SZÉLLEL SZEMBEN

4. Tanulj tinó…!

Pfeifer Erzsébet tanító – gyógypedagógus. A pedagógus hivatás – mert mondhat bárki amit akar, ez nem munkakör, hanem hivatás – örökségem. Akkor kezdtem, amikor még tele voltak az iskolák képesítés nélküliekkel, lasszóval fogták a fiatalokat. A szamárlétrát tisztességgel végigjártam. A kezdeti lelkes világmegváltóból a realitás talaján járó, majd kritikusan szemlélődő emberré váltam. A mostani állapotomat leginkább a döbbenet és kiábrándultság jellemzi. Már csak azt remélem, hogy nem kell eljutnom a fásultság állapotáig is. Most portfóliót kéne éppen feltöltenem. Miről is? Hogy mit csináltam eddig? Ha megtenném is az én portfólióm csupán néhány szóból állna: elkezdtem, maradtam, és még itt vagyok. Magamról nincs sok mondanivalóm.

Nemrég írtam néhány gondolatot arról, milyen nehézségek adódnak a speciális szakiskolában, pl. nem megfelelő tankönyvek, motiválatlanság, stb. Az írást olvasva feltette nekem valaki a kérdést: na és miért nem tanulnak, mi az oka a motiváció hiányának?

Kezdtem összeszedni a gondolataimat. Írtam. Majd töröltem. Újrafogalmaztam. Töröltem. Majd rájöttem az okára: csak a felszínt kaparászom. A motiválatlanság oka nem a jelenben keresendő.

A speciális szakiskolák létrejötte és elterjedése az 1980-as évek elején- derekán történt. Azzal a nem titkolt céllal, hogy a gyógypedagógiai 8. osztályokból kikerülő gyerekeket segítsék felkészíteni a munkába állásra. Ennek megfelelően a diákok zömmel enyhe fokban értelmi fogyatékosok voltak, illetve ép értelmű, de – mára ez is nyílt titokká vált – a szocializációs hátrányokból adódóan áldebil jegyeket mutató cigány gyerekek. Aztán később bővült a kör a más szakiskolákból, szakmunkásképzőkből lemorzsolódott, illetve magatartászavaros ifjoncokkal.

A szakmakínálat valamelyest mindig követte a helyi és régiós igényeket és lehetőségeket. Az ipar ha nem is fejlődött, de legalább rá lehetett fogni, hogy van ilyen is, ahogy a mezőgazdaság és építőipar is elvegetált még és fölszívta az alulképzett munkaerőt, az erdőgazdaság, vasút, bányák szintén potenciális lehetőségek voltak. Anno.

Majd jött a rendszerváltás. Tudjuk mi történt. A privatizációba és profitorientált szemléletbe nem fértek bele az alulképzettek. Nagy vesztesei azok a települések, főleg városok voltak, ahol egy bizonyos tevékenységre alapoztak, pl. Ajka, Almásfüzitő, Tatabánya, Ózd… A munka nélkül maradt emberek egy ideig próbálkoztak még, aztán föladták. Depresszió, alkoholizmus, fásultság…

Felnőtt egy generáció, amelynek a tagjai megtanulták, hogy szüleiket egy dolog motiválja: életben maradni máról holnapra. Ha úgy adódik hát munka nélkül is. Mindegy milyen áron. A szegénységből mára nyomor lett. A zárt telepek elkezdtek gettósodni. Külön morállal. Nincs valamid? Szerezd meg! Kirakatot be, kolbászt ki…

Mi is volt az eredeti kérdés? Miért nem tanulnak a speciális szakiskolában a gyerekek? Akkor visszakérdezek.

• Ha te 2 szakma közül választhatnál, két olyan szakma közül ami eleve nem érdekel, tanulnál?
• Ha te olyan szakmát tanulsz, amiről tudod – mert elmondta az izé is, aki ide járt – hogy a büdös életben nem tudsz vele elhelyezkedni 100 km-es körzetben, tanulnál?
• Ha te 50 négyzetméteren osztoznál 9 testvéreddel, hol tanulnál?
• Ha a haverok szerint ciki tanulni miért pont te tanulnál?
• Ha anyád azt sem tudja hányadikba jársz, apádat fél éve nem láttad, kinek tanulnál?
• Ha olvasni sem tudsz, hogyan tanulnál?
• Ha úgyis „eltart” majd a pasid, minek tanulnál?
• Ha…

Azért a suli nem rossz, a többség bejár. Az összes haver itt van. A rokonok is. Még kaja is. Meleg is, meg a foci is, amit rendesen neki lehet döngölni a falnak. Aztán a családi pótlék miatt se lehet még itt hagyni…

Általánosítottam? Igen. MOST arról az iskoláról írtam, ahol most dolgozom. Volt bányászváros. A gyerekek zömmel cigány gyerekek. 90%-ban csonka, de nagy családból jönnek. Elképesztő nyomorból. Ahol a vasárnap ebédhez sem kerül mindig hús az asztalra. A szülők közül alig valaki dolgozik. Öntörvényűek, aki közeledik, azt nehezen fogadják el – 10 körömmel védik magukat, megtanulták, hogy ez a világ nem az a világ, amiben a kondásfiú elnyeri a fele királylányt meg az egész trónt. Célok? Vannak. Lányoknál alig, fiúk még bíznak benne, hogy majd itt-ott, culágerként… mert bírják ők, majd meglátom… Erőnlét nem sok. Mitől lenne? De első sérelemre már ökölharc. Önfegyelem szinte nulla, önismeret ennyi se. Reális énkép? Ugyan már!

A jövő évtől még cifrább lesz a kép. Közismereti tárgyak alig. 1-1 matek és magyar hetente.

Ott, ahol a szorzótáblát nem ismerik 12. osztályban, ott, ahol a 23 + 42 csak írásban vagy számológéppel megy, ott, ahol nem tud írni-olvasni, ott, ahol nem tudja, hogy ő az ország melyik felén él… De elvárják majd tőle, hogy tanuljon szakmát, olyan szakmát, amiről tudja, hogy semmit nem tud majd vele kezdeni. De legalább az erőnlétét majd fejlesztjük még, mert a heti 5 tesi marad. Na és a lelkét is megmentjük az erkölcstanórán.

Káosz a fejekben, káosz az oktatásban, káosz a városban… Káosz az országban?