Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. augusztus 3. szerda, 14:27

Remény az életre

2. Állomások 1.

Nem élveztem sokáig a „gyűjtő” vendégszeretetét, rövid időn belül elkerültem a Hűvösvölgyi úton lévő nevelőotthonba. Érkezésemet követően annyira emlékszem, hogy ülök az igazgató irodájában, keservesen sírok, és baromira menekülnék, ha tehetném. Az a pár hónap, amit ott töltöttem, igazából jól telt, a nevelőnők többsége rendes volt. Ekkor már harmadik osztályba jártam, egy közelben lévő iskolába, három villamosmegállónyira. Szép környéken helyezkedett el, dombos, erdős, igazi csendes hely.

Az iskolába a nevelők vittek és hoztak minket. Az órák végeztével lent vártak, indulás előtt mindig sorba kellett állnunk, valószínűleg a létszámellenőrzés miatt. Nem volt jó érzés… Nem lehetett megszokni, hogy miközben sorakozol, mindenki titeket néz.

Soha semmi probléma nem volt az otthonban, egész jól elvoltunk, a focival is ott ismerkedtem meg, és ott kaptam életem első stoplis cipőjét. Annak nagyon örültem.

Aztán egyik nap három társammal kitaláltuk, hogy meglépünk a suliból. A szökés napján már vártam az utolsó órát, így amikor eljött, nekivágtunk. Hátul mentünk ki a dombos, erdős rész felé, ott könnyen el lehetett tűnni. Társaim már az elején meggondolták magukat, így egyedül maradtam. Futottam az erdős részen, ahogy csak bírtam. Egy ideig még hallottam is, ahogy a nevelőm a nevemet kiáltja. Megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, de féltem, hogy mi lesz utána, így mentem tovább. Menetközben, emlékszem, a kék kord nadrágom a combomnál kiszakadt. Így jutottam el az egyik villamos megállóig. Jött a villamos, én felszálltam. Rettegtem, de izgi is volt: épp szökök! Aztán metróztam, majd kétszeri átszállással haza is értem. A kapu zárva volt, így csengettem. (Olyan csengőt kell elképzelni, ami nem hangot ad, hanem egy lámpa gyullad ki a lakásban.)

Anyám jött ki. Úgy csodálkozott, hogy szerintem fel sem fogta, hogy én állok ott. Kérdezte mi történt. Mondtam, hogy semmi, csak megszöktem, és nem akarok visszamenni. Anyám beengedett, leültünk a konyhában és beszélgettünk. Közben nevelőapám is hazaért, és olyan dühös lett, hogy elővette a sodrófát, és megfenyegetett, hogy ha nem megyek vissza, agyonver.

Anyám átöltözött, elindultunk vissza az otthonba. Akkoriban nagyon népszerű volt a rózsaszín párduc rajzfilm, mindent lehetett kapni, ami ezzel kapcsolatos. Én nagyon szerettem volna egy plüss rózsaszín párducot, így miután leszálltunk a metróról a Moszkva téren, a metró állomás melletti trafikból kértem egyet anyámtól. Megkaptam. Magamhoz szorítottam, nagyon örültem neki. Féltem mi lesz, ha visszaérünk az otthonba, hogy milyen büntetést kapok, de a párducomra nézve nem számított annyira, mert ő velem volt. Visszaértünk. Márti néni (a nevelőm) haragudott, de nem volt se pofon, se semmiféle testi fenyítés. A büntetésem annyi volt, hogy egy hétig nem nézhettem tévét, és elestem a kedvezményektől.

Anyám elköszönt, és elment. Sírtam… Este, miután lefeküdtünk, a párducomat szorongatva aludtam el úgy, hogy közben egy szót ismételgettem: anya. A sors fura fintora, hogy a párducom mellkasára az volt írva, hogy „Szeress engem!”. Ragaszkodtam a párducomhoz, nevezhetjük ezt szeretetnek. Közben pedig úgy éreztem, engem nem szeret senki.

Kicsivel később elkerültem onnan egy kispesti, koedukált otthonba. Nem töltöttem ott sok időt, de amire emlékszem, az csak jó. Ott ismerkedtem meg a néptánccal. Nagyon szerettem.

Hamarosan aztán visszakerültem a Makarenkó utcai „gyűjtőbe”. Nem féltem. Ismerős volt minden. A korábbi nevelők maradtak, csak a társaság cserélődött.

A következő állomás egy olyan gyermekotthon lett, melynek két része volt. Az egyik Zugligetben, az alsósok számára, a másik Svábhegyen, a felsősök számára. Összesen öt évet töltöttem ott (egyet Zugligetben, négyet pedig Svábhegyen), és ez az időszak komoly hatással volt a további életemre.

Emlékszem, hogy bekerülésemkor az igazgató személyesen vitt át engem és édesanyámat a zugligeti részlegbe. Ezután édesanyám elbúcsúzott. Csak a kapuig kísérhettem. Kegyetlenül bőgtem, ahogy távolodott. Ott álltam egy kedves nevelőnővel, aki próbált megnyugtatni, de eredménytelenül.

Csoporttársaim többsége nem volt kedves. Úgy is bántak velem, mint egy újonccal. Jött az avatás, egy-két pofon, stb. Nem éreztem jól magam. Megvoltak a csoport nagyfiúi, akiktől mindenki tartott, akik azt tehették velünk, gyengébbekkel, amit akartak. Hétvégi eltávozásaim alkalmával otthon sem találtam a helyemet. Nevelőapám örökösen dühöngött valamin, sokszor még éjjel is az előszobában kiabált, csapkodott, olykor meg berontott a szobába, és felkapcsolta a lámpát, felébresztve ezzel anyámat és engem. Csak magyarázott és magyarázott. Bosszúsága általában a testvérével való szüntelen civakodásból fakadt. Már akkor a lehetséges örökségen vitáztak, holott az apjuk még élt. A testvérnek volt két gyermeke, akikkel – amennyire lehetett – próbáltam jóban lenni. Egyik alkalommal, mielőtt átmentem hozzájuk, feszítőset játszottam egy kenőkéssel, amit magammal vittem, de a házuk előtt lévő kis virágosba dobtam. Következő nap nevelőapám testvére beállított hozzánk és dühösen ecsetelte, hogy biztos én dobhattam a virágosba a kést, mert én rossz vagyok, nem úgy, mint az ő gyermekei. Ültem az előszobában lévő kis padféleségen, ahol a levetett cipőket tartottuk, mögöttem a fal. Nevelőapám megállt előttem, és üvöltve, teljes erőből, ököllel belecsapott az arcomba úgy, hogy a falat is lefejeltem. Csoda, hogy nem ájultam el, csak éreztem, belül vérzik a szám és sajog a fejem.

Anyám hisztérikusan felrántott, és rohant ki velem az utcára, át a szomszédhoz, hogy segítséget kérjen. Szegény szomszéd azt se tudta, mi történhetett, de látván az ábrázatomat, rögtön kocsiba rakott minket, és kórházba vitt. A kórházban ellátták a számban lévő sebet. Össze kellett kapcsozni. Nem akartam hazamenni, fogalmam sem volt, lesz-e folytatás. Anyám nem tett feljelentést. Ettől kezdve, amikor haza mentem „eltávra”, állandóan résen voltam, készen arra, hogy bármelyik pillanatban menekülnöm kell.

H.R.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.08.10.
Lehet, hogy van kész forgatókönyve a kormánynak a tanévről, csak senki nem tud róla
Több forgatókönyvön is gondolkodnak az iskolák arról, hogyan is nézhet ki a következő tanév, azonban ehhez – többekkel folytatott beszélgetés alapján – támpontokat nem kapnak. A Nemzeti...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
--
2020.08.10.
Szakok szűnhetnek meg a Szent István Egyetemen
Az agrár-felsőoktatásba 35-40 százalékkal jelentkeztek kevesebben, mint tavaly, míg összességében ennél kisebb arányban, 19-20 százalékkal csökkent a felsőfokú képzésekre jelentkező...
(Forrás: Népszava)
--
2020.08.10.
Közeleg az iskolakezdés, kész tervek azonban még nem nagyon vannak
A kormányzati döntésekben nem látok konzisztenciát, megtippelni sem tudom, milyen lesz a tanév. Semmilyen információnk nincs- nyilatkozta a hvg.hu-nak az iskolakezdés előtt egy Kelet-magyarorsz...
(Forrás: eduline)
--
2020.08.10.
EMMI-DÍJ? KÖSZ, DE KÖSZ NEM.
Az emberminisztérium tanmenetpályázata annyira kínos, hogy első körben csak röhögni lehet rajta. Viszont ha kikacagtuk magunkat, érdemes közelebbről is megnézni, hogyan emeli piedesztálra...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.08.09.
Radó Péter: Katasztrófa, a magyar gyerekek negyede el fog bukni 10 év múlva
Ha viszont a mostani évezredben egyre inkább felértékelődő készségekre fókuszáló mérések eredményeit vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy problémamegoldásban vagy másokkal együttműk...
(Forrás: zoom.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep