2009. szeptember 18. péntek, 19:56
Volt egy tánc
Volt egy tánc Ünnepi műsorterv október 23-ára Szereplők: Férj, Feleség, Fogoly, Börtönőr, Őrmester, Ajtai (rab), Cseri Jancsi (rab), Gyorsíró, 1. csendőr, 2. csendőr, 1. gazda, 2. gazda, Házigazda, 1. valaki, 2. valaki, Trafikos, Házmesterné (Minden zeneszámra külön koreográfia) Zene: Volt egy tánc Feleség: Mi lesz ma este a tévében? Férj: Nem tudom, mindjárt megnézem. (Előveszi […]
„Nap mint nap tapasztalom közvetlen környezetemben, hogy a mélyszegénységben élőknek esélyük, sőt reményük sincs a minőségi életre. Ismerem az oktatás, a szociális szféra és az egészségügy egymással párhuzamosan futó, egymást erősíteni képtelen programjait. Érzékelem a hivatali és az emberi szemlélet között tátongó mérhetetlen űrt. Azt akarom, hogy változzanak a dolgok, ezért kezdtem írni ezt a naplót.” (L. Ritók Nóra)
A kamaszoknak szóló önismereti feladat segít az őket olyannyira izgató kérdés megválaszolásában. Kiskamaszokkal, a mágikus vágyak időszakához igazodva, az „Ilyen vagyok” és „Ilyen szeretnék lenni” kérdéssel játszhatjuk.
Ez a magabízó mentalitás, hogy minden, ami jó, csak a „mi csapatunk” ötlete lehet, és senki sem akarhat jót, aki vélünk vitatkozni mer – a pedagógiai szakma ma látható csődjének legfőbb oka. Az oktatás irányítói hatalmi helyzetükkel számos esetben visszaélve döntöttek. Ha ki is kérték a társadalmi, civil, szakmai szervezetek véleményét – formálisan, figyelembe sem véve a gyakorlati szakértők kételyeit. (Domokos Zsuzsa)
„Adva van egy fiú, születési rendellenességgel, kamaszkori, családi, tanulási problémákkal. Vegyük számba a lehetséges segítőket! A szülő elfoglalt, ugyancsak problémákkal teli élete nem hagy elég időt a gyermekre. A kortársak nem tudnak, de nem is akarnak segíteni. Általában egyre jellemzőbb az osztályokon belüli közömbösség, nincs szolidaritás, nem működik az empátia, a gyerekek nem állnak ki egymásért.” (Rozmis Margit) 
„Emlékszem, amikor egyik reggel azzal fogadtak, hogy egy osztálytársunkat elütötte a kamion, és meghalt. Életében először és utoljára ő vezette a triatlonos bringásokat. Csak nevetni tudtam a folyosón, egészen addig, míg nem értem be a terembe, ahol nem láttam egyetlen tekintetet sem. Meg arra, hogy a kamaszok a temetésen zavarukban vagy a trauma hatása miatt nemcsak síró-, de röhögőgörcsöt is kaphatnak.”
A mi számunkra azért is különösen érdekes ez a történet, mert egyes mozzanatai emlékeztetnek más, módszeresen tönkre tett tanintézetekben zajló eseményekre. Nem a Szent István az első és egyetlen patinás intézmény, amelyet végül is sikerült megroggyantani. 
A diákok kiválasztják maguknak a négy őselem – tűz, víz, föld, levegő – közül azt, amelyiket saját magukra a legjellemzőbbnek gondolnak. A választott őselemről egy meghatározott folyamatban rajzot készítünk. Ennek eredményképpen végül az osztály egészének „vérmérsékletét” látjuk egy nagy közös montázson. Az elkészült képpel akár az osztálytermet is díszíthetjük.