PSZICHOháttér

5. Tehetség és lehetőség

A tehetséggondozás könnyű útja: végy egy jól fejlődő gyereket, és adjál neki nehéz feladatokat. Vagyis azonosítsuk a tehetséget és fejlesszük a tehetséget.

Nem mintha így nem lehetne tehetséget gondozni, de a módszer eredményessége igen gyatra. A 20. századi tehetséggondozó programok erre a sémára épültek, és a vizsgálatok szerint nem került ki több alkotó tehetség ezekből a programokból, mint a programokon kívül fejlődőkből. Lipsey és Wilson‘s (1993) átfogó vizsgálata azt jelezte, hogy a tehetséggondozás egyáltalán nem támogatta a tehetségek fejlődését. A témában megjelent publikációkban eltúlozták a hatásokat, a placebo hatást nem meghaladóak az eredmények.

A tehetség nem szunnyad, és nem rejtekezik

A tehetség belső fejlődési vágyától hajtva rendkívüli erővel igényli az ingerben gazdag környezetet, amelyet a szokásosnál jobban ki tud használni fejlődése érdekében. Nem támogatásra, hanem fejlődési lehetőségekre van szüksége. Ezt pedig maga a tehetség jobban ismeri, mint bárki más. Ha megkapja a legfontosabbat, a fejlődéséhez szükséges szabadságot, fejlődni fog. Az atyáskodó szemlélet helyett, amely kijelöli a fejlődés útját, partnerként kell kezelni már a kisgyerekeket is.

A tehetséggondozásban is ideje meglépni azt a szemléletváltást, amit a pszichológia és orvostudomány egyre jobban közelít: a diagnosztikus, gyógyító megközelítés helyett az emberi jogi aspektusokat érdemes előtérbe helyezni.

Az a megközelítés, amely szerint a tehetség szunnyad vagy rejtekezik, paternalista nézőpontot tükröz. Olybá tűnhet, mintha a tehetséget rá kellene venni, hogy fejlődjön, megjelenjen, mintha gyógyítani kellene, hogy fejlődésre képes legyen. Pedig a tehetségnek a lényege, hogy fejlődik, és ahogy lehet, megjelenik. A környezet felelősségének áthárítása, ha a tehetségre a szunnyadó vagy rejtekező jelzőt használjuk, miközben a környezet az, amely nem veszi észre, vagy a fejlődésében gátolja a tehetséget. A tehetségnek nem jellemzője vagy szándéka a szunnyadás vagy rejtekezés.

A tehetség akkor is fejlődik, ha a környezet, akár még a szakemberek sem veszik észre. A tehetség fejlődése nagyon sokféle lehet, és nem mindig látványos. Ha nem jelenik meg, akkor is létezik, mint egy természeti erő, és valamit mindenképpen tesz és fog tenni.

A tehetséggondozói szemléletben is nagyobb alázatra van szükség. A tehetséggondozó feladata, hogy optimális körülményeket biztosítson minél többféle tehetség fejlődésének. Szakmai tudása nem abban rejlik, hogy megtalálja az amúgy is harmonikusan fejlődő tehetséget, hanem hogy minél többféle tehetségnek megfelelő környezetet biztosít.

Ha ugyanis a fejlődéshez szükséges ingerek, elfogadás és értelmes keretek hiányoznak, akkor nagy a veszélye az antiszociális irányú önpusztító vagy pusztító irányba történő fejlődésnek.

A talentum valószínűsége

A talentum az emberiség számára értéket létrehozó tehetség. Az emberi értékekkel szembehelyezkedő, azokat figyelmen kívül hagyó tehetség nem talentum, hanem veszély.

A tehetség egyenletesen oszlik el a népességben, tehát a szociokulturálisan hátrányos helyzetű, és egyéb okokból eltérő fejlődésű populációkon belül is éppen annyira ott van a lehetőség, mint ahol könnyebben tud talentummá fejlődni (Gyarmathy, 2015). Ezért mindenkire úgy kell nézni, hogy tehetség lehet, még ha nem is mindenki tehetség, sőt nem is mindenki akar tehetséggé lenni.

A tehetséggondozó programokban felülreprezentáltak a beilleszkedésre alkalmasabb, jó szociális hátterű, a tehetségen kívül más különlegességekkel nem, vagy csak kezelhető mértékben bíró tehetségek vagy nem tehetségek, akik a programok számára így elviselhető kihívást jelentenek.

A különleges teljesítményekhez azonban sokszor a különleges helyzet vezet. A különleges helyzetű tehetségek ellátása pedig a mindennapokban kezdődik, a tanításba vitt tehetséggondozó szemlélettel (Gyarmathy, 2015). Ennek lényege az önálló választás, a biztos ismeretek mellett a kérdések és kétségek, a sokféle megoldás megjelenése a tanórákon.

Az egyelőre atipikusnak nevezett módszerek, (Kadocsa, 2006), mint a projektek, probléma alapú oktatás (Molnár, 2005), adaptivitás (M. Nádasi, 2007), öndifferenciáló módszerek (Gyarmathy, 2010), komplex instrukciós program (K. Nagy, 2000) és így tovább segítik az atipikusnak nevezett fejlődést. Sok létező és kidolgozott lehetőség van, csak élni kell velük. A tehetséges pedagógusok már el is kezdték ezt. Ők azok, akik érzékenyek a változásra és képesek változni és változtatni.

A különlegesek felhívják a figyelmet egy rendszer gyenge pontjaira, mert fejlődésük érzékenyebb a környezetre, és az ártalmas hatások, amelyek a többség számára eleinte csak kisebb kellemetlenséget jelentenek, a különlegesek számára hamar szenvedést okoznak. Ezért a különlegesek problémáinak megoldása során a többség számára is optimálisabb közeg formálódhat.

Gyarmathy Éva

Hivatkozások

Gyarmathy Éva (2015) A különleges helyzetű tehetség és a tehetséggondozás szemléletváltásának szükségszerűsége. Magyar Pszichológiai Szemle, 70. 2/5. 371–393.
Kadocsa László (2006) Az atipikus oktatási módszerek. NFI, Budapest
Kovácsné dr. Nagy Emese (2000) Komplex Instrukciós Program. In: Klein Sándor – Soponyi Dóra (szerk.) A tanulás szabadsága Magyarországon. EDGE 2000, 2011. 357-367.
M. Nádasi Mária (2007) Adaptivitás az oktatásban. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest
Molnár Gyöngyvér (2005) A probléma-alapú tanítás.