Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2019. június 29. szombat, 14:40

Van Vészkijárat

4. Egy szót se szólj!

„…ha a gyerek magára marad ezzel az élménnyel és a senkinek el nem mondható titkával, az még nehezebben gyógyuló nyomot hagy, mint maga az abúzus. Nem kell hogy így legyen. Minden felnőtt felelős azért, hogy észrevegye, ha egy gyereket bántanak.” (Forrás)

Magyarországon minden tizedik(!) gyereket ér szexuális inzultus – állítják „A jogerő legyen veled” című könyv (2010) szerzői, Herczog Mária, az ismert gyermekvédelmi szakember és Győrfi Éva, a Család, Gyermek, Ifjúság kiadvány felelős szerkesztője. A szexuális abúzus minden tekintetben az egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazás, mégis már a felismerése is komoly kihívás elé állítja a szakembereket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becsült adatai szerint évente világszerte 150 millió 18 év alatti lány és 73 millió 18 év alatti fiú válik szexuális zaklatás (érintkezés) vagy fizikai kontaktussal párosuló egyéb szexuális erőszakformák áldozatává. A szexuális abúzus elkövetői többnyire a gyermek családtagjai vagy olyan személyek, akikkel bizalmi viszonyban van (pl. edző, tanár, rendőr, a család alkalmazottja). (Forrás)

Talán nincs is szükség még ennyi külső hivatkozásra sem ahhoz, hogy érzékeljük, a kiskorúak szexuális bántalmazása, a családon belüli erőszak valóban a legkényesebb témák egyike, számos olyan aspektussal, amelyek bőven túlmutatnak a konkrét bűncselekményen. Az erről való beszéd egy közösségben mégis kiemelten szükséges, s ha van értelme ilyet állítani, ebben a témában fokozottan érvényes lehet a prevenció szerepe.

Természetesen, valamennyire érthető önvédelemből (is) mindenki elkerülni vágyik a problémával való foglalkozást, szembenézést, de már csak az egészen elborzasztó statisztikai adatok is azt támasztják alá, hogy a téma kerülése tulajdonképpen felelőtlenség egy osztályfőnök, vagy bármilyen, kamaszcsoportban valamilyen módon vezető szerepben lévő felnőtt részéről.

Épp, mivel itt a bántalmazott testi-lelki sérülésein túl a környezetre is óriási felelősség hárul, nagyon is érdemes egy olyan, fikcióban megteremtett helyzeten és karaktereken keresztül foglalkozni ezzel a jelenséggel, amely árnyaltan, átélhetően, megérthetően, de mégis eltávolítottan mutatja meg a problémát.

Nagy Anikó Johanna Egy szót se szólj című regényében a tizenöt éves Hanga életét apja halála óta a depresszió uralja. Mintha semmi sem akarna összejönni: képtelen a tanulásra koncentrálni, rengeteget hízott, ráadásul három lány az osztályából folyamatosan szekálja. Minden napja ugyanolyan egyhangúan telik, míg be nem költözik a szomszédba egy házaspár. A férfi, Balázs szinte apjaként gondoskodik róla: segít neki a tanulásban, jókat beszélgetnek és ajándékokkal lepi meg a lányt. Hanga egyre jókedvűbb és magabiztosabb lesz, és úgy tűnik, végre minden jóra fordul. Ám egy idő után kiderül, hogy Balázs nem az, akinek mutatja magát, Hanga élete pedig rémálommá változik… Kinek a segítségére számíthatsz, ha nem hisznek neked? Kihez fordulj, ha már senkiben sem bízhatsz? Van egyáltalán kiút, és ha igen, merre keresd?

Módszertani javaslat:

A mellékletben olvasható szövegrészletet adjuk oda a diákoknak, majd a diákok rendeződjenek csoportokba annak alapján, ki milyen szerepet vállalna. Legyen egy Hanga-csoport is, akik kihangosítják Hanga belső vívódásait arról, hogy elmondja, nem mondja, kinek mondja el, kinek nem a vele történteket. A többiek közül az azonos szerepet választók röviden beszéljék meg, ha tudomást szereznek Hanga történetéről, a szerepük alapján mit képviselnek, mik a válaszaik az alábbi kérdésekre. Minden csoport delegál egy szószólót, és az adott vélemények képviselői között indul el a tanár által moderált vita.

Szerepek: szülő, barát, pszichológus, tanár, szociális munkás, iskolai védőnő, rendőr, jogász

Kérdések: Tegyen-e Hanga feljelentést? Az adott szerepet vállalón kívül, kit javasol, kihez fordulhatna még? Mi a fontosabb? A kért titoktartás megtartása vagy azonnali külső beavatkozás?

Az álláspontok mellett, természetesen érvelni is kell.

A feldolgozandó szövegrész itt olvasható PDF formátumban.

Ajánlott linkek a téma feldolgozáshoz:

Szexedukacios-weboldal-es-app-kamaszoknak – Hintalovon.hu
A gyermekbántalmazás statisztikája, Papházi Tibor, EMMI
Hogyan lehet kíméletes, gyermekbarát módon meghallgatni a súlyos bántalmazás áldozatává vált gyerekeket? Hintalovon Alapítvány
Neményi Eszter: Titoktartás vagy jelentési kötelezettség gyermekek szexuális bántalmazása esetén

Van vészkijárat 8. – Határátlépések, avagy kilépés a hibáztatás kultúrájából >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep