2009. október 5. hétfő, 4:36
Út előlük vagy út hozzájuk?
„Nyolcadik osztályos matematikaórára érkeztünk, még úgy 15 perc lehetett hátra. Leültünk egy hátsó padba, én elővettem a szükséges dokumentumokat. Próbáltam azokra koncentrálni, de nem ment. A teremben ugyanis hihetetlen volt a hangzavar, obszcén szavak röpködtek, a gyereket láthatólag egyáltalán nem zavarta, hogy óra van, és az sem, hogy egy ismeretlen felnőtt is ül a teremben.”
„Hogy van-e értelme? Egy hozadéka biztosan volt az útnak. Eddig időnként napokig hezitáltam, míg belekezdtem valami reménytelennek tűnő munkába. Most, hogy felnéztem a tízegynéhány kilométeres hegyoldalakon kúszó utakra, és feljutottam, lassú, konok pedálozással, halogatás helyett rögtön belevágok.” (Szávai István)
Elliot Aronsonról korábban megjelent művei alapján is tudtuk, hogy mesterien ötvözi a letisztult tudományos elméletet a leghétköznapibb gyakorlattal; és ez frissen megjelent két könyvében sincs másképp. A Columbine után – Az iskolai erőszak szociálpszichológiája, illetve a Történtek hibák (de nem én tehetek róluk) egyszerre a szociálpszichológia legújabb felismeréseinek közérthető bemutatása, az amerikai társadalom mesteri kritikája és a megoldás irányába mutató javaslat. 
Hadnagy Márta, a balatonfűzfői „Öveges iskola” tanára, bocsátotta rendelkezésünkre az alábbi forgatókönyveket. Nem csupán az ünnepi műsorok, hanem a felkészülés módja is figyelemre méltó.
Miközben el kell fogadnunk, hogy a mobiltelefon ma már a napi működés alapvető eszköze, olyan tárgy, amelyet mindig magunknál tartunk, mint a zsebkendőt, úgy tűnik, a mobilkommunikáció etikai és viselkedésbeli szabályai, íratlan normarendszere ma még nem gyökeresedett meg a köztudatban. Pedig nagyon ideje lenne. Mit tehet ennek érdekében az iskola?
Hajdan a családlátogatás kötelező feladata volt valamennyi osztályfőnöknek. Ma már ez a kötelezettség megszűnt. Vajon hatékonyabb lenne a nevelés, ha az osztályfőnökök ismét valamennyi gyerek otthonába eljutnának? Egyáltalán elvárható-e az amúgy is túlterheltségről panaszkodó pedagógusoktól, hogy erre is időt áldozzanak? S a családok vajon igénylik ezt az áldozatot?