a szülőkhöz, de még a munkatársaihoz sem.” (Kováts Nóra írása.)
„Történt, hogy karácsony előtt két héttel a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei ebben az évben is megkérdezték a hajléktalanokat, mit szeretnének karácsonyra. Ez alkalommal nagyon meglepődtek és bizony kicsit el is szégyenkeztek...” Kamarás István meséjével kívánunk boldog karácsonyt minden kedves olvasónknak. 
A budapesti Törökvész úti Általános Iskola három filmet indított a Gyermekszem Filmfesztiválon, a Focihuligánok korcsoportjában elnyerte a fődíjat. A történetben szinte minden előfordul, ami a kiskamaszokat igazán foglalkoztatja: rivalizálás, sport, szerelem. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, micsoda közösségformáló erő, mély együttes élmény egy közös produktum, ezúttal egy valóban élvezhető film létrehozása.
Új rovatunk első cikke több mint két éve jelent meg az Iskolakultúrában. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy PISA-eredménnyel ezelőtt. Rövidített változatban olvasható volt az ÉS-ben is „A csőd előtti utolsó pillanat” címmel. 
… Közös munkánk során hamar felfigyeltem néhány általános, a többségüket érintő problémára. A megoldások keresése közben az ősz folyamán ellátogattunk a Kolibri Színházba, ahol megtekintettük az ünnephez kapcsolódó előadásukat, az Októberi napok, naplólapok című előadást. Itt bukkantam rá egy lehetséges megoldásra. (Kerekes János írása)
„És ekkor jön a szöveg. A gyerekanyag egyre rosszabb, rossz gyerekből nem lehet csodát művelni. Az önkormányzat úgysem engedi, mi lesz az idős kollégákkal, meg aztán végső soron nem is annyira rossz ez az iskola. Néha az az érzésem, hogy ennek a hetven embernek a kb. kilencven diplomája csak arra jó, hogy bebizonyítsa, miért rossz, ami van, illetve hogy miért nem lehet semmin sem változtatni. Vajon hogyan fogunk kikecmeregni a középpocsék iskolák csapdájából?” (Federmayer Katalin)