Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2017. május 5. péntek, 7:33

Neked mindegy? Nekem nem!

8. Nem a tanár tudása a határ

A világban óriási mennyiségű, jó minőségű tudás érhető el angol nyelven. Ehhez képest a magyar iskolákban magyarul hozzáférhető, s a tankönyvekben rögzített vagy a tanárok által birtokolt tudás parányi. Sőt lehet, hogy az online források még sokkal izgalmasabbak is ezeknél. Ahol ezzel nem számolnak, ott a tanár tudása lesz a határ. Ez lesz az, amit el kell érni, s amit nem is lehet meghaladni. De a valóság más. Ezért a tankönyvekről szóló magyarországi diskurzus egyáltalán nem releváns – állítja Halácsy Péter a Prezi és a Budapest School egyik alapítója.

A mai iskola legfőbb célja a tanulási képességek kifejlesztése kell, hogy legyen. Hiszen, ha élethosszig tartó tanulásról beszélünk, akkor nem az a lényeg, hogy mit csinálsz az oktatás első 12 évében, hanem az, hogy mit fogsz csinálni a következő 70 évben.

Az iskolának ma nem az a feladata, hogy a tudást az egyik fejből a másik fejbe áttegye. A technológia segítségével erre ma már jobb módszereink vannak. Sokkal fontosabb a szociális élmény. A szükséges információkat a tanulók megkereshetik az iskolai foglalkozások előtt vagy után. Az osztályban igazából megbeszélni kell dolgokat és együtt alkotni. A hangsúlynak inkább az interakciókra, mintsem a tanár előadására kell esnie. És ha ez így van, akkor máshogy kell kinézniük az iskoláknak, és a jövőben más lesz a tanárok feladata is, mint manapság.

Halácsy Péter gondolatait kiemelte és összefoglalta: Gönczöl Enikő
A San Franciscóból 2016 februárjában közvetített webinárium felvétele itt érhető el.

Honnan jön a tudás és hogyan közvetíthető?

Milyen tudásforrásokra támaszkodik a magyar közoktatás? Vannak-e olyan egyéb források, amiket hasznos lenne még beengedni az iskolába?

Hogyan győződhetünk meg arról, hogy a rendelkezésre álló tankönyvek igaz és fontos tudást közvetítenek-e? Feladata-e a pedagógusnak, hogy ezen gondolkodjon? Vagy inkább a dolga, hogy megtanítsa, amit előírnak a számára?

Elképzelhető-e sikeres tanulás tankönyvek nélkül? Elképzelhető-e, hogy egy tanár olyan tudáshoz segítse hozzá a diákokat, amelyeknek ő maga nincs a birtokában?

Milyen interakciókra kínál lehetőséget a jelenlegi iskola? Mire jó és mire nem jó a frontális oktatás? Milyen többletet adhatnak az együttműködésen alapuló tanulásszervezési módok? Mi segíti, és mi gátolja ezek szélesebb körben való elterjedését?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep