A mentális betegségekkel való foglalkozás egyfelől nem tűnik olyan eleven problémának, mint az előző cikkekben feldolgozott témák, például a szexuális bántalmazás vagy az önsebzés. Azonban nem kell nagyon sokáig kutakodnunk, hogy megtaláljuk azokat a szakmai cikkeket, amelyek a jelenséggel foglalkoznak, és statisztikákat, amelyekben beszédesek a számok.
Számos forrás közöl döbbenetes adatokat (például: http://tantrend.hu/hir/kuzdelem-mentalis-zavarokkal-elok-megbelyegzese-ellen, https://europa.eu/youth/hu/article/66/13436_hu), de a tudományos eredmények és adatok helyett inkább egy olyan csatornát idézek, ami talán a legpontosabban jelzi vissza, mi az, ami a kamaszkorosztályt és a fiatal felnőtteket érdekli. Az Instagramon a #depression alatt 19 611 946 poszt, bejegyzés található. Azaz ezen a területen is igaz, hogy olyan lappangó, de amúgy nagyon is jelenlevő problémával van dolgunk, ami szintén mélyen tabusítódott.
A tabusítás hátterében feltehetőleg sokféle és sokfelől érkező félelem állhat.
Egyrészt maga az érintett sem biztos, hogy felismeri a problémáját. De ha bizonyos tüneteket, például feszültséget, kedvetlenséget, ingerültséget, figyelemzavart tendenciózusan érzékel magán, akkor sem biztos, hogy szükségét érzi, hogy bárkihez is segítségért forduljon.
Másrészt, ha esetleg felismeri, hogy olyasvalamivel küzd, ami nem átmeneti jelenség és nem csak a külső, környezeti hatásokra adott aktuális, pillanatnyi reakció, akkor teljes joggal tarthat attól, hogy a mentális zavarokat övező stigmatizáció az ő személyére is kivetül.
Harmadrészt mivel ez a probléma bizonyos szempontból „láthatatlan”, még inkább felmenti a környezetet, hogy foglalkozzon a jelenséggel. Illetve, ha valamit meg is sejt belőle, akkor érthető módon félelmetesnek tűnhet, és könnyen kialakulhat az az érzés, hogy ha ez egy betegség, akkor a laikus ember könnyen hibázhat, még az is lehet, hogy többet árt, mint segít.
Neal Shusterman Az óceán mélyén
A regény 2015-ben tíz különböző díjat nyert el az Egyesült Államokban, – többek között – a legrangosabbat irodalmi elismerést, a Nemzeti Könyvdíjat. Ebben az esetben tehát irodalmilag is komoly, esztétikai szempontból is magas színvonalú munkával van dolgunk, amellett, hogy témája, a skizofrénia, világszerte égető jelenség, amely elsősorban a 15 év feletti fiatalok körében jelentkezik a legnagyobb mértékben. Ráadásul a mentális betegségek közül ez a leginkább félreértett, hiszen a köznyelvben általában a tudathasadás szinonimájaként használják a kifejezést, holott a betegség nem „többszörös személyiséget” jelent. Úgynevezett spektrumbetegségről van szó, amely nagyon különböző súlyosságú lehet, és amelyet nagyon különböző tünetek kísérhetnek.. Fontos tudni, hogy teljesen nem gyógyítható, nem visszafordítható, azonban igen jó szinten kezelhető.
A tizenéves Caden Bosch éli hétköznapi életét, szerető család és barátok veszik körül. A fiú egy-szercsak egy kalózhajón találja magát, furcsábbnál furcsább körülmények közepette. Ezen a fiún fokozatosan hatalmasodnak el a paranoid gondolatok, szüleihez fordul, mert szerinte meg akarják ölni. A hajó kapitánya és a fedélzeten lévő papagáj is igyekszik megnyerni magának a fiút, hogy a másik ellen fordulva átvegye a hajón az irányítást. A fiúnak állandóan mozgásban kell lennie, nem bír megnyugodni és ha nem elég ijedt amúgy is, megijeszti az elméjében bekövetkezett változás. A hajó nekiindul útjának, de az, hogy hol fog kikötni végül, csakis Cadenen múlik. Aki már többé azt sem tudja, mi a valóság és mi a képzelet a gondolatai között.
Ahogy a regény történetének felvázolásából is kitűnik, két szálon zajlanak az események. Az egyik szál Caden igazi, hétköznapi életébe enged bepillantást, úgymond “kívülről” leszünk tanúi a beteg-sége kialakulásának. A másik szál már elméjének belsejéből származik, egy kalózhajón vagyunk, kicsit meseszerű és abszurd körülmények között, hiszen a fedélzeten pl. beszélő papagáj is tartóz-kodik, de guruló agyak és fejek is felbukkannak. A valóságtól elrugaszkodott vonal esetében vala-mivel felhőtlenebb a hangulat, mint a másik szálon, ahol szépen fokozatosan kialakul a kissrác be-tegsége, aki nem érti, miért nem tud már úgy rajzolni, ahogy eddig. Rendkívül ötletes megoldás ez a kettősség, már csak azért is, mert így a kalózos vonulat kissé lélekemelőbb, és nem hagyja, hogy teljesen beszippantson a másik szál szomorúsága. Már szinte vágytam rá, hogy újra a hajón talál-jam magam és Cadennel együtt én is elmeneküljek a valóságból, ahol a fiú kétségbeesettségét és küzdelmét tudtam nyomon követni.
Tetszett, hogy nem csupán Cadenre fókuszál kizárólagosan, hanem a családja, illetve a barátai is bevonásra kerültek, ahogy előbbiek egyre furcsábbnak találják Caden viselkedését, míg utóbbiak nem tudnak mit kezdeni vele, így egyre jobban eltávolodnak tőle. Ráadásul annyira megragadó kijelentések, nagy igazságok, vagy épp humorral töltött sorok találhatóak benne, hogy legszíveseb-ben a könyv felét idéztem volna.
Természetesen egyetlen osztályfőnöktől sem várható el, hogy felkészítés, illetve szakmai segítség nélkül, szakszerűen dolgozza fel a jelenséget.1
Ha a pedagógus közvetlenül szeretne tájékozódni diákjai témához való viszonyulásáról, a következő gyakorlatot ajánljuk, amelyhez a mellékletben található képeket használjuk fel.
A megvalósításhoz 4-5 fős kiscsoportokat hozunk létre.
Először kivetítőn mutatjuk meg a képeket, és a gyerekek első reakcióként mondott szavait írásban rögzítjük. (Az értelmetlen, kaotikus, elvont, hülye, csúnya, zavaros jelzők nagy valószínűséggel előfordulnak majd.)
Ezt követően a kinyomtatott képeket kettesével kapják meg a csoportok, egy-egy képpár több csoportnál is előfordulhat.
A csoportok 5-8 percet kapnak ahhoz, hogy elmélyedjenek a részletekben. A megfigyelés szempontjai a következők lehetnek: 1. Milyen a vonalvezetés a képeken?
2. Milyen a vonalak egymáshoz való viszonya? (Vastagság, párhuzamosság, kereszteződés)
3. Felfedezhető-e bennük valamilyen figuralitás? Ha igen, hogyan és mi?
4. Felfedezhető-e valamilyen rendszer, szerkezet a képeken? Ahol igen, ott hogyan csúszik szét?
A kivetített képeket újra láthatja az egész osztály/csoport. Az egyes képek/képpárok feldolgozói az egész csoport előtt mondják el, mire jutottak, mit gondolnak.
Figyeljék meg, hogy ez a kis képelemzés megváltoztatta-e az első körben kialakított véleményüket, vagy csak elmélyítette az első benyomást. Ha a véleményük megváltozott, miben áll ez a változás? Ha az elemzés elmélyítette az első reakciót, mivel tudják a megerősített véleményüket indokolni?
A megbeszélés után közösen elolvassuk a mellékletben található rövid szövegrészletet.
Hogyan kapcsolható a szöveg a képekhez? Ki és milyen lelkiállapotban írhatta ezt a szöveget?
A feladatok természetesen igen kockázatosak. Nem szabad didaktikusan reagálni, és végképp kerülendő a betegség minősítése. A pedagógusnak is felkészültnek kell lennie valamilyen szinten a témában, és nagyon kell ügyelnie arra, hogy a mentális krízisről mint bárkit elérő betegségről és nem mint stigmatizálandó, kirekesztendő jelenségről beszéljen. Nagyon fontos az is, hogy mindez ne tűnjék riogatásnak, hanem segítse saját sebezhetőségünk felismerését, és ezáltal erősítse önmagunk és egymás elfogadását.
2023.11.21. A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21. Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg... (Forrás: Eduline)
2023.07.15. Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur... (Forrás: Index)
