2012. augusztus 22. szerda, 7:19
Az aktív állampolgárság és a demokratikus értékek az iskolában
A Kurt Lewin Alapítvány másfél éves kutatási, fejlesztési programjában egy kelet-magyarországi város négy középiskolájában vizsgálta az iskola és az aktív állampolgárság viszonyát. A vizsgálatba bevont, számos szempontból eltérő iskolákra egyaránt jellemző, hogy a diákoknak nincs alkalmuk aktuális társadalmi, politikai kérdések megvitatására. A diákok és a tanárok többsége kiábrándult a politikai pártokból, ugyanakkor a fiatalok körében a legkevésbé népszerűtlen politikai pártnak a Jobbik bizonyult.
Feljegyző lettem, s eltelt néhány nap, míg ráébredtem, hova vittek az új szelek. Bár még csak szeptember elsejétől hatályos az új köznevelési törvény, s még némi megszorítást is alkalmaz a jelen tanév kilencedikeseire vonatkozóan, a szele már két évvel ezelőtt beindította a folyamatot, a problémás diákok kiszorítását, magántanulói jogviszonyba, majd tanulói jogviszonyukat megszüntető irányba. (Terepmunkás)
Vajon azért jelentkezett a szokásosnál kevesebb gyerek az idén, mert a szülők, gyerekek utánajártak, hosszasan mérlegeltek, és bármerre nézve sokkal-sokkal képzettebb tantestületeket, jobb pedagógiai programokat, hitelesebb hangot, hozzáállást, igényesebb műsorokat, nagyobb szabadságot, több autonóm gondolkozású embert láttak? Ha így lenne, fel kellene tennünk a kezünket: tök jól áll a magyar pedagógia, vesztettünk. (Achs Károly)
A Teleki egyik legfőbb erényének tartom, hogy mindenki azonos lehet önmagával. Nem "kommunista iskola", ahogy a suttogó propaganda terjeszti. Városi ünnepségen két kollégám viszi az evangélikus egyház koszorúját, más csendesnapokra jár a katolikusokhoz, megint más nyugodtan lehet vallástalan. Nyilvánvalóan lehetnek olyan egyházi iskolák, ahol a tantestület túlnyomó többsége ugyanezt meg tudja tenni, mert tényleg fenntartója hitében él, de a sokszínűségből kellene bemennünk egyetlen világnézet alá. (Achs Károly)
Azt tartom nagyon aggasztónak, hogy a gyerekek nap mint nap anélkül alkalmazzák a digitális eszközöket, használnak internetes alkalmazásokat, tartoznak virtuális közösségekbe, hogy ezekre a folyamatokra az iskolarendszer bármilyen nemű hatással bírna. Amennyiben az iskola nem lesz képes már rövid távon is befolyást gyakorolni a digitális nemzedékre, akkor e jelenség egyszerűen átlép az iskolarendszeren és az eddigi negatív módon gyakorol végleges és visszafordíthatatlan hatást az érintett korosztályra. (Bedő Ferenc, közoktatási szakértő, 
Eltelt húsz év. A japánoknak, koreaiaknak, finneknek ennyi elég volt, hogy elinduljanak. Mi elherdáltuk. Szívesen belegondolnék, mi lett volna, ha a rendszerváltás első évei nem a harácsprivatizációról és társairól, hanem az iskola felépítéséről szólt volna. Helyette ez lett, ami most van. Most már valós megoldások kellenének. De az biztos: egy roncstársadalmat nem lehet a következetes "jótanáros" könyörtelenséggel fölemelni. (Achs Károly)
Érdekes és elgondolkodtató kérdés, hogy a felelősség milyen arányban oszlik meg a gyermeknevelés három fő résztvevője között. Ez a szülők (család), közoktatás (iskola) és társadalmi környezet háromszög folyamatosan arra törekszik, hogy a másikra hárítsa a felelősséget. Közben pedig elvész a gyermek. A krétakörben akár szét is szakadhatnak gyermeki sorsok, s mi olykor tudomást se nagyon akarunk venni róla. (Leiner Károly)
Szeptember 30-án a Kossuth tér szomszédságában, Nagy Imre szobránál független gondolkodók, társadalmi és civil szervezetek vezetőinek részvételével társadalmi kerekasztal beszélgetés zajlott. A rendezvény egyik felszólalója: Radó Péter az oktatáspolitika időszerű kérdéseiről beszélt. Honlapunkon közreadjuk az előadás rövidített szövegét, és az erről készült videofelvételt. 
Új tanév indul sok kérdőjellel és bizonytalansággal. S nincs lehetőségünk arra, hogy leállítsuk a folyamatot, szünetet tartsunk, kivárjuk a helyzet nyugvópontra érkezését. Az idő múlik, itt vannak a diákok, kicsik és nagyok, élik a maguk visszahozhatatlan, megismételhetetlen diákéletét. Amit most elmulasztunk a nevelésükben, azt talán soha sem lesz módunk pótolni, amit most elrontunk, azt nem feltétlenül lesz lehetőségünk jóvá tenni. (Szekszárdi Júlia)