Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. november 23. kedd, 10:24

Díjnyertes novellák

Az OFOE újabb ajándéka a novellaíró pályázaton nyertes művek folyamatos közlése. Reméljük, sikerül örömet szerezni a középiskolás diákok és a főiskolai/egyetemi hallgatók írásaival. A főoldalon látható Juh Józsi képe jelzi majd mindig, hogy ezúttal a pályázatban szereplő novellák olvashatók a honlapon. Ezúton köszönjük meg az Underground kiadónak, hogy hozzájárult az írások megjelentetéséhez. Következzék tehát Bene Gergely Esthajnal és Boér Gábor Csodatévő János című írása.

Boér Tamás: Csodatévő János

Nem mindennapi dolog történt a mi falunk tájékán, mert biz Jánost megérintette az isten. Legalábbis ő ezt vallja, meg azt, hogy két napja nagy fényesség ölelte át, és mindemellett még melegség is körbejárta a testét. Csabaki Dezső szerint ez az érzés onnan származik, hogy tegnapelőtt János beleesett a tűzbe, oszt lángra kapott a feje. A férfi persze továbbra is hajtogatta, hogy ő az új messiás, és el is határozta, hogy bebizonyítja nekünk miféle csodákra is képes.

Egyik nap megesett, hogy János kint ténfergett a legelőn Jászabó uram lovai között, oszt volt is isteni megnyilvánulás, mikor a gazda kiment behajtani az állatokat. Az egyik ló a földön feküdt, oszt a feje teljesen le volt bicskázva a nyakáról, sőt még néhány méterrel odébb is volt, mint a ló teste. Persze Jászabó uram üvöltve rohant az elhullott állathoz, hátha még életet tud lehelni belé. De az a feje nélkül csak nem akart talpra kecmeregni.

– Te, János! – kiáltott a férfira. – Mi történt a lovammal?

– Leesött a feje.

– Csak úgy?

– Igen.

– De hát nem szokott egy ló feje csak úgy leesni!

– Akkor biztos csoda történt.

– De mond, János, mért vagy te nyakig vérös?

– Rám spriccelődött a ló vére, amikor leesött a feje.

Ez még elég hihetőnek tűnt Jászabó uram számára, mert nem sokon múlott, hogy belenyugodott állatának nem mindennapi végkimenetelébe. De akkor pillantotta meg János kezében azt a nagy fűrészt csupa véresen, a fogak közé beakadt lóhússal.

Olvass tovább…

Bene Gergely – Esthajnal

Nem véletlenül látom a kocsmában porszemként. Az emberek kilöttyintik italukat és ő elázik. Nemcsak a szerelem mámorában részegül meg, hanem az alkoholéban is. A hajnal viszont már megköveteli tőle a józanodást.

Sokszor elnéztem őt egy sarokban, ahogy leissza magát. Olykor valami nő lötyögtette rá szépségét, és ő sosem tudott ellenállni – nem is akart. Azt hiszem, ez azért is lehetséges, mert éjszakánként nem emlékszik a hajnalokra.

Egyszer, amikor pár ismeretlen nő társaságában ücsörgött, megcsókolta az egyiket, de annak elutasítására a másik oldalán ülőt cserkészte be mindenféle szégyenérzet nélkül.

(Ha ilyen jelenetet valaki számonkért tőle, akkor alkoholizmusával védekezett, és ezt általában el is fogadták.)

Tehát „megszerezte” magának N-t. Láthatóan fesztelenül bújták egymást. Én az órámat figyeltem, latolgatva, hogy vajon mikor is érkezik a hajnal. Hogyha Tamás tudná, hogy N-nek seprűje van, talán boszorkánynak nézné és nem ölelgetné.

Olvass tovább…

4 üzenet

  1. hanger szerint:

    elég meglepő, hogy ők gimisek.

  2. vz szerint:

    Csak az egyik

  3. Szabina szerint:

    Hát ez Boér, ez tetszetős 🙂

  4. Etter szerint:

    Tamástól hamarosan várható egy novelláskötet, amelyben a főszereplő János mellett a falu összes jellegzetes karaktere kap egy-egy fejezetet. hát én már alig várom!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep