2017. március 6. hétfő, 8:37
PSZICHOháttér 26. – Bizalom 1.
A bizalom a feltétlen elfogadáson alapszik, ezáltal termeli és újratermeli önmagát. A bizalom és a feltétlen elfogadás átadható, és megváltoztathat bennünket. Pszichoterápiában, szerelemben, bármikor. Az, aki rendelkezik ezzel a hatalmas erővel, egészen más személyiség, mint a bizalmatlan, akiből hiányzik az elfogadás, aki mindent szorongva méricskél, mindent ellenőrizni akar, és kizárja a világot. Azért kell rejtőzködnie, sőt manipulálnia, hogy megtévesszen másokat, így reméli ugyanis megtartani a veszélyesnek ítélt külvilág feletti kontrollt (Gyarmathy Éva).
Olyan, mint egy elfuserált játszótér: leng a hinta, de fejbe vágja a közelében téblábolót, aki arra várna, ő is hadd hintázzon egy kicsit. Csúszós a csúszda, de nem te választod meg, hogy ráülsz-e, hogy lecsússz. Pillanatnyi figyelmetlenség, hiszékenység, tudatlanság, betegség, baleset, oxigénhiány a születéskor, s már ülhetsz is az aljában a visszakapaszkodás reménye nélkül. Visszakapaszkodás? Hiszen sosem volt fent. De, mindenki emberi méltósága magasából csúszik. Ha csúszik. A libikóka viszont elromlott: aki fent van, fent is marad. S aki lent? Az meg ott (Szabó Anna). 
A beiratkozások után az iskola már ismeri leendő diákjai adatait, fel lehet tehát készülni a sajátos nevelési igényű gyermek, gyermekek fogadására. Minden esetben egyeztetnék a pedagógusokkal, s megkérdezném őket, hogy tudják-e vállalni az integrációs folyamatból rájuk háruló feladatokat. Erre a kérdésre mindenkinek válaszolnia kell! Egy alsó tagozaton jól induló integrációs folyamat csak akkor lesz hatékony, ha a felsős szaktanárok tovább viszik! Ha nem érezzük magunkat kompetensnek, akkor nem vállalhatjuk fel az integrációt. Nem szabad felvállalni! Nem befőtteket akarunk a padokban! (Leiner Károly)
Sok mindenben nem értünk egyet a kollégáimmal, de abban igen, hogy az iskola a diákokért van. És nem fordítva. Sok mindenben nem értünk egyet, de abban igen, hogy emberséggel, lelkiismerettel, együttérzéssel kell dolgozni értük. Ha kiállunk értük és mellettük, talán az oktatásirányításban is megjelenhet végre az emberség és megjelenhetnek az úgy nevezett "pedagógiai szempontok". Mert az iskola nem hivatal (Sulyok Blanka).
Ki az, akit nem érdekelnek a filmek? És a pénzügyek? A Pénziránytű Alapítvány pályázata különleges lehetőséget kínál azok számára, akiket mindkettő egyaránt foglalkoztat. A pályázat benyújtási határideje 2017. március 20.
Szegregált osztály. Másodikosok. Mesélek nekik. Rostás Farkas György, A Nap gyermekei című meséjét. Ami arról szól, hogy a cigányok bőre azért sötétebb, mert a Nap gyermekeivé fogadta őket, és kíséri, vigyázza, óvja azóta is. Szeretem ezt a mesét. Persze integrált osztályban mesélni az igazi, ott össze lehet hasonlítani a kis kezeken a bőr színét, és lehet olyan helyzetet teremteni, amiben érzi az ember, hogy átmegy valami abból: a bőrszín nem jelent semmit. Nem attól függ, milyenek vagyunk (L. Ritók Nóra). 
Egy osztállyal készített műsor ebből a szempontból is más, mint a színjátszó körön, színészi vénával megáldott gyerekekkel rendezett előadás. Nem tehetem meg, hogy kihagyom azt a gyereket, aki csak iskolásan, bemagolt hangsúllyal képes megjelenni a színpadon. Két lehetőség van: megtalálni azt a formát, amelyben legkevésbé tűnik fel a hiányosság, vagy elfogadni, hogy ez a két mondat így hangzik. Tapasztalatom szerint a közönség nagyon jól viseli a második megoldást is (ha elég érdekes a műsor). (Achs Károly)
Rám zúdítják minden vélt vagy jogos sérelmüket. A hangnem alpári. Nincs mese, végig kell hallgatnom őket, képtelenség így órát tartani.Eddig a történet szokványos. Innen viszont váratlan fordulat következik. Leányka vádolni kezdi osztályfőnökét azzal, hogy őt az osztályfőnök könnyű erkölcsűnek nevezte (virágnyelven fogalmazva), az ő szexuális életéről valótlanságokat állított a szülőknek. Konkrét neveket mond, ami az osztály többi tagját is érinti. Az osztály fölhördül. Ez már nem vicc (Pfeifer Erzsébet).