2005. július 31. vasárnap, 23:59
Osztályfőnöknek lenni a mai iskolában
Az osztályfőnöki feladatkör sajátossága – szemben a szaktanári funkcióval –, hogy nincs előírható, részleteiben megtervezhető tananyaga; ellátása lényegesen több spontaneitást, rugalmasságot, reflektivitást igényel. Ha a pedagógus nem csupán az osztály adminisztratív ügyeinek intézője kíván lenni, tudomást kell vennie arról a világról, amelyben élünk. Az elvárások, amelyek kereszttüzében a dolgát tennie kell, sok esetben egymásnak is ellentmondanak. Senki sem veszi le a pedagógusról a felelősséget, hogy ezek között mérlegeljen, rangsoroljon, a rábízott tanulók szükségleteit, igényeit szem előtt tartva, saját személyisége hitelét megőrizve alakítsa ki működőképes nevelési programját.
A családdal kapcsolatos modern mítoszok egyike a család válságjelenségeiről, kiürült, tönkrement kapcsolatokról, válásokról, elhanyagolt gyerekekről szól. A mítosz kimondottan vagy kimondatlanul a régi idők harmóniájának idillikus képzetéből, a családi tűzhely melegének biztonságából és a családi béke, az egymás iránti törődés nosztalgikus érzéseiből, tudományosan pedig a nukleáris kiscsalád és a személyiségfejlődés összefüggéseinek normalizálásából táplálkozik.
A szaktanári munkát érintik az oktatás tartalmához, módszereihez kapcsolódó változások. Az életminták változása magával hozza a szokatlan iskolai helyzeteket is. Soha nem tapasztalt különbségek vannak az egy osztályba járó diákok életmódjában. Az iskola mint szervezet is a megújulásban van. Más típusú házirend, másféle jogi szabályozás érvényes napjainkban. A legjellemzőbb mégis az, hogy az iskola nem tudja megszólítani a diákok tömegeit sem a tanítás tartalmával, sem a tanórán kívüli aktivitásaival. Nem tud vonzó lenni, vagy legalább jó érzésekkel elviselhető. A kultúra-azonos pedagógiától is nagyon messze van a pedagógiai gyakorlat.
A rendszerváltás nyomán felszínre került és kiéleződött társadalmi különbségek nem hagyták érintetlenül az iskola világát. Az elszegényedés, meggazdagodás, a különféle – sikeres és sikertelen – megküzdési stratégiák, az ezekből fakadó családi hangulat rányomja bélyegét az iskolába érkező gyermek személyiségére, iskolával kapcsolatos várakozásaira s hétköznapi viselkedésére. Természetes (kellene, hogy legyen), hogy egy pluralista társadalom iskolája számol ezekkel a különbségekkel, annál is inkább, mivel napjaink pedagógiája azt a célt tűzi maga elé, hogy adaptív, kooperációra, megújulásra képes személyiséggé fejlessze diákjait; vagyis célkitűzése individuális, az egyes gyermekre irányuló. Ezt a nagyon is differenciált célt azonban még mindig egy erősen homogenizáló s egyúttal rendkívül hierarchizált rendszerben próbáljuk elérni.