2009. február 16. hétfő, 13:25
A változást nem elvárni kell, hanem csinálni
„A gyerek, a diák épp olyan gyarló, egoista, boldogságát nem-legitim módokon is előmozdító ember, mint a felnőtt, a tanár. Ezt kéne elhinni és elfogadni a tanároknak, és ezt kéne elfogadni és tudni a diákoknak. És ez az elfogadás és tudás mindjárt paradox módon kezdene működni: felszabadulna az egymástól való félelem, egymáshoz való bizalmatlanság – és a bántásokra, a legitimációs hiányokra hirtelen már nem is volna annyira szükség –, mert tudnánk, hogy egy húron pendülünk.” (Veszprémi Attila válasza
Benjáminnak.)
„A kirándulás első napján kijelentette, hogy ki az, akit kirúgat, ha gyökeresen nem változik meg (...). Szinte tapintani lehetett a feszültséget. Nem volt sem bizalom, sem tisztelet a tanár–diák kapcsolatban. A tanárnő bezárt minket éjszakára a szobáinkba, átkutatta a holminkat, leszólta az öltözködésünket...” 
„Meddig avatkozhat bele – tisztességesen – egy osztályfőnök a tanítványai életébe? Meddig avatkozhat bele a családok életébe? Azért kérdés ez, mert azt tapasztaljuk, hogy ha egy osztályfőnök foglalkozik a diákjaival, akkor óhatatlanul is beleavatkozik az életükbe. Értékeket, magatartási mintákat ad át, vonzó vagy taszító példává válik a diákok szemében.” (Fenyő D. György írása.)
„Olvastam Benjámin üzenetét. Fájt nagyon! […] Ezen töprengve azt álmodtam, hogy egy valódi demokratikus társadalomban élek. Ahol a lelki beteg tanárt a kollégái kérik meg, hogy a gyerekek további megalázása helyett menjen el betegszabadságra.” (Domokos Zsuzsa) 
„Mit változtat a helyzeten, hogy a tanárodról van szó? Nincs fórum és lehetőség arra, hogy elmondd neki a véleményedet? Dehogy nincs! Csak valószínűleg többnyire egymás között beszélitek meg az efféle dolgokat, vagy kissé torzított formában a szülőkhöz jut el, és senkinek nincs bátorsága ahhoz, hogy az osztály nevében kiállva elmondja!” (Vatai Éva válasza 
„Néha az osztály véleménye megoszlik egy-egy tanárról, de van, amikor egytől egyig mindenki ugyanazt érzi. Ezt többnyire nem a tanításának minősége befolyásolja, hanem a gyerekekkel való bánásmódja. Egyes eseteknél elgondolkozom: vajon néhány egyén azért megy pedagógusnak, hogy olyan embereket alázzon meg egész életében, akiknek nem áll módjukban kifejteni a véleményüket?”
„Úgy tapasztalom, hogy az utóbbi időben a tanulók és tanárok között nem csupán újjá éled, hanem felerősödik az ellenséges, olykor háborús hangulat. Pedig igazán régen volt, pontosan 1942-ben, amikor a nagy pedagógus, Karácsony Sándor, a nyolcéves háború színtereként emlegette az iskolát.” (Szekszárdi Júlia írása.)
„... Belefáradtam, hogy szinte mindennap vele kellett foglalkoznom, amikor ott van még vagy fél tucat problémás gyerekem... Nem tudom, érted-e... Majd meglátod szeptemberben, hiszen te kapod a hírhedt 4. a-t. Ott találkozhatsz majd két-három, Tamásnál is keményebb legénnyel, akik megesznek reggelire...”
Nem kis érdem, ha egy osztályfőnök képes elszakadni a közvélekedéstől, és utat talál az olykor végképp reménytelennek, kezelhetetlennek ítélt diákcsoporthoz. Ez történik a következő esetben, ahol az új osztályfőnöknek sikerül megváltoztatni a rossz irányú folyamatokat és újraírni a rábízott osztály történetét.