2016. december 18. vasárnap, 16:37
Merre tovább? – 4. Felesleges(?) tárgyak
És mi van a létminimum alatt? Hiány. Mindenből. Most nem a nagy dolgokra gondolok, nem az igazán fontosakra, mint például a lakás, az élelem, a ruházat, hanem azokra a jelentéktelen dolgokra, amelyeket általában észre sem veszünk, hiszen annyira természetes, hogy vannak, csak bele kell nyúlnunk valamelyik fiókba az éppen szükséges apróságért, egy igazolványtokért, egy kulcstartóért, vagy egy Aszpirinért. Ezek a kicsinységek biztonságot adnak, kényelmesebbé teszik a napjainkat, díszítik a szobáinkat, berendezik az életünket. Emberivé és élhetővé teszik a mindennapokat (Gyulai Zsuzsa).
2016 őszén, reflektálva az egész évet végigkísérő pedagógus megmozdulásokra, online kérdezést végeztünk a közoktatás legégetőbb kérdéseiről a pedagógusok, szülők, diákok és az oktatás ügyei iránt érdeklődő közönség körében. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan reagál a közoktatás ügyére érzékeny szakmai és civil közvélemény a 2016 első felében kibontakozott pedagógus mozgalmak követeléseire, illetve ezzel összefüggésben: mit tartanak a válaszadók a közoktatás legnagyobb problémáinak, és milyen a különböző megoldási alternatívák támogatottsága körükben.
Az oktatással kapcsolatos döntések ma nem ott születnek, ahol a megfelelő információk rendelkezésre állnak. Informálatlan emberekkel pedig nem lehet kompetens döntéseket hozni. A döntéseket azokon a lehető legalacsonyabb szinteken kell meghozni, ahol azok még hatékonyan kialakíthatók – ahol a legtöbb az információ, és a legtöbb érdekelt véleménye fogalmazódik meg (Kertesi Gábor gondolatait kiemelte és összefoglalta: Gönczöl Enikő).
Sok mindenben nem értünk egyet a kollégáimmal, de abban igen, hogy az iskola a diákokért van. És nem fordítva. Sok mindenben nem értünk egyet, de abban igen, hogy emberséggel, lelkiismerettel, együttérzéssel kell dolgozni értük. Ha kiállunk értük és mellettük, talán az oktatásirányításban is megjelenhet végre az emberség és megjelenhetnek az úgy nevezett "pedagógiai szempontok". Mert az iskola nem hivatal (Sulyok Blanka).
Szégyellem, hogy Lázár pont az én városomban, édesapám egykori szószéke mellett fogalmazta meg kormánya álláspontját arról, kiket tart az oktatás legfontosabb szereplőinek. Nem tett mást, csak definiálta a mindenki által ismert gyakorlatot. Egy olyan iskolában, ahol nem először járt, ahol megfordult már Balog Zoltán, Czunyiné Bertalan Judit, talán még Orbán Viktor is. Elgondolkoztató, hogy egyiküknek sem jutott eszébe száz métert sétálni, hogy állami főpapként, lévitaként legalább egy pillantást vessen hulló vakolatú állami iskolámra... (Achs Károly)
Elismerjük, hogy a jelenlegi kormány rendelkezik a közoktatás irányítása felett. Sajnos azonban azt látjuk, hogy ez a kormány sem az általunk képviselt alapértékeket, sem az általunk javasolt gyakorlati formákat, eszközöket nem hajlandó átemelni, befogadni, megvalósítani. Amíg ez így van, addig nyomást fogunk gyakorolni rá (Tanítanék Mozgalom). 
Még nem kezdődött meg a tanév. Még csak a szaga érződött. A sok éve használt, s mit tagadjuk, kissé büdös könyvek szaga, ahogy válogattunk az iskola könyvtárában. Ott álltak már osztályonként kupacolva, nevenként válogatva az újak is. Ezekhez raktuk a még csak részben oszlásnak indult "tartósakat" Az egyik asztalon hat kötetre eloszló tíz kilónyi papír álcázta magát: puha kötésű könyveknek látszottak. Csak a szagukat, a műanyagszagot, azt tudnám feledni! A tartalom azonnal feledhető. (Szabó Anna).