2016. augusztus 6. szombat, 8:49
Fejben dől el – avagy miért lenne szükség másfajta megközelítésre az ún. ideológiai (politikai, vallási) szélsőségekkel szemben?
Szerintem onnan érdemes kiindulni, hogy mi vonz be bárkit is a szélsőségek irányába. Mert ha ragaszkodunk az ideológiához, mint okhoz, kiindulóponthoz, akkor azzal azt mondjuk, hogy létezik valami (az ideológia), ami kvázi megszállja az embert, és ha ez megszűnik, nincs többé, akkor itt a világbéke. Csakhogy az előzmények (IRA, ETA, Vörös Brigádok, a rasszista gyilkosságok stb. példája) nem ezt mutatják (Lévai Julianna).
Amerikában élő kolléganőnk, Subert Mária egy évtizeddel ezelőtt több izgalmas írást publikált a honlapunkon. Most újra közöljük az egyik írását, amelynek témája jelenleg különösen aktuális. Az Európai Unió a roma kérdést a kisebbségi politika és az oktatás egyik legfontosabb megoldásra váró problémájaként kezeli. Felmerül azonban a kérdés: lehetséges-e, és ha igen, hogyan, helyreállítani azoknak az embereknek a megbecsülését és önbecsülését, akiknek generációk hosszú sora óta kell megélniük a negatív diszkriminációt. (Subert Mária)
November 6-án Az állampolgár című magyar filmet nézzük meg. A film utáni beszélgetés vendége a nemzetközi sikereket is aratott film rendezője: Vranik Roland. Részlet egy nézői véleményből: "Tegnap láttam moziban és még mindig a hatása alatt vagyok. Azt hiszem ennél hitelesebben nem is lehet bemutatni mit jelent menekültnek lenni, és teszi mindezt úgy, hogy az események egy egészen békés kispolgári környezetben zajlanak. Nincsenek halottak, mezítláb fagyban menetelő emberek, nem éhezik senki, és mégis teljes súlyával ránk nehezedik milyen is a menekült-lét."
Én meg odafordulok, ahol már csak a tárárá-bumsztiré teljesíthetné ki a hangulatot. Míg a kicsire csukódott oktatóprogramok ablakait nyitogatom, s korholom őket a korábbi hangerő miatt, szomorú vagyok. Megszenvedett tudásom, hogy ha szeretném megállni a helyemet, nem téphetem ki a gyökereim felét. Sőt, más sem teheti velem. Büntetlenül. (Szabó Anna)
Miután kiviccelődtük magunkat, nekifutottunk a százalékszámításnak. Nem a kedvencük, de csinálta a többség, becsülettel. Látszik, hogy küzdenek vele, meg akarják érteni, meg akarják tanulni. De az is látszik: egyre jobban fáradnak. Az írásbeli műveletek nagyon döcögősen mennek. Elszoktak a számolástól, mindenkinek van telefonja, amiben számológép funkció is működik. Amikor lankadnak, meglebegtetem, hogy már alig néhány alkalom van hátra, együtt majd csak kibírjuk.
Amikor aztán egy polgármesterrel, akinél éreztem az elutasítást a munkám iránt, leültem beszélgetni, és megkérdeztem, mi a gondjuk velem, már tudtam, valami nem stimmel. Pedig ez sem most volt. Azt válaszolta ugyanis, hogy a zsidó kapcsolataim a baj. Aztán, gondolom, látva arcomon az elképedést, hozzátette: na, neki személy szerint semmi baja velük, de itt a házban sokaknak szemet szúr…és ő csak figyelmeztet…(L. Ritók Nóra)
Az Educatio Kht. 2007-ben adta ki Lisa Delpit Mások gyermekei (Other People´s children) című művét. A kötet nem került kereskedelmi forgalomba, így, bár ingyenesen hozzáférhető, létezése a szélesebb szakmai közönség számára a mai napig titokban maradt. A kiváló afroamerikai szakember június végén egy hetet töltött Magyarországon, és látogatása alkalmat adott a Hivatalos kultúra és kisebbségi tanuló alcímet viselő kötet újra felfedezésére.
Izgatottan vártam, hogy az uniós elnökséghez milyen roma stratégia társul. Aztán látom, olvasom: az államtitkár szerint a következő félévben kifejezetten a roma diszkriminációval kellene foglakoznia a magyar elnökségnek, a felzárkóztatással kevésbé. (L. Ritók Nóra)