2011. szeptember 22. csütörtök, 12:21
Mit nem teszek egy tanteremben? (2.)
Gyakran figyeltem igazán jó pedagógusokat azzal a szemmel, hogy megtaláljam titkukat, de sosem sikerült – egész egyszerűen úgy volt jó, amit tettek, ahogy tették, és nem tudtam megmagyarázni, hogy mi volt benne a különleges. Mi volt az, amit talán én is másképpen tettem volna. De hogy működött a dolog, az biztos. (Leiner Károly)
Eltelt húsz év. A japánoknak, koreaiaknak, finneknek ennyi elég volt, hogy elinduljanak. Mi elherdáltuk. Szívesen belegondolnék, mi lett volna, ha a rendszerváltás első évei nem a harácsprivatizációról és társairól, hanem az iskola felépítéséről szólt volna. Helyette ez lett, ami most van. Most már valós megoldások kellenének. De az biztos: egy roncstársadalmat nem lehet a következetes "jótanáros" könyörtelenséggel fölemelni. (Achs Károly)
Mindössze pár éve dolgozom gyerekekkel különböző kisfilmeken, de már az első, naiv kísérletek során rájöttem: az amatőr kamera nehezen fogható hazugságra. Sokat nem trükközhet: többé-kevésbé azt mutatja, amit lát. Ha álarcnak használt poénokat, üres hülyéskedést, tanult sablonokat, mesterkélt tanulságokat lát, akkor azt mutatja, ha pedig valami ennél valóságosabbat, akkor azt. (Veszprémi Attila)
A pedagógiának nincs mindenki számára használható eszköztára a halál közvetlen élményének a feldolgozására. Hogy hogyan lehet mégis megtenni ezt? A gyerekek érzelmi állapotát, érettségi szintjét, érintettségét szem előtt tartva empátiával, tapintattal és hitelesen. (SZJ)
Új tanév indul sok kérdőjellel és bizonytalansággal. S nincs lehetőségünk arra, hogy leállítsuk a folyamatot, szünetet tartsunk, kivárjuk a helyzet nyugvópontra érkezését. Az idő múlik, itt vannak a diákok, kicsik és nagyok, élik a maguk visszahozhatatlan, megismételhetetlen diákéletét. Amit most elmulasztunk a nevelésükben, azt talán soha sem lesz módunk pótolni, amit most elrontunk, azt nem feltétlenül lesz lehetőségünk jóvá tenni. (Szekszárdi Júlia)
Közösségi konfliktuskezelés az iskolában – filmes segédletet és felkészítő műhelyt biztosít a Foresee Kutatócsoport programja. A Klíma+ program egy középiskolások bevonásával készült filmmel és az erre épülő beszélgető-vetítő foglalkozás lebonyolításához szükséges tudással segíti az iskolai konfliktusok kezelésében, megoldásában tevékenykedő felnőttek és kortárs segítők munkáját.
Olykor a legreménytelenebbnek tűnő helyzeten is úrrá lehet lenni egy-egy kreatív ötlettel. Ilyenkor esély nyílhat arra, hogy a gyerek végre ráérezzen: köze van a tanárához, sőt részese és felelőse mindannak, ami az iskolában, az osztályteremben zajlik. Ezt példázza Benedekné Fekete Hajnalka története.
2007-ben komolyan felvetődött az az ötlet a francia oktatási minisztériumban, hogy az irodalomoktatást fakultatívvá tegyék. Tíz évvel ezelőtt egy hasonló ötletet mindenki kinevetett volna, négy éve már érvelni kellett ellene. Nálunk ugyan nem esett szó az irodalomtanítás fakultatívvá tételéről, de a tárgy vonzereje az utóbbi időben erősen megcsappant. Mit lehet tenni a változás érdekében? Hogyan motiválhatók a mai fiatalok arra, hogy egy-egy irodalmi művel behatóbban foglalkozzanak?