2012. június 12. kedd, 8:12
„Mentés másként”, avagy mi kerüljön a jövő digitális iskolatáskájába? 3.
A "digitális pedagógus" egy nyilvánvaló metafora, egy érzékletes, a figyelemfelkeltés mai kultúrájában kellően provokatív kép. A pedagógusnak mindazonáltal, úgy hiszem, nem "digitálissá", hanem megint paidagógosszá kellene változnia, gyermekvezető "rabszolgává", aki elkíséri a fiatalságot a Tudás Házába, mint a szó eredeti hellén értelmében. Szerencsére sok ilyen "paidagógosz" van, akik ráadásul egyre inkább otthonosan mozognak már a digitális világban is, félelem nélkül, derűsen. (Bodrogi Ferenc Máté)
Az első két évben egy fiatal kolléga tanította az osztályt magyarra csoportbontásban és epochális rendszerben. Minden epocha végén produktumot kellett készíteniük, ami a művészettagozatos gyerekek számára nem jelentett gondot, hiszen ott megfelelően érvényesíthették a fantáziájukat és tehetségüket. Szeptemberben sajnos megszűnt a csoportbontás és az epochális oktatás, ráadásul új magyartanárt kapott az osztály. 
Nevelés és/vagy oktatás? Régi kérdés ez, ami csak azóta vált problémává, mióta a világ elrohan mellettünk. A régmúlt iskoláiban nem volt kérdés, hogy a nevelés kell, hogy legyen a pedagógiai munka alapja. Hol vannak azonban a Nyilas Misi féle kollégiumok, eszmék, pedagógus egyéniségek? Hol van már az a világ, mikor rá lehetett csodálkozni egy-egy vers zamatára, mikor volt idő felfedezni a világot és csodáit? (Leiner Károly)
A lányokkal végig nehezebb dolgom volt. Erőteljes kiszorítósdit játszottak, az első pillanattól kezdve váltogatták a "legjobb" barátnőket, gyakran örök haragot fogadva. Az éppen kiszoruló pedig kétségbeesetten várt segítségre. Nagyon megviseltek ezek a helyzetek, otthon is rágódtam még rajtuk, a megoldást keresve. Másnap pedig, mikorra előálltam volna egy javaslattal, a legnagyobb nyugalommal közölték, hogy már rég kibékültek. Utólag elmondhatom: ezekből a helyzetekből okulva megtanultam például azt, hogy az apróbb-cseprőbb ügyekbe nem kell feltétlenül belefolyni. (Suszter Balázs)
Ritkán ad az ember gyerekek kezébe egész verseskötetet. Egyes verseket igen, de a gyerekek – és a felnőttek – nem nagyon olvasnak egész köteteket. Persze: a sok különböző szövegbe újra és újra bele kell ásnia magát az olvasónak, és ha különböző formákat, különböző hangulatokat talál, akkor semlegesítik is egymást az egyes darabok. Ahogy egy novelláskötet olvasása során is legalább két-három írásonként meg kell állnia az olvasónak, levegőt kell vennie, át kell hangolódnia. Kiss Ottó első két gyerekverskötetét azonban érdemes egyetlen levegővétellel, egyetlen nagy lendülettel elolvasni. (Kiss Ottó: Emese almája)
Valahol elveszett az igazságos egyensúly a világban. Vagy eleve nem is volt. A politika, amely bizonytalan, változó, makulátlannak közel sem mondható, eltiporhatja a zenét, amely örök, maradandó, tiszta. Nagyüzemben megy a kulturális nagytakarítás, a "varázstalanítás". Persze ez csak egy szelete a globális amortizációnak. A többit mindenki érzi a saját bőrén. (Lázár Ágoston)
Vajon azért jelentkezett a szokásosnál kevesebb gyerek az idén, mert a szülők, gyerekek utánajártak, hosszasan mérlegeltek, és bármerre nézve sokkal-sokkal képzettebb tantestületeket, jobb pedagógiai programokat, hitelesebb hangot, hozzáállást, igényesebb műsorokat, nagyobb szabadságot, több autonóm gondolkozású embert láttak? Ha így lenne, fel kellene tennünk a kezünket: tök jól áll a magyar pedagógia, vesztettünk. (Achs Károly)