Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2017. március 6. hétfő, 8:37

PSZICHOháttér

26. Bizalom 1.

A bizalom értéke

A feltétlen elfogadás a legnagyobb ajándék, amit megkaphat és megadhat az ember, mert a bizalom és az önbizalom forrása, és ezek azok az érzések, amelyekkel hegyeket lehet megmozgatni. A bizalom bármilyen megsértése viszont csökkenti a feltétlen elfogadást, és ezzel ördögi kör veheti kezdetét. A bizalmatlanság ugyanolyan erővel pusztít, mint ahogy a bizalom épít.

Mint minden különösen nagy emberi értéket jelző szó, a „bizalom” is „divatszó” lett, és nagy a veszély, hogy elhasználódik, ezért állandóan tudatosítani kell a jelentőségét. A bizalom maga pedig könnyen kikezdhető, és ki is kezdi az, aki csak a hasznát látja, és nem az értékét.

A bizalom mérhetetlenül nagy erőt ad

A bizalom azt közvetíti, hogy megfelelő és elfogadható vagyok, képes vagyok elérni valamit. Ha a környezet visszajelzi, akkor könnyebb elhinnem magamról mindezt, és a testem-lelkem nagyobb energiákat mer megmozgatni. Amennyiben folyamatos a bizalom, akkor az önbizalom megerősödik, és nagyobb akadályok is legyőzhetőkké válnak.

A hitünk, hogy hatékony lények vagyunk, erőt ad ahhoz, hogy befektessünk másokba vagy egy fontosnak tartott ügybe és persze legfőként önmagunkba.

A bizalom a fejlődés motorja, mert a sikert elővételezi. A teljesítményekhez vezető angyali kör a bizalommal és önbizalommal indul, a siker elővételezése és megtapasztalása alapozza meg. Ezzel szemben a bizalmatlanság és a kudarc leállítja a fejlődést.

„Mindegy, mit gondolsz, meg tudod-e tenni vagy sem, mindenképpen igazad van.”

A bizalom első menetben a feltétlen elfogadáson alapul, ami a fejlődés, a teljesítmények, a siker minden mérlegelés nélküli elővételezése. A feltétlen elfogadás azonban korlátozott, hiszen a tapasztalatok befolyásolják a megítéléseinket. Emiatt a bizalom a korábbi történések, ismeretek függvényében változik, és tudatos méricskéléssé torzulhat. Ekkor azonban kezdi elveszíteni a bizalom jellegét, és kognitív értékeléssé alakul.

A bizalom ugyanis inkább érzelmen, és kevésbé tudáson alapszik. A tapasztalat befolyásolja, mint általában az érzelmeket, de addig bizalom a bizalom, amíg nem biztos ismereteken múlik, vagyis keskeny a kognitív sávja.

Bizalom és hit

Bizalomról beszélünk, ha egy lehetőség nem nyilvánvaló, mégis elővételezzük. Ez kapcsolódhat a tanulás és a tanuló fejlődéséhez is. Nem tudhatjuk biztosan, hogy képes lesz-e adott teljesítményre a diák, de ha bízunk benne, akkor erőt adunk neki saját erőforrásai mozgósítására, és nagyobb eséllyel lesz sikeres.

A tanulás tevékenységgel kezdődik, és hibázással folytatódik. Ha nem így van, akkor nem is igazi tanulás. Semmit nem tudunk megtanulni, ha nem foglalkozunk vele, de minden tevékenységből tanulunk. Hogy jót-e vagy pedig rosszat, az már más kérdés.

Ha valamit azonnal jól tudunk, akkor nincs fejlődés, hiszen nincs min javítani. Vagyis a tanulás jele és része is a hibázás. Aki a hibában a tanulás hiányát látja, az nincs tisztában a tanulás fogalmával. Ha a nevelési-oktatási gyakorlatban a sokat hibázókat mint alkalmatlanokat hamar leírjuk, bizalmatlanságunkkal a legjelentősebb tanulási potenciált gyengítjük.

Ezért sem mindegy, hogy mit tudunk és gondolunk a tanulóról, a tanulásról és a hibákról, hiszen ez határozza meg, hogy mennyire bízunk a tanulás sikerében. Ráadásul a viszonyulásunkat óhatatlanul átadjuk a diákjainknak, így gyorsan terjedhet a bizalom és bizalmatlanság is. A nehézségeket növeli, hogy a bizalmatlanság tartósabb, mint a bizalom, mert lebénít, így kicsi az esély új tapasztalat szerzésére, és a bizalom felépülésére.

A bizalmat a mögötte meghúzódó kognitív, tudatos réteg különbözteti meg a hittől. A hit minden alap nélkül is fennmaradhat, a bizalom azonban nem. Emiatt a hit általában sokkal nagyobb lelki erőt képes adni, mint a bizalom. Attól függően azonban, hogy mire irányul és mi a kimenetele nagyon különböző lehet. A hit, azaz a gondolkodás kontrollja nélküli meggyőződés olykor rendkívül erős, jót és-rosszat egyaránt hozhat, és egyúttal alkalmas arra, hogy másokat is belerángasson jóba-rosszba.

A hitre épülő önbeteljesítő jóslat fogalmát Robert Merton (1948) írta le. Ennek három fázisa van:

1. erős hit abban, hogy valami történni fog,
2. ez a hit megváltoztatja a személy viselkedését,
3. a megjósolt esemény valóban bekövetkezik.

Merton egy korábban stabil bank összeomlásának példájával szemléltette az elméletét. Elterjedt ugyanis az a téves hír, hogy az érintett bank csődbe fog menni, erre az emberek kivették onnan a pénzüket, és így a pénzintézet valóban csődbe ment.

Ugyanerre a sémára épül a jól ismert Pygmalion-effektus, amely a pedagógiában nagy karriert futott be. Ennek alapján erősen befolyásolhatja a bekövetkező eseményeket, folyamatokat a róluk alkotott előzetes hit.

A bizalom erőssé és sérülékennyé tesz

Az erő, amelyet a bizalom és önbizalom ad, több oldalról jön. A legfontosabbak a következők:

  • támaszkodhatok másokra, támaszkodhatok saját erőimre,
  • bízhatok jövőbeni eseményekben,
  • tisztességes cserékre számíthatok,
  • hiteles kapcsolatokra építhetek.
  • a nyitottságom által újabb és újabb lehetőségekhez jutok.

A bizalom a feltétlen elfogadáson alapszik, ezáltal termeli és újratermeli önmagát. A bizalom és a feltétlen elfogadás átadható, és megváltoztathat bennünket. Pszichoterápiában, szerelemben, bármikor. Az, aki rendelkezik ezzel a hatalmas erővel, egészen más személyiség, mint a bizalmatlan, akiből hiányzik az elfogadás, aki mindent szorongva méricskél, mindent ellenőrizni akar, és kizárja a világot. Azért kell rejtőzködnie, sőt manipulálnia, hogy megtévesszen másokat, így reméli ugyanis megtartani a veszélyesnek ítélt külvilág feletti kontrollt.

Különösen kiélezett helyzetekben, amikor nyitottabb a lélek, a feltétlen elfogadással rendkívüli bizalmat lehet ébreszteni, ami akár hitté is válhat, ha valaki feladja a kognitív kontrollt.

A csalók mindig a bizalomra építenek. Csak azt lehet becsapni, aki bízik. A bizalom fennmaradásában nagy jelentősége van a szavak és a tettek közötti kongruenciának, , ami ellenőrizhető. A háttérben meglévő kognitív kontroll az, ami hosszabb távon megvédhet a csalóktól. Különben a bizalom kiszolgáltatottá tehet, ahogyan a kisgyerekek ebben a tekintetben valóban teljesen kiszolgáltatottak a felnőtteknek.

Teljes bizalommal születünk, és a tapasztalataink alakítják (erősítik vagy gyengítik) az ősbizalmat. Ha csecsemőként, kisgyerekként éljük meg, hogy nem számíthatunk a környezetünkre, akkor ez mélyen beépül a személyiségünkbe. A csalódások, a becsapás minden módja egy-egy kis rongálódás az energiát adó bizalom-akkumulátoron.

A bizalom ára dollárban

A bizalom rombolásával a csalárdság súlyosabb károkat okoz, mint az ezáltal szerezhető esetleges haszon. Gyakran elhangzó tanács: „Ne bízz senkiben!” Ennek azonban nagy ára van.

Ha a lelki, szellemi hatások meghatározó voltát nem is akarja valaki elfogadni, legalább az anyagi jólét miatt érdemes elgondolkodnia a bizalmatlanság által okozható alábbi hatásokon. Nézzük tehát a piszkos anyagiakat.

A pénzben is kifejezhető károk:

  • Elszalasztott lehetőségek: a bizalmatlanság miatt elszalasztott új kapcsolatok, elutasított ajánlatok, elmaradt felfedezések, újítások, hiányzó együttműködés anyagi kárt okoz.
  • A védekezés ára: bonyolult szerződések, jogi költségek, az ellenőrzésre fordított idő, erőfeszítés és költségek – a védekezés sokba kerül.
  • Gyanú: a kétség, szorongás, bizonytalanság felemészti az alkotásra fordítható lelki energiákat, és emiatt nem jönnek létre értékek.
  • Biztonsági rendszerek: az őrök, a fémdetektorok, a megfigyelő rendszerek, zárak, széfek, biztonsági szoftverek állandó költséget jelentenek.
  • Bonyolultság: szakértői vizsgálatok, jóváhagyások, a kettős ellenőrzés, audit, felügyelet, a megnövekedett bürokrácia elveszi a hasznos időt és energiát, ráadásul rengeteg pénzbe kerül.
  • Manipuláció: az indítékok eltitkolása, a hamis kommunikáció, a fedőjátszmák, a ködösítés, a rejtett szándékok, spekulációk, titkos műveletek amellett, hogy sok energiát emésztenek fel, tovább gerjesztik a bizalmatlanságot, és a költségek akár a végtelenség nőhetnek.

A vizsgálatok azt mutatják, hogy nagyon erős összefüggés van egy ország gazdasági fejlődése és az emberek egymásba vetett bizalma között. Nyilván a gazdasági mutatókat nagyon sok minden befolyásolja, de a bizalom, mint társadalmi tőke, igen előkelő helyen áll a jólét felé vezető úton.

Mindez számokban megjelenik az egyes népek alkotta országok gazdasági sikerességében. A kutatások nagyon egyértelmű összefüggést tártak fel a bizalom és a gazdasági sikeresség között. Azok az országok, ahol az emberek bizalmatlanok, rengeteg kárt szenvednek el.

Adam Smith már 1766-ban felfigyelt a nemzetek közötti különbségekre a „feddhetetlenség és pontosság” tekintetében. Azt tapasztalta például, hogy a hollandok állják leginkább a szavukat. John Stuart Mill is észlelte, hogy hatalmas különbség van a bizalom tekintetében az egyes országok között. Ő a skandináv országokat hozta pozitív példáknak.

Mindez azért tanulságos, mert éppen ezek az országok azok most is, amelyek a legmagasabb szintet érik el a bizalom terén, és amelyeknek a gazdasága is a leghatékonyabban fejlődik.

Ahogy egyetlen rothadó alma is tönkre tehet egy egész kosár gyümölcsöt, a megbízhatatlanság, a pávatánc, a szavak és tettek különbözősége, a csalás élősködik a bizalmon, és lassanként felemészti azt. A kialakuló bizalmatlanság pedig hosszútávon komoly hátrányokat okoz. Számokban is kimutatható, hogy ha egy nép nem építhet a bizalomra, az az egész országot a lejtőre taszítja (ld. a cikk végén található ábrát).

Létrejön egy ördögi kör, amibe gyorsan beleszaladhatunk, viszont nehezen jövünk ki belőle. Ahogy (talán nem véletlenül) éppen a hollandok mondják: a bizalom gyalog jön, és lovon távozik.

Országonkénti statisztika: bizalom és az egy főre eső GDP
A táblázat Y tengelye azon állampolgárok arányát mutatja, akik egyetértenek azzal az állítással, hogy „a legtöbb ember megbízható”. Az X tengely az egy főre eső GDP 2014-ben (az országok közötti árkülönbségek figyelembevételével).

Szakirodalmi források:
Grampp, W. (1948) Adam Smith and the Economic Man. Journal of Political Economy. 56:4, 315–36.
Merton, R. K. (1948) The self-fulfilling prophecy. Antioch Review, 193-210.
Ortiz-Ospina, E., Roser, M. (2016) ‘Trust’. Published online at OurWorldInData.org. Retrieved from: https://ourworldindata.org/trust
Zak, P. J., Knack, S. (2001) Trust and growth. The Economic Journal, 111, (April), 295-321.

Gyarmathy Éva

Egy üzenet

  1. Mia szerint:

    A bizalom szerepe nagyon fontos szerintem, főleg az lenne jó, ha a problémákat lenne kinek elmondani. Akkor kevesebb ilyennel szembesülnénk: http://tudomanyplaza.hu/tinedzser-kor-mentalis-betegsegek/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep