Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2012. június 6. szerda, 11:56
Címkék:

Fenyő D. György: „Az igazi gyerekek nem felejtik el az álmaikat még felnőttkorukban sem”
Kiss Ottó: Emese almája

Fenyő D. György
Magyar szakos tanár. Tanított a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, jelenleg az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában magyartanár. A Magyartanárok Egyesületének alelnöke. Legfontosabb könyvei: Az én iskolám (tanulmányok), Poétai iskola, A Biblia az irodalomban (tankönyvek). Szerkesztőként az alábbi kötetek fűződnek nevéhez: Nézőpontok, motívumok; A kifosztott Móricz; Az örökhétfőtől a napsütötte sávig; Hézagpótlás; Áprily tanár úr.

Ritkán ad az ember gyerekek kezébe egész verseskötetet. Egyes verseket igen, de a gyerekek – és a felnőttek – nem nagyon olvasnak egész köteteket. Persze: a sok különböző szövegbe újra és újra bele kell ásnia magát az olvasónak, és ha különböző formákat, különböző hangulatokat talál, akkor semlegesítik is egymást az egyes darabok. Ahogy egy novelláskötet olvasása során is legalább két-három írásonként meg kell állnia az olvasónak, levegőt kell vennie, át kell hangolódnia. Kiss Ottó első két gyerekverskötetét azonban érdemes egyetlen levegővétellel, egyetlen nagy lendülettel elolvasni.

Az első, a Csillagszedő Márió méltán vált híressé megjelenése évében, 2002-ben. Azonnal „az év gyerekkönyve” lett, sokan és sokat írtak róla. A második kötet, az Emese almája bár kevesebb figyelmet kapott, éppolyan izgalmas.

A kötetben egy kisfiú hangját halljuk: érdekes az olvasóval való játék ebben, a könyvet ugyanis egy lánynévről tudjuk azonosítani („Olvastad az Emese almáját?”), és ez rögtön a kötet homlokterébe állítja a szerelem felfedezésének, az ébredő szerelemnek és a felfedezett szexualitás kérdését. Nem ez a centruma a kötetnek, de olyan vonulata, ami minden gyerekolvasó számára fontos lesz azonnal. Hogyan is tudja kifejezni egy kislány az érzéseit? Hogyan tudja egy kisfiú? Mit jelent, ha egy óvodás kislány ad egy almát egy kisfiúnak? Hogy is néz ki egy kisfiú és egy kislány hasa? Milyen is a micsodája a kislánynak, és hogy tud erről beszélni egy kisfiú?

A folytatás a Meseutca portálján található.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep