2005. július 31. vasárnap, 23:59
A szeretet és az empátia szerepe az oktatásban, nevelésben
„Az érzelmi színskála beszűkülése, az érzelemelfojtás, a feldolgozatlan negatív emóciók kivetülése jellemző jelenlegi életünk egészére. Tetten érhető az érzelem–jellem–erkölcsi érték kapcsolatának gyengülésében, a terjedő erőszakban, a gyermekek elleni és a gyermekek által elkövetett bűncselekmények számának növekedésében. A tanárok, diákok, szülők többsége érzelmi szempontból sivárnak éli meg az iskola világát is” – írja Hegyiné Ferch Gabriella az érzelmi kultúráról szóló tanulmányában. Ezért is örvendetes, amikor egy pedagógusjelölt a diákok érzelmeinek vizsgálatára vállalkozik, mint ezt Schrenk Veronika teszi. Az ő vizsgálatának eredményeit tartalmazza az itt közölt tanulmány.
Ma van a Autizmus Világnapja, ezért idézzük fel egy két évvel ezelőtti bejegyzésünket.
Könnyebben szembesülünk azzal, ha a gyereknek torokgyulladása van, vagy ha eltörött a lába. Elmegyünk az orvoshoz, a kórházba és ezzel ki is van pipálva. Az autizmus spektrumzavart azonban sem szülőként, sem pedagógusként nem ilyen könnyű kipipálnunk. Pedig mi, felnőttek vagyunk azok, akik megtanítjuk a gyerekeknek, fiataloknak, hogy hogyan kell viszonyulniuk azokhoz a társaikhoz, akik mások, mint ők. Ebben segít mindannyiunknak a Sorsfordító. Mert sorsfordító tud lenni.(Peer Krisztina) 
A pedagógiának nincs mindenki számára használható eszköztára a halál közvetlen élményének a feldolgozására. Hogy hogyan lehet mégis megtenni ezt? A gyerekek érzelmi állapotát, érettségi szintjét, érintettségét szem előtt tartva empátiával, tapintattal és hitelesen. (SZJ)
1986-ban kezdtem tanítani, de egész életemet iskolákban éltem le. A pedagógusoknak etikai kódexük akkor se volt, nincs ma sem, de léteztek le nem írt szabályok, normák. A legtöbbet édesanyámtól, az egyszerű falusi tanítótól kaptam, hiszen ezek a normák mindennapi életünk alapjait képezik, emberségünk mutatói. Ezért címszavakba szedve összeírtam a számomra legfontosabbakat és kitűztem az íróasztalom fölé. Hogy sose felejtsem el, miért lettem pedagógus! (Leiner Károly)
"Vica epilepsziás rohamokkal küzdő, enyhe fokban sérült értelmi fogyatékos kislány. Néha csak kis rohamai vannak, egy-két másodperc az egész. (...) Néha azonban komoly nagy rohamai lesznek. (...) Most itt van, ő akart jönni, és sziklát készül mászni..." (Részlet Leiner Károly közeljövőben megjelenő könyvéből)