Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. október 16. vasárnap, 17:40

Remény az életre

12. A jelen

Miután a hivatalos rész elintéződött, elkezdtem dolgozni egy fólia-gyártó cégnél sofőrként, nem túl sok pénzért. Nem terveztem itt hosszú távra, csak amíg nem adódik egy jobb lehetőség. Fél év elteltével megjött a jobb lehetőség, egy olyan cég alakjában ahova bekerülni csak kihalásos alapon lehetett. Felvettek, nagyon tetszett, szerettem is, de az első hónap után a cégben különböző változások történtek, főleg anyagi téren. Így a fizetésem radikálisan csökkent. Nyolc hónapig húztam, nem volt váltási lehetőség. Azután átkerültem egy másik céghez, ami az egyik magyar élelmiszerláncnak szállítja saját boltjaiba a termékeit. Jelenleg is itt dolgozom.

Negyedik éve élek Győrben, kialakult baráti körrel, csodás környezetben, egy csodálatos feleséggel. Persze itt sem fenékig tejfel az élet! Hiába kicsi a város, itt is akadnak ostoba emberek és minden egyéb is, akárcsak Budapesten. Viszont még most is élvezem a lassúbb tempót és a város azon csodás helyeit, ahol – ha akarok – elbújhatok egy kicsit a világ elől.

A mindennapok munkával, iskolával (érettségire készülök) telnek. Hétvégenként a gyerekek, barátok és a család szeretetét élvezem.

Hogy mit hoz a jövő?

Nincsenek világmegváltó terveim, de az biztos, hogy amennyire csak rajtam áll, szeretnék nyugodt, harmonikus életet élni, segíteni azoknak az embereknek, akik hozzám hasonló módon nevelkedtek.

Ennyit tehát az eddig eltelt életemről.

Már csak egy személyes üzenet van hátra, számodra, kedves Olvasó.

Kedves Olvasó!

Életem történetét osztottam meg. Lehetett volna részletesebb, talán több sztorival, de így sikerült. Már csak az van hátra, hogy személyesen Hozzád intézzem a szavaimat. Ezt, ha nem bánod tegező viszonyban teszem. Nekem könnyebb így.

Nem ismerlek, nem ismerem a körülményeidet, az életedet, lehet, hogy Te is nevelőotthonban nevelkedsz, vagy már kikerültél onnan. Lehet, hogy tök boldog életet élsz, családod van. Mindegy is, csupán néhány bátorító gondolatot szeretnék Veled megosztani.

Az életre nincs recept, ami előírná, hogyan lehet jól élni, sikeresnek lenni, mindig boldognak érezni magunkat. Az otthon elhagyása óta két dolog tartott meg engem, és hozott el odáig, ahol most vagyok: az Istenbe vetett hitem, és az alázat.

Tévedsz, ha azt gondolod, hogy azért menekültem a vallásba, mert gyenge vagyok és kell egy mankó. A vallásnak semmi köze nincs a hithez. A vallás egy élő kapcsolat Istennel, aki olyannak fogad el engem, amilyen vagyok, feltétel nélküli szeretettel tekint rám. Ez az én hitem alapja. Erre persze bármit lehet mondani, de higgy nekem! Sok kemény helyzetet megéltem már, amikor az a tudat, hogy Isten így tekint rám, mindig tovább segített. Veled sincs ez másképp, csak el kell fogadnod. Gondold át alaposan!

A másik dolog az alázat. A mai napig küzdelmet jelent ez az életemben, de már eddig is sok mindent tanított nekem. Küzdök a céljaimért, a családomért, de közben tudom, hogy annyira kevés dolgot uralok az életemben, és ez alázatra int. Nem gondolom magamról, hogy über király erős vagyok, mert tudom: csak idő és nyomás kérdése, mikor fogok térdre rogyni. A jellemünk abban mutatkozik meg leginkább, ami megállít, és nem abban, ami tovább hajt. Belátni és elfogadni, hogy nem vagyunk mindenhatók – nos, ehhez alázat kell. Merd vállalni az alázatot!

Szeretném, ha tudnád, bármi is vesz körül, bármit is teszel: ÉRTÉKES VAGY! Hallod? Az vagy! Teljesen mindegy milyen mélyről jössz, milyen képességekkel rendelkezel, mindenképpen értékes vagy. Sokszor éreztem ennek az ellenkezőjét, mert ezt jelezték a körülmények, ezt mondták az emberek, és én magam is azt gondoltam. Te ne hidd el ezt a hazugságot!

Az emberek, a világ nem képes elfogadni a hibákat, a gyengeséget. De tudod, mi segít? Tanulj meg hibázni, úgy értem, adj lehetőséget magadnak arra is, hogy hibázhass! Attól még nem leszel más ember. A te életed utánozhatatlan muzsika, még ha mások nagyon hamisnak is hallják.

Szerinted a sikeres emberek, akik nagy autókban ülnek, nagy házakban laknak, akiknek sok pénzük van, soha sem hibáznak? Dehogynem! És az, hogy sikeresek, még nem jelenti azt, hogy boldogok is. Tudod: mindenki a saját szintjén szenved!

Tudod, kit tekintek én sikeres embernek? Aki képes bocsánatot kérni, ha kell. Képes elfogadni attól is, aki kevésbé okos. Tud őszintén szeretni, ölelni, ki tudja mutatni az érzéseit. Aki észreveszi az apró dolgokban rejlő csodát. Sokat vagyok úton, sokat vezetek, de olykor megállok egy puszta közepén, kiszállok, és csak hallgatom a csendet. Nagyokat lélegzem, és hálát adok azért, hogy ezt megtehetem. Vagy egyszerűen csak megállok egy erdőnél, nézem a fákat, és rájövök, mekkora csoda is vesz körül minket. Tettél már Te is ilyet? Vagy csak rohansz, belesüppedsz a szürke hétköznapokba, a teendők sűrűjébe? És elmegy melletted az élet! Néha állj meg, és csodáld meg azt, ami körülvesz.

Még egy dolog. Ha esetleg mélyről jössz, ne hidd, hogy hátrányban vagy! Nem mi tehetünk arról, ha pocsék körülöttünk az élet. Ha komoly mélységeket élsz meg, az olyan emberré tehet, amit el sem hinnél. Látod azt, amit nagyon sokan nem. Meríts erőt ebből!

Ha azon gondolkodom mi a legtöbb, amit kívánhatnék Neked, az jut eszembe, hogy bárcsak megélhetnéd azt a kapcsolatot Istennel, ami nekem megadatott Ez az egyetlen fix pont, amit ajánlhatok. A többi Rajtad áll. Soha ne add fel! Ha megteszed, eldobod magadtól azt a lehetőséget, ami a dolgokat jobb irányba fordíthatja.

Ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm, ha elolvastad a történetemet, megtiszteltél vele!

Hasenfratz Róbert

Egy üzenet

  1. csilla szerint:

    Köszönöm!
    Végig követtem a történetet! Gondozóként dolgozom. Szeretném megosztani, ha lehet a történeteket a gyermekeimmel! (az általam gondozott)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.08.08.
Egész karokat szervezhetnek ki a szegedi egyetemből
2020. július 1-ével hat magyarországi egyetemet adott át az állam egy szándékosan erre a célra létrehozott vagyonkezelő alapnak. A Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem...
(Forrás: szegeder)
--
2020.08.08.
Kréta és gumibot – Stefanik Krisztina pszichológus: Gyermeki agresszióra agresszióval felelni erkölcsi csőd
Gyülekeznek a frissen kiképzett iskolaőrök. Szeptembertől – ha lesz tanévkezdés – több száz iskolában, tanintézetben gumibottal, spray-vel felszerelt „rendügyi szakemberek” vigyáznak...
(Forrás: 168 óra)
--
2020.08.08.
Száz izgalmas magyar pedagógiai programot gyűjtöttek össze, hogy ne kelljen keresgélned
Második éve gyűjti az Edisonplatform azokat a Magyarországon elérhető innovatív pedagógiai programokat, amelyek elsősorban az általános iskolás korú gyerekeket és szüleiket célozzák meg...
(Forrás: Qubit)
--
2020.08.08.
Sikeres a tíz napja elindított játékos ismeretterjesztő program
Július 28-án indult útjára a #maradjitthon kampányhoz csatlakozva a Vakációzzunk a múzeumokkal! virtuális múzeumpedagógiai mozgalom, mely hazánk négy legnagyobb tavát mutatja be főként...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.08.08.
Óriási nyereményakciót hirdet pedagógusoknak az Emmi: akár elismerő oklevelet is nyerhetnek
A minisztérium pályázatot hirdetett „EMMI tanmenet pályázat 2020” címmel, amire várják a „legeredetibb, a tanulók fejlődését szolgáló” és a központi tartalomszabályozókkal ö...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.08.08.
Megint új diákhitelt vezetnek be Magyarországon
A felnőttképzés és a szakképzés megújításának újabb lépéseként a Kormány a két évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközi szinten is elismert magyar diákhitelezés kibővítésér...
(Forrás: hvg.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep