2013. június 19. szerda, 20:00
Műveltség és tudásépítés a digitális korban
„Nem tudjuk tisztázni még a pedagógiában sem, hogy mit értünk tudás alatt. A genetikailag kódolva velünk született tudást, amit csak szolid határok között fejleszthetünk? Vagy azt az általános tudásképet, ami minden létező környezeti hatására kialakul? Vagy amit az iskolai tantárgyak kapcsán megpróbálnak nekünk megtanítani? A tudás ennek a három tudástípusnak az összessége. Árnyaljuk ezt tovább! Milyen tudást akarunk? Deklaratív tudást, tehát elméleti tudást, ami szabálytudást jelent? Vagy a procedurális tudást, a miként tudást, hogy valamit meg tudjak csinálni? Ennek az arányaival van óriási probléma. A deklaratív tudásban a magyar gyerekek változatlanul a világelsők között lennének, ha mérnének ilyet, csakhogy ma nem erre van szükség.”
A tanításnak az egymást követő nemzedékek lehetőségeinek maximalizálására kell törekednie. Ehhez három tényezőcsoportot kell figyelembe venni: az emberiség sikerességének tényezőit, a kor emberének sikerességi tényezőit, azaz az eladható tudást, valamint egyén sikerességi tényezőit, az érdeklődést. Az a fiatal tud majd magának irányt és feladatot választani, és akárhányszor újra választani, akinek vannak belső és külső alternatívái. A főbb iskolai, valamint az egyéni és a társadalom által elvárt kompetenciák egybeesése teszi hatékonnyá a fejlődést és a tanulást. (Gyarmathy Éva)
Az iskolának ma nem az a feladata, hogy a tudást az egyik fejből a másik fejbe áttegye. A technológia segítségével erre ma már jobb módszereink vannak. Sokkal fontosabb a szociális élmény. A szükséges információkat a tanulók megkereshetik az iskolai foglalkozások előtt vagy után. Az osztályban igazából megbeszélni kell dolgokat és együtt alkotni. A hangsúlynak inkább az interakciókra, mintsem a tanár előadására kell esnie. És ha ez így van, akkor máshogy kell kinézniük az iskoláknak, és a jövőben más lesz a tanárok feladata is, mint manapság. (Halácsy Péter gondolatait kiemelte és összefoglalta: Gönczöl Enikő)
A pedagógusok gyakran hivatkoznak arra, hogy azért sem alkalmaznak modern módszereket, mert túl nagy az osztálylétszám. Nem lehet mindenkire odafigyelni, ha egyéni munkát csináltat, vagy nem tud minden csoportnál egyszerre jelen lenni, ha csoportmunkáról van szó. Ez nem helytálló érvelés, ugyanis abból indul ki, hogy a pedagógusnak abszolút módon rajta kéne tartania a kezét a tanulás ütőerein, minden pillanatban mindent kontrollálnia kellene. Pedig ez nincs így. A tanulást sokkal inkább önállóvá, a tanulók, csoportok által irányítottá kéne tenni. (Nahalka István)
Az új tanévtől mindenki számára hozzáférhető az Ifjúság.hu TÁMOP projekt Bázisiskolai Programjának online tudásbázisa. Igazán büszkék vagyunk rá, mivel az egyesület szakemberei is bábáskodtak a megszületésénél. Érdemes végigkattintgatni és vissza-visszatérni, mert rengeteg muníciót tartogat a szociális kompetenciák fejlesztéséhez, kiemelten a felsősökkel és középiskolásokkal foglalkozók számára.
Miért oly rövid életű a jó kísérletek, programok, központi és helyi innovációk döntő hányada a közoktatásban? Van-e remény arra, hogy a több milliárdos költésvetésű kompetenciafejlesztő programok jónak talált eredményeit a pedagógusok és az intézmények később is használni fogják? Gönczöl Enikő ezek apropóján a tudás és a tudásmegosztás kérdéseit járja körül.