2009. március 20. péntek, 6:07
Hit, remény és illúzió nélkül
Hát hova lett a nagyot akaró, világot felforgató ifjúi láz? Ki fogja fenekestül felforgatni a világot az igazság szent nevében? … Ők jól elvannak, de illúziók nélkül, magukba zárva. És épp ez a legnagyobb kihívás a szakmánkban: annyi félelemmel, kétséggel tele mégis, mindennek ellenére hitet csepegtetni beléjük.
„Azért nem mert sem fenyőágat, sem díszt venni, mert amikor az anyja sokadszorra mondta el, hogy milyen ostobaság és pazarlás ez a jézuskázós karácsony esti felhajtás, akkor ő maga is azt mondta, hogy neki nem is kellene fa. Mint annyiszor, akkor is alakoskodott. Egyre erősebb lett benne ez a mimikri, ez a megfelelési kényszer....” (Schüttler Tamás)
„Végignézek a seregen, és csodálkozom, hogy még ennyien vagyunk. A kisebb, öregebb lovakat egyszerűen elvitték, ezért néhány erősebb ménen hárman is ülnek. Hogy fognak így harcolni? Pedig valamit hallottam a tábornoki parancsról, hogy differenciálni kell. Szóval, hogy csata közben, tömegben, lőporfüstben is a megfelelő egyéni taktikát kell alkalmazni az ellenséggel szemben. Na, de ez így nem fog menni!”
„... egy társadalmi problémát akartunk megoldani a pedagógia eszközeivel. Előreszaladtunk az időben. Az integráció egy idő után szegregációvá vált. Eleinte lassan, aztán szinte robbanásszerűen. ... Borzasztó igazságtalannak érzem, hogy a munkám értékét az oktatást »igénybevevők« társadalmi helyzete, kultúrája alapján ítélik meg. Jó, amit csinálok, de sajnos...”
„A nyanyaság nem kizárólag életkorhoz kötött, de szignifikánsan mégis a középkorúsággal kezdődő állapot a női pedagógusok körében. Addigra ugyanis már legalább húsz-huszonöt éve a pályán vannak, és bármennyire is szeretik a gyerekeket, nagyon kevés az a nő, aki ezt a hosszú időtartamot ép egészséggel, ép idegrendszerrel és mentális fittséggel vészelné át.” (Török Ildikó)
„Reggel: mosogatógép berak, mosógépben időzített mosás berak, szemét!! Utána két hiszteroid egyed iskolába juttatása. (Lásd: gyermek ül, bambul, majd fél pár zoknival a kezében tévelyeg a lakásban indulás előtt 10 perccel.) BKV gyönyörei – no comment. Még nem jeges...” (Gyulai Zsuzsa)
Bármerre is járunk a városban, nem kell túl nagy éberség ahhoz, hogy észrevegyük: a közelben iskola működik. Van, ahol zebrák, KRESZ-táblák figyelmeztetnek a szeptembertől ismét padba ülőkre. Másutt az út menti fák törzsébe nyomott rágógumik jelzik a tanintézet közelét. Olyan különleges jelekről azonban kevesen számolhatnak be, mint amilyeneket egy rákospalotai utca lakói már hónapok óta szemlélhetnek.
„És a pedagógusok nem sírnak, csendben, de dühösen és elkeseredetten teszik a dolgukat a fent említett körülmények között. Nem igazából a keresetem az, ami mélységesen felháborít és elkeseredetté tesz, hanem az a mellőzöttség, melyben élünk és dolgozunk. A társadalmi megbecsülés hiánya. Mert két dologhoz mindenki ért: a focihoz és a pedagógiához.” – Leiner Károly írása.
„Ezt a cikket legfőként húsz tanárnak írom [...], és persze mindenki másnak, aki hiszi vagy reméli, hogy ami gyerekeink világában megérett és méltó a megújulásra, azt közös gondolkodással, kreativitással megújítani rendesebb mulatság, mint tunyán sírdogálni a tartalmatlanná vált megszokások halmain. Nem azért jobb mulatság, mert feltétlenül sikerülni fog, hanem azért, mert semmi nincs, aminek személyes jelentősége és személyes felelőssége ennél nagyobb lehet. Meg kell próbálni, és ha nem sikerül, meg kell próbálni újra.”