2022. március 7. hétfő, 15:08
2. VIRTUÁLIS NEVELÉSÜGYI KONGRESSZUS – HA A PATKÁNYOK TÖRŐDNEK A MÁSIKKAL, TI MIÉRT NEM? (Kerényi Mari)
Több, mint negyven éve vagyok tanár, alapvetően a magyar nyelv és irodalom című tantárgy középiskolás fokon történő oktatására hatalmazott fel a diplomám anno. Ezalatt a több, mint negyven év alatt soha nem untam meg a tanítást a középiskolai törzsanyag ellenére. Hogy miért? Mert mindig, mindennél jobban érdekeltek a gyerekek, akikkel mondjuk Babits vagy az ikes ige ürügyén együtt lehettem. Most is elbűvöl, ahogy egy kamasz rácsodálkozik vagy ráismer valamire, ahogy kinyílik egy asszociáció, láncolódik egy gondolat a fejében. Nagy kaland, örök újdonság, csupa meglepetés. (Kerényi Mari)
Fenyő D. György Az irodalomtanítás módszertana című könyvét ajánlja – nem csupán – a magyartanárok figyelmébe Terjéki Ildikó: „Kedves, tanévet kezdő magyartanár kollégáim! De akár más szakos kollégák is! Vegyétek ezt az írást, olvassátok, vegyétek hasznát! És köszönjük Gyurinak, hogy egy ilyen bizonytalan kimenetelű vállalkozásba mosolyogva, lendülettel beléfektetett ennyi alkotó energiát”
A művészek általában nem azért alkotnak, hogy edukáljanak. Tudjuk, hogy milyen következményekkel jár, ha valamilyen meghatározott ideológiát, értékvilágot követelünk az íróktól, költőktől (és más művészektől). Olyan szerencsés ország vagyunk, hogy ilyen elvárások különböző korszakokban hivatalos szinten is megfogalmazódtak/megfogalmazódnak. Az eredmény közismert. (Szekszárdi Júlia)
Többedszer hallom, olvasom azt a már-már evidencia számba menő kijelentést, amely szerint a gyerekek nem szeretik régi költőket, Petőfit és Aranyt sem. Ha ez valóban így van, az bizony a magyartanár hibája. Az örökifjú Petőfit igazán nem nagy művészet közel hozni a gyerekekhez. Itt van például a János Vitéz. Mit tehet a tanár, ha a mai tízévesek fanyalogva fogadják ezt a kötelező klasszikust? (Szekszárdi Júlia)
Amióta más bolygóról jönnek órára jámbor elefántok és kishercegek, megnyúlt hüvelykujjukkal, dimenziófüggetlen kütyüjükkel botorkálva egy idegen közegben, időnként énekléssel vagy tornával melegítünk be irodalomra. (…) Kütyü el – elvonókúra van kegyetlenül. Ma a Dies Irae gregoriánt tettem fel, míg átnézték az anyagot felelés előtt. Már nem lepett meg, hogy maguktól andalodnak el, az elvonás tünetei nem is láthatók, (Vass Judit).
Sok mindenben nem értünk egyet a kollégáimmal, de abban igen, hogy az iskola a diákokért van. És nem fordítva. Sok mindenben nem értünk egyet, de abban igen, hogy emberséggel, lelkiismerettel, együttérzéssel kell dolgozni értük. Ha kiállunk értük és mellettük, talán az oktatásirányításban is megjelenhet végre az emberség és megjelenhetnek az úgy nevezett "pedagógiai szempontok". Mert az iskola nem hivatal (Sulyok Blanka).
Tegnap tapasztaltam meg éppen, hogy diákjaink ismerik híres elődeink neveit, de arról már fogalmuk nincs, ki mit követett el azért, hogy a neve fennmaradjon az utókor számára. Kölcsey, Széchenyi, Petőfi, Ady, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth... Csak egy halmaz részei, akiknek a nevét illik hibátlanul leírni. Szóval József Attila. Kedvenc költőm. Mit mondjak róla, hogy a név mögött meglássák az embert is? (Pfeifer Erzsébet)
Én egyszerűen így hívom a mai, lelkes, tenni akaró magyartanárokat: Digi Potter. Akinek lényegében Harry Potter varázslataihoz hasonló IKT-s különlegeségekkel kell elbűvölnie tanulóit, ha meg akarja értetni velük az irodalom mibenlétét. (Fegyverneki Gergő)