A napokban bukkantunk rá kollégánk és barátunk március 23-án kelt bejegyzésére, amit – mivel üzenetével tökéletesen egyetértünk – itt is közzé teszünk.
2019. Grúzia (Georgia). Reggeli az olcsó kis szállodában. Szokásos csevegés a másik vendéggel. Elérkezik a kötelező kérdés: Where are you from? Amikor kimondom: From Hungary, beszélgetőtársam arcán átsuhan az árnyék, érezhetően eltávolodik. Még néhány kényszeredett mondat, aztán szerencsére vége a reggelinek. Lehet, hogy egyedi eset, de megtörtént.
Furcsa vagy normális? Számomra fontosabb lett volna a percek alatt elfelejthető bájcsevegés az ellenünk szövetkező világ által nyilvánvalóan félreinformált német kolléganővel, mint a lojalitás külpolitikánk iránt.
Az elmúlt évtizedekben kinyílt valamennyire a világ a nyolcvanas évekhez képest. Jó nevű angol szakemberek kurzusain vehettem részt Budapesten, jártam holland, német, olasz, görög középiskolában. Persze, akadtak engem rosszul érintő momentumok is. Zavart például belga kollégám „mi, belgák” fölényeskedése, zavart, hogy a svéd kolléga első nap úgy tett, mint aki észre sem vesz. De például a holland gimnazistáknak tetszett, amit néhány telekis programról meséltem, az egyik olasz kolléga leste, hogyan melegítünk be előadás előtt, a másik elkérte, és számára idegen nyelven végignézte a Megáll az időt, másnap jött a kérdéseivel. És igen, a svéd tanár úr is odaosont másnap az előadás után, hogy milyen tudatos és fegyelmezett volt a munkánk. Hát persze, mondom, éppen ezek miatt dolgozunk a színpadon…
Ez is lehetne módja nemzeti büszkeségünk erősítésének: dolgozni itthon, dolgozni más népek képviselői előtt.
Irodalmat tanítva az ember látja, hogy íróink számára évszázadokig igen fontos téma volt a nyugathoz való felzárkózás és saját identitásunk kérdése. Arany János Toldi estéje című művének a végén például ez az erős kép áll:
„Mégis össze vannak kapcsolva kezeik,
Mint két összenőtt galy”
Az egyik kéz a régit, a konzervatívot, a saját arc megőrzését képviselő öreg Toldié, a másik a fejlődést, a nyugatos szellemet, nyugatos kultúrát meghonosítani akaró Lajos királyé. Összenőtt gally (Aranynál szimpla ly). Mindkettő kell. Együtt. A csak ránk jellemző saját arc is, és a közös fejlődésbe bekapcsolódó akarat is.
A kakaskodás utáni békét mímelés utáni helyezkedés utáni kioktatás utáni meghunyászkodás cikázó következetlenségét egyik költő sem említi megoldásként.
Sportemberek közt ugyanez: Antwerpen, zebra. Piros lámpa. Felteszem az ilyenkor szokásos kérdést. „Megy valaki Wijnegem felé? Tudna vezetni? Akad jelentkező. Sportmezes outis. Másik lámpánál megállva megkérdezi honnan jöttem. -Manchesterből, de magyar vagyok. Orbán Viktor, csóválja a fejét, és szánakozva megsimítja a karom.
Sportemberek közt ugyanez: Antwerpen, zebra. Piros lámpa. Felteszem az ilyenkor szokásos kérdést. „Megy valaki Wijnegem felé? Tudna vezetni? Akad jelentkező. Sportmezes outis. Másik lámpánál megállva megkérdezi honnan jöttem. -Manchesterből, de magyar vagyok. Orbán Viktor, csóválja a fejét, és szánakozva megsimítja a karom.