2016. december 21. szerda, 16:35
Háromkirály-járás Kuruttyánban
A világszínvonalú technika segítségével egyketőre sikerült beazonosítani egyiptomi, iraki kurd és indiai illetőségüket. Hogy egyszerűbb legyen őket megjegyezni, a karácsonyi hangulatban lévő határőrtisztek elnevezték őket Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak, amin ők udvariasan elmosolyodtak. Az elegáns angolsággal feltett "Hová lesz a merre?"" kérdésre még elegánsabb angolsággal azt felelték "Kuruttyánba". Csakhogy ilyen települést nem találtak sem Magyarországon, sem Erdélyben, sem Vajdaságban, csupán egy Kurityán nevű falut Borsodban (Kamarás István OJD).
Enyhén értelmi fogyatékos tanulócsoport, jogilag nagykorú fiúk, nemsokára választanak. "Náluk ragyogóan működik, hogy amit sokszor látnak, sokszor hallanak, amit beléjük sulykolnak, az előbb-utóbb valamennyire rögzül." Iszonyú nagy a felnőtt társadalom felelőssége... (Pfeifer Erzsébet írása)
„A nemzeti ünnepeket menetrendszerűen kísérő megosztottságok hátterében a nemzeti önmeghatározás zavarait és a múlthoz való viszony ellentmondásait találjuk. Magyarországon minden rendszer- és kurzusváltás felerősítette a nemzeti önmeghatározás kényszerét. Így volt ez az 1989-es rendszerváltás után is.” - írta 2008-ban az azóta elhunyt kiváló szociológus, Szabó Ildikó. Most ismét ünnepelni fogunk, és az írás fájóan aktuális maradt. A társadalom megosztottsága nem hogy csökkent volna, inkább erősödött. 
Egy német filozófus mondta egy európa-méretű tragédiát követően, hogy eme emberiség trauma után már nem lehet verset írni. Nos, ez jár az eszemben (már bocsánat a profán egybevetésért): a skandináv írónő, Jane Teller világhírű, nálunk is olvasott, látott, kitárgyalt regénye, a Semmi után lehet-e még ifjúsági regényt írni. A gyerekvilág kimondott-ki nem mondott rejtélyei, filozófiai, metafizikai drámái, megannyi gyerekhős tragikusabbnál tragikusabb sorsa után tudunk-e még valamit mondani? Nekik. Róluk. Ebben a műfajban (Trencsényi László).
Ebéd előtt az egyik kinyomja magából: ő bizony egyénileg aláírta a Hermann felhívását. Szuper! Büszke vagyok rá nagyon. És akkor ebéd után nekiveselkedünk a témának. Akarjuk, nem akarjuk? Összefoglalom, miről is kellene dönteni. Igen, értik, tudják. Van kérdés? Van. Nándi érdeklődik: ha csatlakozik, érheti e valamiféle támadás, retorzió. Kész! Végem van! Tehát a megtorlástól való félelem ott figyel a 14-15 évesek körében is. (DZS)
A 2004/2005-ös tanévtől kezdve vezetem az iskola újságíró szakkörét magyar szakos tanárként. A szakkör keretében heti 1 órában foglalkozom 12-14 éves tanulók 10-15 fős csoportjával. A feladatunk, hogy nyomon kövessük az iskolában zajló eseményeket, és erről cikkeket készítsünk az iskolaújság és a városi (esetenként a megyei) sajtóorgánumok számára. Az iskolaújság évente kétszer jelenik meg, a helyi sajtóban pedig hétről hétre folyamatosan nyilvánosságra kerül. (Zelmanné Varga Zsuzsanna)
Új tanév indul sok kérdőjellel és bizonytalansággal. S nincs lehetőségünk arra, hogy leállítsuk a folyamatot, szünetet tartsunk, kivárjuk a helyzet nyugvópontra érkezését. Az idő múlik, itt vannak a diákok, kicsik és nagyok, élik a maguk visszahozhatatlan, megismételhetetlen diákéletét. Amit most elmulasztunk a nevelésükben, azt talán soha sem lesz módunk pótolni, amit most elrontunk, azt nem feltétlenül lesz lehetőségünk jóvá tenni. (Szekszárdi Júlia)
Tisztelt Osztályfőnök Kolléga!
Engedje meg, hogy az osztályfőnöki munkát színesítő, a tanulók tudását gazdagító programunkat ajánljam szíves figyelmükbe. Intézetünk, a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájával karöltve programot állított össze, amely a tanulóifjúság Európai Uniós ismereteit kívánja gazdagítani. 
Március 15. két évtizede ismét munkaszüneti nap, nemzeti ünnep. Idén sem számíthatunk azonban valódi ünnepi hangulatra. A nemzetet ugyanis erősen megosztja a politika, s még mindig képtelenek vagyunk közösen ünnepelni ezt a valóban szép napot. (SzJ)