2022. február 24. csütörtök, 13:39
2. VIRTUÁLIS NEVELÉSÜGYI KONGRESSZUS – LÉGY JÓ_MINDHALÁLIG? (Szabó Anna)
A gyógypedagógia apró ladikját a közoktatás nehezen mozgó, sok ballasztot cipelő tankhajójával nem érdemes összekötni. Nem lenne, de úgy jártunk, mint Kai a Hókirálynő szánkójával – eloldani nem tudjuk. Az önállóságát régen elvesztette a gyógypedagógia – egy a zászló, egy a tanterv, egy a tankönyv –, ahogy a gyógypedagógusképzés sem önálló már. Ahogy az intézmények sem önállóak – vezetőiknek lényeges ügyekben nincs döntési szabadsága. Ahogy a közoktatás sem önálló – szakmai kérdésekben sem hallgattatik meg a benne dolgozók szava, már látszólagos képviseletekkel sem folynak szakmai viták a látszat kedvéért sem. Egyetlen láncra fűzték az egészet, mint Gárdonyi regényében. (Szabó Anna)
A 2. Virtuális Nevelésügyi Kongresszus keretében már készen állt közzétételre az írás, amelyben Andor Mihály 1980-ban megjelent, „Dolgozat az iskoláról” című, a maga idejében nagy port kavart tanulmányából gyűjtött ki részleteket Achs Károly. Közvetlenül a tervezett megjelenés előtt érkezett Andor Misi mindannyiunkat megrázó halálhíre. Kitűnő kollégánk emlékének ajánljuk a következő írást. (Az OFOE szerkesztősége)
A tanár legfontosabb feladata azonban mégis csak az kellene legyen, hogy az élet egészéről, lényegéről tanítson és adjon számot egész lényével; és személyes hitelével szavatolja azt, amit tanít. Hogy autonóm, szabad embereket neveljen kellő önismerettel és polgári tudatossággal. Aki eligazodik a világ dolgaiban, felelős döntésekre képes, és nem manipulálható. Aki bátran kiáll a saját érdekeiért és másokért is. Aki érzékeny a társadalmi problémákra, és nem engedi, hogy bármire rávegyék, hogy eszközként használják, és ő sem használja eszközként embertársait. (Gyeskó Ágnes)
Ha az oktatással kapcsolatos problémák vetődnek fel, akkor mindig van magyarázat: a tanárhiány, a túlterheltség, az alulfizetettség, a túlzott elvárások. Csakhogy máshogy figyelni, vagy egyáltalán: figyelni nem kerül pénzbe, nem kell hozzá több ember vagy plusz szabadidő. Kíváncsiság kell hozzá és nyitottság, az előzetes elképzelések elengedése. Nincs az a túlszabályozott rendszer, amit az egyes személyek okolhatnának azért, hogy nem figyelnek többé másokra. Nem azt állítom, hogy ami most zajlik Magyarországon közoktatás címén, az rendben van, sőt! De sok múlik az egyéneken is. (Kerényi Kata)
Több, mint negyven éve vagyok tanár, alapvetően a magyar nyelv és irodalom című tantárgy középiskolás fokon történő oktatására hatalmazott fel a diplomám anno. Ezalatt a több, mint negyven év alatt soha nem untam meg a tanítást a középiskolai törzsanyag ellenére. Hogy miért? Mert mindig, mindennél jobban érdekeltek a gyerekek, akikkel mondjuk Babits vagy az ikes ige ürügyén együtt lehettem. Most is elbűvöl, ahogy egy kamasz rácsodálkozik vagy ráismer valamire, ahogy kinyílik egy asszociáció, láncolódik egy gondolat a fejében. Nagy kaland, örök újdonság, csupa meglepetés. (Kerényi Mari)
Fontos lenne tisztában lenni azzal, hogyan fordulhatnak rosszra a legjobb szándékok, ha nem előzi meg őket alapos és szakszerű kutatáson alapuló hatástanulmány. Nem engedhető meg, hogy nem a szakmai hozzáértés, hanem pártszimpátia, netán személyes érdekek és érzelmek alapján történjenek a „feladatleosztások”. Hatalmas károkat okozhat például a „reflektálatlan jószándékok” vezérelte decentralizáció, és kontraproduktívvá válhat egy megreformált előmeneteli rendszer, ha a valós problémák helyett a saját buborékvilágában élő továbbképző ipar lesz az alapja. (Szávai István)
Több helyen is leírtam már: ahhoz a roppant szerencsés nemzedékhez tartozom, amely mindeddig békében és viszonylagos jólétben élhetett…, amely felnőtt fejjel, sajátos kritikai értelmiségként – tanárnak, sőt „népművelőnek” készülve – tapasztalhatta meg a „puhuló” Kádár-rendszer végét…, amely aktívan megélhette a rendszerváltás eufóriáját és demokratikus illúzióit…, amely még rezignáltan visszatekinthet ezekre az illúziókra és gondolkodhat arról, hogy mit is adjon tovább a következő nemzedéknek. (Jakab György)