Az itt olvasható két novella közös vonása, hogy mindkettőben összemosódik az álom és a valóság. -Bálint Péter A csoda szerepe párkapcsolatainkban című novellájában – egy nagyon áhított, de valójában be nem teljesült – szerelmi kapcsolatról olvashatunk. A szétszakadt fénykép (B. Kiss Mátyás) darabkái különböző – figyelemre méltó – emberek kezébe jutnak, de mielőtt megfejthetnék az ősi titkot, megszólal a csengő.
Bálint Péter – A csoda szerepe párkapcsolatainkban
A lány nyitotta meg az ajtót, húzta magával a fiút. A nő ajánlotta fel magát, és nem ellenkezett a férfi. Nem volt szünet, a nő nem kéredzkedett ki a fürdőbe, nem adott időt átgondolni, miért, hogy testét felkészítse, diszkréten dobta a tampont a fehérneműben az ágy alá.
A férfi ingét tépte, a nő elterült az ágyon. A hölgy zöld szoknyája megpihent a kövön, a férfi sliccével küzdött, az övét húzta, nadrágját rúgta.
Aztán a férfi a nő mellét simogatta, az ölébe ültette. Óvszer. Aztán aktus.
Nem volt zokni senkin. És szőr sem volt a lábakon, sem máshol, tény hogy mindketten készültek minderre. Mert órákig maradtak, és maga az aktus, hogy hogyan, hogy hányszor, másodlagos maradt. A közelség, egymás meghatározása, mikor a férfi a nő ölébe temeti a fejét, és a nő elfogadja ezt, nos, akkor már nem kérdezte senki, miért szeretik a nők a vad tengert a szilaj hullámaival. Révbe ért mindenki.
Mert a nő csak lány, a férfi pedig fiú. És a lány hiú, magára húzza a megszabott takarót.
Ebben a lépcsőházban mindenféle fura alak járt-kelt. Egyszer megfordult itt egy bohóc is. Nem maradt sokáig, de ahhoz épp elég ideig, hogy beszéljenek róla.
Néha egy komor gyárigazgató jött valakihez látogatóba, akinek hozott egy üveg bort is. Mindig az ötödik emeletre sétált fel, ahol a nyugdíjas kéményseprő lakott. Azt rebesgették erről a kéményseprőről, hogy a gyárigazgató bátyja, és azért lakik a legfelső emeleten, mert kéményseprés közben túlságosan is hozzászokott a magassághoz.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az ötödik emeleten azért élt még valaki, akit a kéményseprővel ellentétben senki sem ismert, de mindenki messziről elkerült. Ez az ember nagyon alacsony volt, hosszú bozontos hajjal és szakállal. Tekintete zavaros volt, de állandóan az emberek arcába bámult különös, sárgás szemeivel.
Amikor kint járt a folyosón, mindig feltámadt körülötte a névtelen szél, mintha csak figyelmeztetni akarna valamire. A felnőttek gyanakodva néztek rá, a harmadik emeleti családapa pedig a biztonság kedvéért maga mellé vonta feleségét és gyerekeit. Ilyenkor a furcsa kis ember csak mosolygott a szája sarkán, de (talán, hogy ne másítsa meg a róla alkotott képet) villámló tekintetét mélyen az apa arcába szögezte. A gyerekek nagyon féltek tőle. A kisebbek meg voltak győződve róla, hogy egy gonosz varázslót látnak. A nagyobbak Törpének hívták, de – biztos, ami biztos – ők is elfutottak, ha meglátták. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az öreg kéményseprő is felszerelt egy új zárat az ajtajára, pedig neki volt egy ravasz nélküli vadászpuskája.
