2012. április 20. péntek, 7:57
Antiszemitizmus, rasszizmus
Amikor aztán egy polgármesterrel, akinél éreztem az elutasítást a munkám iránt, leültem beszélgetni, és megkérdeztem, mi a gondjuk velem, már tudtam, valami nem stimmel. Pedig ez sem most volt. Azt válaszolta ugyanis, hogy a zsidó kapcsolataim a baj. Aztán, gondolom, látva arcomon az elképedést, hozzátette: na, neki személy szerint semmi baja velük, de itt a házban sokaknak szemet szúr…és ő csak figyelmeztet…(L. Ritók Nóra)
A lány családgondozója a héten hívott, érdeklődött, hogy hogyan folytathatja a tanulmányait. Semmi sem rendeződött, de talán ...talán visszatér, talán újra tanulni fog, talán szakmát és ezzel munkát szerez, talán maradt még esélye a "normális" élete is. (Leiner Károly)
Csak a közoktatási törvénytervezetet nem értem. Mondjuk, sok pontját nem. De most, az őszi szünetben, a gyerekeket nézve leginkább azon rágódtam, ki hiheti azt, hogy létezik olyan egységes, központilag irányított tananyagtartalom, szervezési forma, ami egyforma eséllyel fejleszti mindkét csoportot? Ki hiheti, hogy ebben a szélsőségességben a merev szabályozás sikeresebb lesz, mint a rugalmas? A büntetés sikeresebb, mint a dicséret? Az oktatásból minél előbbi kiléptetés eredményesebb, mint a bent tartás? (L. Ritók Nóra)
Pár éve figyelem ezt is. Mert sokáig nem voltak az általános iskolákban ilyen munkakörök. Sok iskolában ma sincsenek. De gyakoriak ma azokban az iskolákban, ahol magas a cigány, a HHH gyerekek aránya. És a munkájuk is eltér kicsit a "portás bácsiétól", bár a gyerekek így hívják őket. Sokkal inkább a biztonsági őrre emlékeztet. Az általános iskolákban. (L.Ritók Nóra)
Ezek a szavak fémjelzik majd az új közoktatási törvényt? Ezt olvashatjuk ki a döntéshozók nyilatkozataiból. Nyilván, hogy mi, pedagógusok, szokjuk. A gyerek és a szülő meg féljen. Hogy mindannyian felkészülhessünk a nagy változásra.
Olykor tárgyaltunk, átmenetileg még békét is kötöttünk. Különös módon nem volt bennünk tartós ellenszenv egymás iránt. Előfordult, hogy együtt mentünk haza, együtt játszottunk, majdnem olyanok voltunk, mint az igazi barátok. Egyszer fordult csak elő, hogy én kezdtem a támadást, ezzel otthon el is dicsekedtem. A szüleim azonnal meg is kérdezték, hogy miért bántom, ha nem csinál semmit. Igazat is adtam nekik, hiszen én is jobban éreztem magam akkor, ha ő provokálta ki a pofont, mint amikor én ugrasztottam össze az osztálytársaimat...
Nem is az lep meg, hogy a mostani oktatáspolitikának nem kellenek a HH, vagy inkább HHH gyerekek. Ezt már sejteni lehetett. Inkább az lep meg, hogy vállalják ennek a tervnek az üzenetét. (L Ritók Nóra)
Izgatottan vártam, hogy az uniós elnökséghez milyen roma stratégia társul. Aztán látom, olvasom: az államtitkár szerint a következő félévben kifejezetten a roma diszkriminációval kellene foglakoznia a magyar elnökségnek, a felzárkóztatással kevésbé. (L. Ritók Nóra)
Érzékelhetően túl sok a szakképzetlen, a középiskolából lemorzsolódó fiatal. Többnyire a hátrányos helyzetűek azok, akiken nem talál fogást az oktatási rendszer. Biztos, hogy elég ezen a ponton beavatkozni a rendszerbe? Ha megoldódnak a szakképzés gondjai, megszűnnek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel kapcsolatos súlyos problémák?
