Felnőttképzés- Továbbképzés 8.

Szerzői jog és plágium 2.

Az előző (7.) részben írtam a pedagógus- továbbképzési programok akkreditációs rendszeréről, amelyben a szerzői jog és az alapítási jog, valamint a szervezési jog különbségéről beszéltem.

A PAT- hoz benyújtott akkreditációs eljárás során (mint ahogy ellenőrzéskor) sem vizsgálják a szerzői jog kérdését, csak a szakmai tartalmat, s a formai megfelelést. Azzal sem foglalkoznak, ha valaki benyújt egy képzési programot, hogy azt összehasonlítsák a már eddig benyújtott hasonló témájú, tartalmú programokkal. Így a plágium kérdését sem vizsgálják. Ami alapvető szabály- s ezt az egyet megnézik-, nem lehet ugyanaz a címe az akkreditációra benyújtott programnak, mint egy már akkreditáltnak.

Így fordulhatott/fordulhat/ elő, hogy – címétől eltekintve- kerültek akkreditálásra olyan tartalmú képzési programok, amelyek 80-98%- ban teljesen megegyeznek már akkreditált programokkal. Van, amelyiknek a címével sem nagyon bíbelődtek, egyszerűen felcserélték a szórendet.

Kérdésként vetődhet fel, hogy mi az oka a képzési programok jelentős számú plágiumának?

A pedagógus- továbbképzés a szakmai tartalom mellett üzlet, hiszen több mint százezer ember képzéséről van szó. Igazából persze akkor komoly üzlet, ha a képzések uniós forrásokból finanszírozottak. S itt érdemes kitérni képzésekkel foglalkozó néhány uniós projektre. Ezek közül mintaként a HEFOP- TÁMOP kérdéskört írom le, mivel itt lettek kifejlesztve nagy számban képzési programok (e kiemelt projektek kezdetben HEFOP, majd TÁMOP néven futottak /futnak/).

Rövid uniós projekt-történet a téma szempontjából (HEFOP-TÁMOP):

Uniós forrásból történő képzési programok kifejlesztése ún. Kiemelt projektekben történik, melyeknek kedvezményezettjei többnyire állami háttérintézmények. Így volt ez a HEFOP- ban, s így van ez a TÁMOP- ban is.

A kiemelt projektekben kifejlesztett képzési programok alapján tartandó képzések beépültek az iskolarendszer (közoktatási rendszer) számára szolgáló pályázati felhívásokba (projektekbe). E képzések finanszírozása különbözött a HEFOP-ban és a TÁMOP-ban:

1. A HEFOP-ban a képzési programokat kifejlesztő kiemelt projekt kedvezményezettje kapta meg – a képzésfejlesztés mellett- az iskolarendszer számára tartandó képzések finanszírozási forrását is. A kiemelt projekt kedvezményezettje közbeszerzés/eke/t írt ki az iskolarendszer számára tartandó képzésekre, s az így (vagy a nélkül) kiválasztott cégeket a megtartott képzések után ő maga fizette ki. A kiválasztott szervezetek csak azokat a képzéseket tarthatták az iskolarendszer számára, amelyet a kiemelt projekt kedvezményezettje fejlesztett ki.

Ezt az eljárást nevezhetnénk egyfajta központosított rendszernek. Ennek voltak előnyei és hátulütői is. Előnye a nagyobb kontroll lehetősége, amely egyfajta minőségbiztosításnak is felfogható volt (bár ennek elemei igazán nem épültek ki, így működtetni se lehetett hatékonyan). Hátránya: a nyertes felnőttképző cégek nagyon jól jártak, a többiek kirekesztődtek az iskolarendszer számára történő képzési szolgáltatásból. A kirekesztettek egy része megkérdőjelezte a kiválasztás tisztaságát.

Igazából viszont ennek a „központosított elvnek” a bomlását jelentősen „belülről” is elősegítették: a kiemelt projekt kedvezményezettjén kívüli másik állami háttérintézmény, vagy ugyanazon háttérintézmény másik szervezeti egységének ellenérdekeltsége.

2.A TÁMOP szakított a HEFOP-os gyakorlattal. A kiemelt projekt kedvezményezettje csak a képzési programokat fejlesztette ki, a tantestületi képzések finanszírozási forrása pályázati úton a közoktatási intézményekhez (fenntartóikhoz) került (lásd pl. TÁMOP 3. 1. 4). Az iskolafenntartók közbeszerzéseket írtak ki, s az így nyerő felnőttképző szervezetek tarthattak képzéseket iskoláknak, óvodáknak, melyeket a fenntartó fizetett ki.

A nyertes cégek nem csak azokat a képzéseket tarthatták a pedagógusoknak, amelyet a kiemelt projekt kedvezményezettje fejlesztett ki, hanem minden olyan képzést, ami témájában, tartalmában az adott pedagógiai területről szólt, s akárki kifejleszthette, akkreditáltathatta. Tehát szélesre tárult a kapu, mind a képzési programfejlesztés területén, mind a képzés- szolgáltatás területén.

Ekkor indult el a képzési programok széles szolgáltatói körű, tömeges akkreditáltatása, s a plágiumhullám is.

A tömeges akkreditáltatás egy részét fel lehet fogni úgy, hogy a kiemelt projektekben kifejlesztett képzési programok, s maguk a kiemelt projektek, továbbá az uniós források megtermékenyítették a pedagógus- továbbképzéssel foglalkozó felnőttképzők szakmai tudását, repertoárját, amelybe belevitték kreativitásukat, innovatív hajlamukat. Az akkreditáltatások másik része viszont egész egyszerűen csak az üzletről, s a plágiumról szól(t).

A plágium esetén azt a kérdést is fel kell tenni, hogy miért volt/van/ erre szükség? Miért nem kérte meg a felnőttképző szervezet a kiemelt projekt kedvezményezettjétől a kifejlesztett, akkreditált képzési program szervezési jogát? Ugyanis ehhez ingyenesen hozzájuthatott, a képzés-szervezési jogot a kiemelt projekt kedvezményezettje térítésmentesen átadta. Erre többféle magyarázat van:

• a kiemelt projekt kedvezményezettje nem tette /teszi/ lehetővé a szolgáltató számára a szervezési joghoz való hozzájutást, vagy nagyon megnehezítette azt (a különböző apró trükkökről, vagy az ehhez kapcsolódó, vagy ettől független „hozzánemértésről” egy külön cikket lehetne írni).
• a felnőttképző szervezet nem kérte a kiemelt projekt kedvezményezettjétől a szervezési jogot, mert olcsóbb volt a plágium útján történő akkreditáltatás, s így semmilyen kötelezettség nem terhelte a kiemelt projekt kedvezményezettje felé (minőségbiztosítási- adatszolgáltatási)

A „rendszertelen”-ség

A HEFOP- ban történő képzési program-fejlesztésekre (időszakának első éveire) még jellemző volt egyfajta „egységes” elgondolás: a különböző kiemelt projektekben folyó képzésfejlesztések összehangoltsága, illeszkedésük figyelembe vétele.

Ezt követően ez az „egységesség” kezdett fellazulni: felerősödtek a kiemelt projekteket megvalósító háttérintézmények, azok egyes szervezeti egységei közötti érdekellentétek. Elkezdődtek párhuzamos fejlesztések, s párhuzamos képzés-szolgáltatások, amelyek tömegessé váltak. A közoktatási rendszer pedagógusai pedig csak kapkodták a fejüket, s nem értették, hogy miért kell ugyanolyan tartalmú képzésen kétszer, vagy háromszor-, négyszer is részt venniük.

A különböző érdekek ütközésének egyik eklatáns példája, amikor az állami háttérintézmény egyik szervezeti egysége plagizálja ugyanazon háttérintézmény másik szervezeti egysége által kifejlesztett képzési programjait, ezzel veszélybe sodorva annak képzési program-minőségbiztosítási rendszerét.

A szakmai érdekeket háttérbe szorította (szorítja) a pénzügyi (üzleti) érdek, mely súlyosan rombolta (s rombolja) egyrészt a kifejlesztett képzési programok szakmai minőségét, másrészt a kifejlesztett képzési programokra épülő képzések közoktatási intézményekben történő társadalmi hasznosulását. Ma már kaotikus állapotról beszélhetünk e téren.

Csirmaz Mátyás