Ezek a szavak fémjelzik majd az új közoktatási törvényt? Ezt olvashatjuk ki a döntéshozók nyilatkozataiból. Nyilván, hogy mi, pedagógusok, szokjuk. A gyerek és a szülő meg féljen. Hogy mindannyian felkészülhessünk a nagy változásra.
Az én pedagógiai szótáramban ezek a szavak eddig nem szerepeltek. De szerepelt a gyermekközpontúság, motiválás, bizalom, a szeretet. Ezért lettem pedagógus.
És most nem értem.
Mert az elhangzó mondatok: „a pedagógusok merjenek a sarkukra állni… a szorgalmas munkát kell előtérbe helyezni… a pedagógusnak joga és kötelessége fellépni a rendbontó gyerek ellen, fegyelmezéssel, büntetéssel, óráról való kikíséréssel”, stb. számomra nem a korszerű tudást, a humánus ember nevelését testesítik meg.
Sokat töprengek, miért van így. Valahogy mindig úgy gondoltam, az iskolában a gyerek az első. A gyerek, a teljes szociokulturális környezetével, mindennel, amit hoz, amivel nekem, pedagógusnak kezdenem kell valamit. Megpróbálni megérteni, segíteni, tanítani. Meggyőzni, hatni rá, teljes személyiségemmel, tudásommal, örömömmel.
Mert én szeretek tanítani. Imádom, amikor csillog a szemük, amikor hozzám bújnak, amikor együtt küzdünk meg valamiért, ami a végén sikerül. És nem akarok büntetni. Buktatni. Nem akarok ilyen eszközöket. Nem akarom, hogy féljenek tőlem. A szeretetemmel akarok továbbra is hatni.
Egyszer egy egyetemi kedves tanárom azt mondta nekem, a rajztanítás azért van olyan nyomorult helyzetben, mert akik döntési helyzetben vannak, azok azt hiszik, a vizuális nevelés csak szomorú vázák szomorú árnyékainak rajzolgatása… Mert ők ebben nőttek fel, és nem is tudják, hogy van más…
Most kiabálni szeretnék: VAN MÁS PEDAGÓGIA IS! Nemcsak az általuk megtapasztalt poroszos szigor! Vannak más módszerek, gyermekközpontúak, szeretetre, tudásra épülők, amelyek működnek! Ne higgye azt senki, aki most dönt, hogy az ő tapasztalatai az egyetlenek!
A hét végén előadást tartottam. Pedagógusoknak. Halmozottan hátrányos helyzetű, főleg cigánygyerekeket tanítóknak. A végén hozzászóltak, reagáltak, kérdeztek. A férfi is. Tanárember. Még tanodázik is, délután. Velük. Nyilván a pénzért. Mi másért?
Először kiokított, hogy miért mondom, hogy az akácfa füstöl, mikor az a fafajta sosem!? Nyilván nem tudom…csak mondom…ennyit értek hozzá…és náluk igenis nem azért lopták el a fákat, mert fáztak, hanem eladták…és erősebb törvények kellenének, eszköz a rendőrségnek, azok majd megmutatnák…ha a becsületes emberek ellenére tesznek…azok…
Mások kérdései, pozitív megerősítései nem is érdekelték. Látványosan kivonult, amikor a kollégái kérdeztek. Ő már elmondta a magáét. Az igazát. Megdönthetetlenül.
A szavait hallgatva megborzongtam. Neki nem esik majd nehezére megérteni az új törvény üzenetét. Most lehet majd erről az oldalról közelíteni. Meg lesz rá a jogosítvány.
Nem tudom, ennek a veszélyével számol e valaki. Eddig az ilyen pedagógus egy jó szellemű tantestületben nem rúghatott labdába. Most majd ők lehetnek a minták. A megtorló, büntető személyiség. A szigor megtestesítői.
Hogy igazodik majd ehhez a felsőoktatás, a pedagógusképzés? Milyen etika bontakozik ki? És ki mondja majd meg a büntetés határát? Mi lesz a folyosóra kivezetett renitens gyerekkel? Mi lesz, ha többen lesznek kint, mint bent?
Van probléma az iskolákban. De meggyőződésem, hogy nem ez a megoldás iránya. A következmények pedig beláthatatlanok.
Ha már megbizonyosodtunk, hogy a tanár úgy végzi a munkáját, hogy mindent megtesz azért, hogy az óra a rendbontók számára is érdekes legyen, akkor állhasson a sarkára. És álljon a sarkára az iskola vezetője is, amikor az órák minőségét lefektetett alapelvek tükrében értékeli, elemzi, következtetéseket von le.
Értékeli, elemzi, von le következtetéseket?
Kedves Barbara, azt hiszem, ha a "mindent megtesz azért, hogy az óra a rendbontók számára is érdekes legyen" helyzet volna, akkor nem, vagy nagyon kevés renitens nebuló lenne. Persze biztos lenne pár akkor is. De nem olyan mértékű lenne, ami törvények szintjén lenne kezelendő. Az igazgatók meg? Hallottunk már olyan pedagógusról, aki gyenge teljesítménye miatt bocsájtatott el? Nem, sőt az megy el, aki jobb, és másképp akarja. Ma ők a nemkívánatosak.
Úgyhogy igazad van. Senki nem értékeli, elemzi, és nem von le következtetéseket.
Minden gyermek egy élet, és nem az ő magatartásában kell keresni a szankcionálás lehetőségét , hanem az ő életét meghatározó ősei életében is. A gyerek egy tünet, egy társadalmi lakmuszpapír. Ha szankcionáljuk tehetetlenségünkből a tünetelőt, mit fogunk csinálni a sorsáért felelős szülővel? A társadalmilag magára hagyott, munkanélkülivé tett családfenntartókkal. ő nem tehet arról, hogy kiszervezték alóla a gyárat, tsz-t. Generációk nőttek fel így: halljuk, halljuk. A mi eszköztárunk és módszertárunk a pedagógia, pszichológia: a tudás, amiért megtanultunk és tapasztaltunk. Hol vannak a segítők, akik a családdal foglalkoznak? Ha büntetünk, nem kellenek az egyéb szervek, szervezetek sem? Nem kell együttműködnünk?, kommunikálnunk?, gondolkoznunk egy-egy kölyök érdekében? A családi életek elsorvadásáért, a család funkciójának elveszítéséért büntetünk kölyköt? Hol marad a család megerősítése? Ezt nem csak adóügyileg, hiányos, lyukas szociálpolitikai védőhálóval kell és lehet megoldani. Elhatározás kell: akarok-e megmenteni egy közösséget: iskola, falu, kerület, városrész. Meg akarom-e menteni a kölyköt? Kölyök vagy gyermek? Egy fő, vagy ő, aki fontos nekem? Ez már társadalompolitika, de ha már az oktatásban eldöntöm, hogy tanári eszköz lesz és lehet a szankció, mi lesz még? A kontraszelektált pályán mozgó kiszolgáltatott pedagógus etikusnak fogja tartani a törvényi lehetőséget. Ez lesz a társadalmi morál is.?! Ma egy nagyon jó beszélgetésen vagyok túl, az igazgató aggódik, hogy alig van eszköze, olyan kérdéseket tesz és kéréseket tesz föl, amelyre nincs törvényes lehetőség. Látja az erőfeszítéseimet, ő is maximálisan igyekszik ellátni a feladatát: minimál szolgáltatás az iskola részéről, épp csak kipipáljuk az ellátott feladatot, nincs fő állású gyógypedagógus, pszichológus, nincs a szülőknek viszonylagos jövedelemért foglalkoztatás csak minimális bérért (négy órában 30 ezer forintért, már egy osztálykirándulást sem tud megszervezni, hogy szocializáljon gyermekeket, tanulmányi kirándulás? ugyan: túra!) a bezárt társadalmi rétegek között beindul az agresszió, az erőszak, a garázdaság. A kettészakadt iskolai kölyöktársadalom ugyanazt produkálja, mint a felnőtt.
és mintha nem látnánk, nem tudnánk, hagyjuk! törvényesen.
Kedves Nóra,
Milyen szomorú és mennyire igaz ez a pedagógiai eltolódás a neveléstől (és együtt növéstől)a tanítási iparág felé, amelyet egyre kevésbbé érdekel hogy mi lesz azokkal akiket az osztályból kivezettek. Készek vagyunk arra hogy nézői legyünk annak ahogy másokat a társadalomból vezetnek ki ugyanilyen szigorral? Igazad van, a rendbonás előfeltétele a rend. Hol van ez a rend és mit jelent?
Igen, kedves Mária, talán először ezekben az alapfogalmakban kellene megegyeznünk: rend, rendbontás, stb…Hogy ki, mit ért alatta. És már ez jelezné, hogy nem egy pedagógiai szakszótárból dolgozunk. Az meg ugye, köztudott, hogy felépítményt egy bizonytalan alapra nehéz építeni.
Eddig azt hittem, legalább az alapok azonosak. Függetlenek pártoktól,egyéni nézetektől. De most kiderült, nem így van. Ezért érzem úgy, hogy kihúzták a talajt a lábam alól.Hogy amit eddig biztosnak hittem, az most megkérdőjelezett.
Nem a szándékot vitatom, bízom benne, hogy a döntéshozók is jót akarnak. De a lépések rossz irányba visznek. És túl nagyok is. És nem óvatosak, hanem durvák. Nem akarom felvenni ezt a ritmust. Főleg nem ebben az irányban. Korszerűen, és emberi módon akarok közeledni a gyerekhez, legyen az bármilyen. Nem tudom, az új rendszerben mennyire lesz lehetőségem.
2021.07.21. Covid-örökség: hogyan tovább, felsőoktatás?
Mindenki máshogy könyvelte el tapasztalatait, a hallgatók Facebook csoportokban és memeoldalakon adtak hangot véleményüknek. A felsőoktatási intézmények belső üléseken vitatták meg a sz... (Forrás: Magyar Nemzet)
Ha már megbizonyosodtunk, hogy a tanár úgy végzi a munkáját, hogy mindent megtesz azért, hogy az óra a rendbontók számára is érdekes legyen, akkor állhasson a sarkára. És álljon a sarkára az iskola vezetője is, amikor az órák minőségét lefektetett alapelvek tükrében értékeli, elemzi, következtetéseket von le.
Értékeli, elemzi, von le következtetéseket?
Kedves Barbara, azt hiszem, ha a "mindent megtesz azért, hogy az óra a rendbontók számára is érdekes legyen" helyzet volna, akkor nem, vagy nagyon kevés renitens nebuló lenne. Persze biztos lenne pár akkor is. De nem olyan mértékű lenne, ami törvények szintjén lenne kezelendő. Az igazgatók meg? Hallottunk már olyan pedagógusról, aki gyenge teljesítménye miatt bocsájtatott el? Nem, sőt az megy el, aki jobb, és másképp akarja. Ma ők a nemkívánatosak.
Úgyhogy igazad van. Senki nem értékeli, elemzi, és nem von le következtetéseket.
Minden gyermek egy élet, és nem az ő magatartásában kell keresni a szankcionálás lehetőségét , hanem az ő életét meghatározó ősei életében is. A gyerek egy tünet, egy társadalmi lakmuszpapír. Ha szankcionáljuk tehetetlenségünkből a tünetelőt, mit fogunk csinálni a sorsáért felelős szülővel? A társadalmilag magára hagyott, munkanélkülivé tett családfenntartókkal. ő nem tehet arról, hogy kiszervezték alóla a gyárat, tsz-t. Generációk nőttek fel így: halljuk, halljuk. A mi eszköztárunk és módszertárunk a pedagógia, pszichológia: a tudás, amiért megtanultunk és tapasztaltunk. Hol vannak a segítők, akik a családdal foglalkoznak? Ha büntetünk, nem kellenek az egyéb szervek, szervezetek sem? Nem kell együttműködnünk?, kommunikálnunk?, gondolkoznunk egy-egy kölyök érdekében? A családi életek elsorvadásáért, a család funkciójának elveszítéséért büntetünk kölyköt? Hol marad a család megerősítése? Ezt nem csak adóügyileg, hiányos, lyukas szociálpolitikai védőhálóval kell és lehet megoldani. Elhatározás kell: akarok-e megmenteni egy közösséget: iskola, falu, kerület, városrész. Meg akarom-e menteni a kölyköt? Kölyök vagy gyermek? Egy fő, vagy ő, aki fontos nekem? Ez már társadalompolitika, de ha már az oktatásban eldöntöm, hogy tanári eszköz lesz és lehet a szankció, mi lesz még? A kontraszelektált pályán mozgó kiszolgáltatott pedagógus etikusnak fogja tartani a törvényi lehetőséget. Ez lesz a társadalmi morál is.?! Ma egy nagyon jó beszélgetésen vagyok túl, az igazgató aggódik, hogy alig van eszköze, olyan kérdéseket tesz és kéréseket tesz föl, amelyre nincs törvényes lehetőség. Látja az erőfeszítéseimet, ő is maximálisan igyekszik ellátni a feladatát: minimál szolgáltatás az iskola részéről, épp csak kipipáljuk az ellátott feladatot, nincs fő állású gyógypedagógus, pszichológus, nincs a szülőknek viszonylagos jövedelemért foglalkoztatás csak minimális bérért (négy órában 30 ezer forintért, már egy osztálykirándulást sem tud megszervezni, hogy szocializáljon gyermekeket, tanulmányi kirándulás? ugyan: túra!) a bezárt társadalmi rétegek között beindul az agresszió, az erőszak, a garázdaság. A kettészakadt iskolai kölyöktársadalom ugyanazt produkálja, mint a felnőtt.
és mintha nem látnánk, nem tudnánk, hagyjuk! törvényesen.
Kedves Nóra,
Milyen szomorú és mennyire igaz ez a pedagógiai eltolódás a neveléstől (és együtt növéstől)a tanítási iparág felé, amelyet egyre kevésbbé érdekel hogy mi lesz azokkal akiket az osztályból kivezettek. Készek vagyunk arra hogy nézői legyünk annak ahogy másokat a társadalomból vezetnek ki ugyanilyen szigorral? Igazad van, a rendbonás előfeltétele a rend. Hol van ez a rend és mit jelent?
Igen, kedves Mária, talán először ezekben az alapfogalmakban kellene megegyeznünk: rend, rendbontás, stb…Hogy ki, mit ért alatta. És már ez jelezné, hogy nem egy pedagógiai szakszótárból dolgozunk. Az meg ugye, köztudott, hogy felépítményt egy bizonytalan alapra nehéz építeni.
Eddig azt hittem, legalább az alapok azonosak. Függetlenek pártoktól,egyéni nézetektől. De most kiderült, nem így van. Ezért érzem úgy, hogy kihúzták a talajt a lábam alól.Hogy amit eddig biztosnak hittem, az most megkérdőjelezett.
Nem a szándékot vitatom, bízom benne, hogy a döntéshozók is jót akarnak. De a lépések rossz irányba visznek. És túl nagyok is. És nem óvatosak, hanem durvák. Nem akarom felvenni ezt a ritmust. Főleg nem ebben az irányban. Korszerűen, és emberi módon akarok közeledni a gyerekhez, legyen az bármilyen. Nem tudom, az új rendszerben mennyire lesz lehetőségem.