2016. október 3. hétfő, 8:40
Merre tovább? 2. – Korán felnőni. De így?
Egyszer kijött hozzám a konyhába, és lehorgasztott fejjel elkezdett mesélni. Nem beszélgetni akart, csak beszélni, valakinek elmondani, hogy egyszer az apja feküdt a kádban, "teljesen kivolt", és őt (az akkor 11 éves kölyköt) kérte meg, hogy lője be neki a drogot, mert már erre sem volt képes. És, hogy mennyire félt, de hát az apja kérte, meg kellett tegye, és jött a vér, és nagyon rossz volt (Gyulai Zsuzsa).
Most, hogy a civilek vegzálása úgy tűnik kormányzati stratégia lett, talán érdemes kihangosítani, mit tudnak a kiátkozott civilek hozzátenni azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyekről az állam nem hajlandó tudomást venni. Ilyen – többek között – a gyerekszegénység, egyáltalán a generációkon átörökített szegénység, ami egyre több település, egyre több család, gyerek jövőképét határozza meg jóvátehetetlenül (L. Ritók Nóra).
Az új kapcsolatom is tele volt problémákkal. Az anyós jelöltemtől többször a szememre vetette, hogy a lánya számára én nagyon "rossz parti" vagyok. Hát igen. Nem volt megfelelő családi hátterem, ami segíthetett volna abban, hogy lakásunk, kocsink, jó megélhetésünk legyen. Utáltam magam. Úgy éreztem, hogy az életem nem is valódi élet, hogy a nevelőotthonos múltam meghatározza a jelenemet és a jövőmet. Fogalmam sem volt arról, mit hogyan kellene csinálnom (H.R.).
A Magyar Idők című napilapban ez év március 24-én jelent meg Romhányi Tamás Baloghné gyűrűje című riportja a következő indítással: Nyomortelepeken missziós küldetést teljesítő orvosok tapasztalatai szerint a legszegényebb családok sajátos nagyvonalúsággal bánnak az egészségükkel. Erre a cikkre reflektál Szabó Anna, vakokkal és gyengénlátókkal foglalkozó gyógypedagógus.
A tehetség egyenletesen oszlik el a népességben, tehát a szociokulturálisan hátrányos helyzetű, és egyéb okokból eltérő fejlődésű populációkon belül is éppen annyira ott van a lehetőség, mint ahol könnyebben tud talentummá fejlődni. Ezért mindenkire úgy kell nézni, hogy tehetség lehet, még ha nem is mindenki tehetség, sőt nem is mindenki akar tehetséggé lenni (Gyarmathy Éva).
A szakképzésben tanul a magyar fiatalok két harmada. Ha elveszik a tanítványaink jövőjét, az ország jövőjét is elveszik. Ez nem praktikus. Nem szakszerű. Nem gazdaságos. Nem igazságos. És nem emberséges (Sulyok Blanka)
És ott a 15 és a 16 éves fiú, magántanulóként, tele iskolai kudarcokkal, küszködve a nyolc osztályért. Ők, akik órákat ülnek hihetetlen komplex játékok fölött, akik megnyerték a háziversenyt, ami az ügyesség mellett a kitartásra épült leginkább.Nehéz megérteni, hogy olyan gyerekek, akik képesek több mint 100 társasjáték szabályának és mechanizmusának megértésére és elsajátítására, akik képesek órákon át egy helyben ülve koncentrálni, miért ne lehetnének sikeresek az iskolában (Lencse Máté).