2020. március 29. vasárnap, 23:21
Osztályfőnöknek lenni (kényszerű) távoktatás idején
Évekkel ezelőtt merült fel a kérdés, hogy kell-e egyáltalán osztályfőnök az iskolában, illetve épp osztályfőnök kell-e. Akkoriban arra jutottunk, hogy nem fontos, hogy egyetlen személy cipelje az egész, sok esetben elviselhetetlenül nehéz batyut az adminisztrációtól az osztályprogramok megszervezéséig, azonban egy olyan eleme van ennek a hagyományos szerepnek, amelyről azt gondoljuk, hogy nem ereszthető el, ez pedig a személyesség. És ez az online iskolában sincs másképp...
Ez a tanév most már lassan akkor is elmúlik magától, ha egyáltalán nem teszünk semmit. De ha nem vigyázunk, nem csak megkönnyebbülést fog maga után hagyni. Az űrt, ami a kényszerű karantén alatt, a megszokott rutinok és a szeretett-gyűlölt-idegesítő-inspiráló kapcsolatok elmaradásával keletkezett, egy még nagyobb űr válthatja fel. Az üresség érzése, hogy valami úgy múlt el csendesen, hogy nem lett vége. Jó lenne, ha nem hagynánk ezt, nehogy utóbb jöjjünk rá, hogy érzelmi lezárás nélkül nem tudunk szabadulni. (Földes Petra)
Fenyő D. György Az interakciók művészete című jegyzetén elgondolkozva egy fontos kérdés fogalmazódott meg bennem. Vajon szeptemberben visszaülünk-e a 19-20. századi padokba, amelyekből már csak a lecsavarozás hiányzik, hogy a retro élmény teljes legyen? Vagy esetleg tovább megyünk a kényszerből megkezdett, de – sok erőfeszítés árán – mégis csak kitaposott úton? (Tokaji Ildikó)
Leveleket kapok, kétségbeesett pedagógusoktól, hogy mit csináljanak? Mert nem dolgoznak, nem csinálják a tanítványaik, pedig ők már mindent megpróbáltak, és azt hitték, menni fog, mert jóban voltak velük, de mégsem megy. Tulajdonképpen öröm az ilyen leveleket olvasni, mert olyan pedagógiai hozzáállást tükröz, ami nem adja fel. Mert sokan nem tipródnak már ilyesmin. Kiküldik a feladatot, ők megtették a magukét, ha nem küldi, hát nem küldi. Magára vessen. Ő tudja igazolni, hogy elküldte. A többi nem az ő dolga. Nem az ő felelőssége (L. Ritók Nóra).
Az értékelés minden fogyatékossága ellenére mára a legfontosabb pedagógiai eszközzé vált. A pedagógusok zöme ezzel motivál, és fegyelmez. S a szülőknek is gyakran fontosabb a jegy, mint az, hogy mit tud már a gyerek, és mit nem. (Ők sem tudják igazán, hogy mire is lenne szüksége a gyereknek a jövőben. Jobb híján sokan a saját iskolai tapasztalataikat veszik alapul, azt várják el gyereküknek, amit ők kaptak.) A jegy a kockacukor és a korbács is (Csorba József).