Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2022. március 6. vasárnap, 11:12

2. VIRTUÁLIS NEVELÉSÜGYI KONGRESSZUS – TE TUDOD, KIT TANÍTASZ? (Kerényi Kata)

A gyerekek elszoktak attól, hogy figyelnek rájuk

Volt egy diák a csoportomban, aki sok iskolaváltás után került hozzánk. Ahogy teltek a hetek, azt vettük észre, hogy – bár szeret bejárni – valahogy feszeng, nem tudja elengedni magát úgy, ahogy a többiek. Aztán egyszer, egy kötetlenebb program közben egymás mellé sodródtunk, és akkor végre fel merte tenni a kérdést, ami valószínűleg hetek óta foglalkoztatta:

– Mi baja van itt minden tanárnak velem?

Annyira meglepő volt a dolog, hogy nem tudtam mást, csak visszakérdezni:

– Miből gondolod, hogy bármi bajunk is van?

– Folyton kérdezősködtök, mintha mindent tudni akarnátok. Ha csak úgy állok a folyosón egyedül, sokszor odajön egy tanár, és megkérdezi, mi van velem. Órán is, ha van valami téma, mindig külön megkérdezed, mit gondolok róla. Mindig figyeltek. Pedig tényleg nem csináltam semmit!

Amit ez a diák megfigyelésnek érzett, az valójában az a személyes figyelem, amit mindenki – tényleg, minden emberi lény – megérdemel. Az oktatási rendszerben eltöltött tíz éve alatt soha nem tapasztalt ilyesmit, pedig több iskolában is megfordult. Ennél szomorúbb dolog valószínűleg kevés van, amit a jelenlegi magyar oktatás számlájára írhatunk. A fölösleges információk tömkelege, a túl sok iskolában töltött idő, a kevés inger, a korszerűtlenség mind-mind súlyos problémák, de egyik sem ér fel azzal, hogy a gyerekek megszűntek személyek lenni az oktatási rendszer szempontjából.

Mi lehet az oka annak, hogy a „leadom az órát” a változó összetételű „gyerekanyagnak” lett ismét az uralkodó a legtöbb oktatási intézményben, holott volt egy időszak, amikor mindenki személyközpontúságra törekedett, és az egyéniségek felismerése és végigkísérése számított értéknek?

Annak idején 38-an érettségiztünk a középiskolában, ahová jártam, négy másik, hasonló létszámú osztállyal együtt az évfolyamon. Egy neves budapesti gimnáziumról van szó, az osztálytársaim jelentős része „vitte valamire”, közülük többen ma már közismert nevek a szakmájukban (érdekes módon pszichológusból és újságíróból lett viszonylag sok, a kimagasló matematikai tehetségek, akiknek a matek szakos osztályfőnökünk szép jövőt jósolt, ma már saját vállalkozásukból élnek, véletlenül sem tudományos területen helyezkedve el). Ekkora tömegben különféle túlélési stratégiák érvényesültek. Volt, aki úgy vívta ki magának az áhított figyelmet, hogy kiemelkedően igyekezett teljesíteni mindenből. Mások – köztük én is – kerestek az iskolán kívül megerősítést maguknak, mert felmérték, hogy itt szinte lehetetlen taktikázás nélkül figyelemhez jutni. Volt, aki az extremitások irányába mozdult el – ez nem volt különösebben nehéz, mert a dohányzásért is kirúgással fenyegetett az akkori igazgató. A szerencsésebbek találtak maguknak egy-egy tanárt, akivel egyszerűen csak megvolt a személyes szimpátia, és így lehetett kapcsolódni, megerősítést kérni és kapni. A többiek túléltek valahogy, és örültek, ha nem piszkálják őket. Mint a fenti történetemben szereplő srác is. Csakhogy a két időszak – az én diákkorom és a jelenkor  – között évtizedek teltek el. Ezeket az évtizedeket elvileg oktatási reformokkal, nemzetközi tapasztalatok összegyűjtésével és adaptálásával, jó gyakorlatok tanulmányozásával és bevezetésével töltöttük. Akkor hogy lehetséges, hogy már megint itt tartunk? Hogy lehet, hogy valaki eltölthet tíz évet az oktatásban úgy, hogy sosem kapott intenzív, rá irányuló figyelmet?

Egy fővárosi, alternatív szemléletű iskolában dolgozom. Az intézmény legnagyobb erősségei a kísérletező kedv és a személyközpontúság, és ezt, talán nem merészség kijelenteni, sikerült is megtartani a kezdetektől mostanáig. Amiben egyre nagyobb a változás, az a célcsoport. Az iskola vezetői tudatosan törekedtek arra, hogy olyan diákoknak adjanak esélyt a tanulmányaik folytatására, akiket a közoktatás kilökött magából, vagy akik saját furcsaságaik miatt feszítették szét a hagyományos oktatás keretrendszerét. Az utóbbi években viszont egyre többen érkeznek olyanok, akik jól boldogulnának bármilyen iskolában, csak egyszerűen nincs kedvük hozzá. Nálunk minden jelentkező először egy tanácsadó beszélgetésen vesz részt, ahol tájékozódhat arról, mit tud nyújtani az adott pillanatban az intézmény, és ő maga hol találhat ebben a rendszerben helyet. Egy órányi beszélgetés, egyszemélyes figyelemmel. Sokan itt döntik el, hogy hozzánk szeretnének járni, még akkor is, ha a felére sem emlékeznek abból, amit a beszélgetés során hallottak. Úgy érzik, hogy jó helyen vannak, csak attól, hogy egy órán keresztül figyelt rájuk valaki.

És még egy apróság. Mostanában a szakértői bizottságok által adott egyik legdivatosabb diagnózis az ADHD – azaz a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar. De vajon a figyelem honnan hiányzik valójában? A gyerekekből, vagy a gyerekek körül fogyott el?

Most jön az a rész, ahol válaszolnom kellene a saját, eddig feltett kérdéseimre. De nem tudok. Ha az oktatással kapcsolatos problémák vetődnek fel, akkor mindig van magyarázat: a tanárhiány, a túlterheltség, az alulfizetettség, a túlzott elvárások. Csakhogy máshogy figyelni, vagy egyáltalán: figyelni nem kerül pénzbe, nem kell hozzá több ember vagy plusz szabadidő. Kíváncsiság kell hozzá és nyitottság, az előzetes elképzelések elengedése. Nincs az a túlszabályozott rendszer, amit az egyes személyek okolhatnának azért, hogy nem figyelnek többé másokra. Nem azt állítom, hogy ami most zajlik Magyarországon közoktatás címén, az rendben van, sőt! De sok múlik az egyéneken is, és ezekkel a szabadságmorzsákkal nem élni nagy felelőtlenség. Ha semmi mást nem tennénk, csak máshogy figyelnénk, mint ahogy azt megszoktuk, sok minden megváltozna.

Kapcsolódó linkek

alterkata/blog

Szalagavató a Zöld Kakasban

„Egy vérből valók vagyunk”

Ökiland – ahol a szabadság szül rendet

<< 2. VIRTUÁLIS NEVELÉSÜGYI KONGRESSZUS – MIRE TANÍTJUK A DIÁKJAINKAT POLGÁRI ENGEDETLENSÉGI AKCIÓNKKAL? (Gyeskó Ágnes)2. VIRTUÁLIS NEVELÉSÜGYI KONGRESSZUS – HA A PATKÁNYOK TÖRŐDNEK A MÁSIKKAL, TI MIÉRT NEM? (Kerényi Mari) >>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2022.05.26.
Ezerforintos jutalmat kapnak a tanárok pedagógusnapra
„Ereszd el a hajam! Lesz ám bulika!” – írta Facebook-oldalán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arra reagálva, hogy ezer per főből kell kihozni egy „méltó összejövetelt...
(Forrás: index)
--
2022.05.24.
Felmondott a pedagógus, akinek kiállása elindította a polgári engedetlenségi mozgalmat
„A feleségem is pedagógus, tehát időről időre beszélgetünk arról, hogy elsősorban a pénzügyi okok miatt előbb-utóbb valamelyikünknek olyan állás után kell néznie, ahol azért anyagilag...
(Forrás: 444.hu)
--
2022.05.24.
PDSZ: Tíz év múlva a tanárok fele eltűnhet a rendszerből – az iskola már gyerekmegőrzésre sem lesz alkalmas
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az elmúlt hetekben készített online felmérést az oktatásban tapasztalható szakemberhiányról. „Ideális esetben arra a kérdésünkre, hogy a válaszad...
(Forrás: hvg.hu)
--
2022.05.24.
Pintér Sándor annyit beszél a rendről, hogy a pedagógusok elkezdtek aggódni
Semmilyen szakmai indoka nincs annak, hogy a köznevelés a BM fennhatósága alá kerüljön – hangsúlyozza Radó Péter oktatáskutató is. Ő úgy véli, nem az történik, hogy a kormányzat el...
(Forrás: hvg.hu)
--
2022.05.22.
Centenáriumi falujárás Kodály népdalgyűjtő útjainak emlékezetére. Dinyés Soma, Körber Katalin és Walter Judit írása
Éppen száz esztendeje, hogy Kodály Zoltán emlékezetes népdalgyűjtő útjaira sor került. A modern magyar zeneélet, nem kevésbé a XX. századi énektanítás meghatározó műveit jegyezhette...
(Forrás: tani-tani online)
--
2022.05.22.
Totyik Tamás: meddig lehet a hivatástudatra hivatkozni, meddig lehet azzal visszaélni?
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt tartotta volna fontosnak, hogy az oktatás egésze egységes rendszerben, egy tárcánál legyen. Ebből a szempontból másodlagos kérdés, hogy a minisztert...
(Forrás: hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep