Remény az életre

7. Névtelen 1.

Az otthon végleges elhagyása előtt nem sokkal a nevelők úgy gondolták, érdemes lenne újból megpróbálkozni az iskolával, mégpedig egy gimnáziummal. Érdekelt a gondolat, így többedmagammal elmentünk beiratkozni esti tagozatra. Izgatott a dolog, hogy milyen lesz az osztály, a tanárok, meg úgy az egész. Kikerülésem előtt eldönthettem, mit is szeretnék. Átköltözöm az utógondozó részlegbe, vagy hazaköltözöm a szüleimhez.

Nem akartam hazaköltözni. Az élet az utógondozóban kissé lazább volt, voltak itt is kötelezettségeink, de sokkal szabadabbak lettünk, ki-be járkálhattunk, csak mindenről szólni kellett. Ennyi. A gimi az elején nem okozott különösebb problémát, az osztálytársakkal hamar összehaverkodtunk. Minden rendben volt, egészen a második osztály elejéig. Akkor valahogy azt éreztem, szétesik minden. Új tanárokat kaptunk, némelyik tantárgyból több tanár is cserélődött, aminek nem igazán örültem. Mire megszoktunk egyet, addigra jött egy másik. Négyen kezdtük nevelőotthonosként, de másodikra már csak én maradtam. Nem is lett volna semmi gond, csak az a fránya matek sehogy sem akart menni nekem, főleg, hogy olyan matektanárnőnk volt, aki ivott, Mi csak simán „hubertusnak” hívtuk.

Ezalatt az idő alatt történt egy újabb sorsfordító esemény az életemben. Egy nap arra lettem figyelmes, hogy van egy vörös folt a térdhajlatomban, ami viszketett, majd idővel a testem több pontján is megjelentek hasonló foltok, viszont ami a térdhajlatomban éktelenkedett, az szinte bordóvá vált, a szélein gennyes pattanásokhoz hasonló akármikkel.

Elmentem hát bőrgyógyászhoz, gondoltam összeszedtem valami fertőzést, vagy valamit. Amikor megnézett a doki, csak annyit közölt: „kedves fiatalember szeretnénk elvégezni egy szifilisz és egy aids tesztet, ha nem bánja!” A hír hallatán úgy lemerevedtem, hogy azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Egy hét múlva mehettem volna az eredményért, de nem mertem visszamenni. Érdeklődtem telefonon, ám az nem vált be, mindenképp mennem kellett személyesen, nem kerülhettem el a dolgot.

Teljesen összeomlottam, hisz még csak 18 éves voltam. Annyi kérdés üvöltött a fejemben. Például mi lesz, ha aids-es vagyok? Ennyi volt a pályafutásom? Persze tudtam, hogy megérdemelném, mert azért volt egy-két átlagosnak nem nevezhető szexuális kapcsolatom, aminek egyenes következményeként… szóval teljesen kész voltam. Ez volt az a pont, amikor visszafordultam isten felé, kértem, hogy bocsásson meg, és adjon kegyelmet!

Három teljes hétig nem mertem visszamenni a dokihoz, mire aztán eldöntöttem, hogy lesz ami lesz, szembenézek vele. Előtte gondoltam, felhívom Mamit és elmondok neki mindent és megkérem, imádkozzon értem. Felhívtam, de nem ő vette fel, hanem az egyik nagyon kedves barátnője, akit ismertem, kedveltem, beszélgetünk is párszor, de ez a téma annál mélyebb volt, mintsem megosszam vele. De nem volt más lehetőségem, mert Mami már aludt, nem akarta felkelteni. Így elmondtam hát mi történt, és mi várható. Végig hallgatott, és csak annyit mondott: olvassam el a Bibliából Máté 11:28-at. Hazamentem, fellapoztam a Bibliámat ott, ahol ajánlotta, és miután elolvastam a verset, elsírtam magam.

A vers így szól:

„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”

Eltört a mécses, úgy zokogtam, akár egy kisgyerek, megadtam magam Istennek… Másnap visszamentem a bőrgyógyászatra, térdig be voltam tojva. Behívtak, és néztek rám, mintha aranyból lettem volna, aztán a doki közölte, tegyem össze a két kezemet, mert mindkét tesztem negatív. Hatalmas kő esett le a szívemről. Annyira hálás voltam Istennek, hogy innentől az életem hirtelen 180 fokos fordulatot vett.Természetesen anyámék semmit sem tudtak az egészről. Eközben elkezdtem a hivatásos jogosítvány megszerzését. Emellett tanultam, de még nem dolgoztam. Otthon továbbra sem változott semmi.

Az életem valóban átalakult, rendszeresen kezdtem gyülekezetbe járni, többet akartam tudni Istenről, és őszintén mondom: jól éreztem magam. Az utógondozóban teltek a napok, míg végül úgy döntöttem, hazaköltözöm. Baromira izgatott voltam, milyen lesz otthon lenni folyamatosan, nem csak hétvégéken. Hazaköltöztem.

Az első napok úgy hatottak, mintha más bolygóról érkeztem volna, nem találtam a helyem. A jogsi és a suli mellett vállaltam éjszakai diák munkát, így egyszerre a három dolgot csinálni nem volt egyszerű, előfordult, hogy a suliban elaludtam.

De ami otthon várt rám az elkövetkező időszakban, arra nem voltam felkészülve…