2013. június 28. péntek, 7:32
A digitális nemzedéknek megfelelő tanulási környezetre van szüksége
Viszonylag kevés olyan pedagógus van az országban, aki néhány évtizede nem csak tanúja, hanem aktív szereplője is volt a számítástechnika iskolai megjelenésének. S még kevesebb az olyan, aki rögtön a folyamat kezdetén felismerte, hogy ez az új elem nem csupán technikai téren rejt lehetőségeket, hanem a gyerekek személyiségformálásában, a tanulás iránti pozitív attitűdjük, szociális kompetenciáik kialakításában is szerepet játszhat. Bedő Ferenc azóta is következetesen képviseli azt a szemléletet, hogy az infokommunikációs eszközök iskolai életbe történő bevitele segíthet utat találni a megváltozott szocializációs környezetben nevelődő gyerekekhez, fiatalokhoz.
Logikusan következett, hogy a holokauszt témáját is fel kell dolgoznunk. Erre készülve részt vehettem a Jad Vasem intézet továbbképzésén, amely nagyon sok új ismeretet is adott, és megerősített abban, hogy az iskolában a személyes, "átlagemberi" történeteket kell megjeleníteni. Ahogy ők mondták: a sokkoló számadatok, sokkoló filmbejátszások már az ottani iskolásokat is hidegen hagyták. A személyes sorsok, az élet (és az elpusztított élet) bemutatása viszont megrendítő lehet. (Achs Károly)
A gyengénlátó diák miatt jöttem. Hogy az ő mindenek fölött álló érdeke – a kifejezés kínos mosolyt csal arcomra, ahányszor csak felbukkan – ne sérüljön. Elképzelem ezt az érdeket, amint üvegbura alatt csillog, mint a Koh-i-Noor gyémánt. A diáknak, aki a meghatározás szerint középfokú tanintézményben tanul, az érdeke csöppet sem magányos, s gyakran sérül. Összefonódik ezer más érdekkel, s hol egyik, hol másik marad alul. Nem ritkán éppen a diák sérti meg, mert fel sem ismeri. Éppúgy, ahogy ő, aki itt ül mellettem kelletlenül a kanapén. A pszichológus szobájában. A másik szakembertől tudom, nyolc tárgyból bukott. (Szabó Anna)
Mihez lehet kezdeni velük? A sok-sok élmény- és drámapedagógiai gyakorlat, a tanítási időn kívüli programok közösségteremtő ereje nélkül reménytelen lenne a dolog. Magam ehhez csatoltam hozzá a projektpedagógiát. Az eddigi két év közös munkája alakította ki a tanítást kísérő és az órai projektek keverékén alapuló projektek három lépcsőfokát. Azért így, hogy a fiatalok támaszkodhassanak a tanórán hallottakra, illetve megkapják a segítséget a választott pedagógustól – akár a tanítási órán. (Leiner Károly)
Tele vagyunk azzal a problémával, hogy hogyan lehet motiválni a gyerekeket. Pszichológusként tudom, hogy a gyerekeket nem motiválni kell, hanem nem elvenni a motivációjukat. Beépítetten ott van, 8 éves korig automatikusan, hogy tenni akar a gyerek. Hogyan lehet a motivációt lohasztani? Úgy hogy értékeljük. A gyerek automatikusan tevékenykedni akar. Egyébként ez a jövő útja, és szerintem erre ad lehetőséget a digitális technika. 
Szeretettel várunk minden érdeklődőt március 9-én a Kino Caféban. Ez alkalommal Az osztály című francia filmet nézzük és beszéljük meg. A film főszereplője François egy olyan iskolában osztályfőnök, ahol szinte minden diák különféle nemzetiségű és hátrányos helyzetű családból jött. A nehéz helyzet ellenére a tanárokat a legjobb szándék, a kitartása és a tolerancia jellemzi. Ennek ellenére a különböző kultúrák és temperamentumok gyakran szítanak konfliktust az osztályban. A diákok miközben sokszor szórakoztatóak és inspirálják a tanári munkát, magatartásukkal a legelszántabb tanár kedvét is elvehetik az együttműködő munkától.
Hétfőn az első órám ezzel a csoporttal volt. Amint beléptünk a terembe, megleptem őket. Körbe rakattam a székeket, mire a három „problémás” fiú megkérdezte: vajon beteg vagyok-e, hogy ilyet kérek. Az egész csoporton látszott a meglepettség, nem tudták, mi, de érezték, most történni fog valami szokatlan. Először is elmondtam, hogy ma nem németórát fogunk tartani, hanem meetinget. Mivel nem tudták, mi az, röviden elmondtam nekik. Nagyra kerekedett a szemük. (Hornyánszki Christiane)
Milyen határig hallgassam meg tanítványaim személyes problémáit? Milyen mértékben befolyásolhatom jövőjükről hozott döntésüket? Adhatok-e ebben a kérdésben kötelezően megfogadandó tanácsot? Azt gondolom, hogy a legutóbbit semmiképpen sem tehetem. Az előző kérdésekre még keresem a választ. Ebben a keresésben látom további munkám értelmét. (Benő Ildikó)
Az első két évben egy fiatal kolléga tanította az osztályt magyarra csoportbontásban és epochális rendszerben. Minden epocha végén produktumot kellett készíteniük, ami a művészettagozatos gyerekek számára nem jelentett gondot, hiszen ott megfelelően érvényesíthették a fantáziájukat és tehetségüket. Szeptemberben sajnos megszűnt a csoportbontás és az epochális oktatás, ráadásul új magyartanárt kapott az osztály. 