Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 12:59

Erőszak nélkül – Konstruktív konfliktuskezelés: 13. rész

10. találkozás

A foglalkozás témája: Az együttműködés fontossága

Célja: Szemléltetés: a közös ügy összehozza, az egymásnak való kiszolgáltatottság eltávolítja az embereket. A csoportlégkör oldása, csoportkohézió erősítése, az együttes munka eredményességének, örömének megtapasztalása. Az egymásrautaltság megtapasztalása. Az együttműködés fontosságának tudatosítása.

Eszközök: 2 db, 5 részre vágott kép, 4 db szék, szöveg 5 részre vágva, 11 db olló, újságok, 11 lap, magnó, zene. A/3-as lapok, csomagolópapír, filc.

Az előző foglalkozáson Gerzson közbeszólásaival folyamatosan zavarta a munkát. Ezért a foglalkozás végén konfrontálta őt a csoportvezető. Sőt a foglalkozás után másnap beszélgetett vele erről a dologról. A mai foglalkozásról „szülői kérésre” távol van.

1. Bevezető játék: Bűzborz, elefánt, pálmafa

Csoportvezető: Körben állunk, akire rámutatok, az a kép középpontja.

Elefánt
1. tanuló 2. tanuló 3. tanuló
Fület mutat Ormányt mutat Fület mutat

Bűzborz
1. tanuló 2. tanuló 3. tanuló
Orrát befogja, elfordul Ő a borz, kezét hátra helyezi, ez a farka Orrát befogja, elfordul

Pálmafa
1. tanuló 2. tanuló 3. tanuló
Lehajló ág Törzs Lehajló ág

(A játék vidám nevetéssel párosul, láthatóan mindenki élvezi.)

Csoportvezető: Mit fedeztél fel a játék közben?
Apollónia: Azt, hogy még álmosabb lettem.
Gyuri: Odafigyelni egymásra
Csoportvezető: Milyen képességre van szükség ahhoz, hogy meg tudjátok jeleníteni a képeket?
Kitti: Koncentrálásra.
Csoportvezető: Csak akkor tudtad jól megkomponálni az állatot, ha együttműködtél a társaiddal.

2. Gyakorlat: Számlálással csoportbontás

A tanár egy-egy számot ad a diákoknak: 1., 2., 3., 4., 1., 2., 3., 4. és így tovább.

a) egyesek csoportja
b) kettesek csoportja
c) hármasok csoportja
d) négyesek csoportja

3. Gyakorlat: A háromrészes krokodil

Csoportvezető: Saját magatok alkothattok egy olyan állatot, hogy a figura 3 vagy 4 részből álljon, és mindegyik része mozogjon!
Egy a fontos, hogy ne áruljátok el, mert mi fogjuk kitalálni.

(Vidám hangulatban folyik a felkészülés, ötletek születnek, majd elvetik őket.
A csoportvezető segítő kérdésekkel, értő figyelemmel ösztönzi a csoportokat a végleges megoldás megtalálására.
A csoport tagjai a következő állatokat alkották meg: ló-lovassal, csirke, pók.)

Csoportvezető: Melyek voltak a legsikerültebb „alkotások”? Miért?
Csoporttagok: A pók, mert mindenki csinált valamit.
Csoportvezető: A mai foglalkozásunk címe az lehetne: együttműködő óra. A célja az, hogy együttműködjünk, együtt játsszunk.

4. Gyakorlat: Csoportos, néma puzzle-játék

Csoportvezető: Megvallom őszintén, még én sem játszottam ezt a játékot, de nagyon tetszett, mikor olvastam róla.
Két csoportot kell alkotnunk számolással: 1, 2, 1, 2, Megvannak a csoporttársak. Egy kicsit nagyobb hely kell a játékhoz. Segítsetek átrendezni a termet. Tegyünk ide 2 széket, és ide másik kettőt! A játék neve csoportos néma puzzle-játék.
Apollónia: Ilyet játszottunk matek órán is.
Csoportvezető: Örülnék neki, ha elmondhatnám a játékot. A játék lényege a következő. Itt vannak a puzzle-kockák. Egymás után sorakozzatok be, majd körben fogtok járni a két szék körül. Mindig csak az érhet a kártyákhoz, aki a két szék között van. Egyszerre csak 1 puzzlet lehet megfogni, és áttenni a másik székre. Nem lehet beszélni, mutogatni és sehogy sem kommunikálni. Nézheted a puzzlet, és amikor saját magad odaérsz a megfelelő helyre, felveheted.
A módosítást 3 ember tudja elvégezni. Az egyik kiveszi a rosszat, a második a jót beteszi, a harmadik a megfelelő helyre teszi a rosszat. A körben járásnak az az értelme, hogy így mindenki látja a kép alakulását, mérlegelheti a következő lépést. Amelyik csapat kész, az leül a két szék közé.
Tapsra indul. (Játék közben néha megszólalnak, de a csoportvezető figyelmezteti őket, hogy ez nem megengedett. Lassan átlátják a feladatot, és igyekeznek a játékszabályoknak megfelelően végezni.)

Csoportvezető: Sikeresen elkészült mind a két térkép. Azt szeretném tudni, mi okozott nehézséget.
Krisztián: Semmi.
Fatime: Hogy nem lehetett megszólalni.
Apollónia: Pont az volt benne a jó, hogy senki nem szólta le a másikat.
Csoportvezető: Az 1. csapatnak mennyire sikerült betartania a játékszabályokat?
Kitti: Sikerült. Egyszer sem szólaltunk meg, nem fogtunk meg két darabot.
Csoportvezető: 2-es csapat, ti hogy álltok ezzel?
Ulrike: Nehéz volt. Meg is szegtük.
Csoportvezető: Mit éreztetek akkor, amikor a másik csapat leült?
Ulrike: Fájdalmat.
Csoportvezető: Veszteségként éltétek meg.
Milyen tulajdonság kellett a kép kiválasztásához?
Apollónia: Egymásra figyelés, együttműködés.

5. Gyakorlat: Szövegmontázs

Csoportvezető: Van még egy játékom. Ugyanez a játékszabály, csak most szöveget, egy értelmes mondatot kell összerakni. A csapatok legyenek ugyanazok.

A szöveg a következő, amely részekre van vágva és lefordítva a széken:

Nem az győz,

aki először ér célba,

hanem akkor győzünk,

ha mindannyian

célba érünk.

(A gyerekek most tudatosan törekszenek a szabályok betartására, nagyon figyelmesesen és együttműködően vesznek rész a feladatban.)

Csoportvezető: Milyennek éreztétek most az együttműködést?
Ulrike: Gyorsabbnak, precízebbnek.
Csoportvezető: Mit gondoltok, mi ennek az oka?
Ulrike: Összeszedtük magunkat. Az előzőből tanultunk, és most sikerült.
Csoportvezető: Milyen volt az együttműködés a másik csoportnál.
Krisztián: Rosszabb.
Kitti: Szerintem nem volt rosszabb. Csak hát nézegettük mindannyian, és mindenkinek más volt a célja. Nem értettük végülis a szöveget. Én azt vettem észre, hogy nem tudtuk, hogy lesz jó a szöveg.
Apollónia: Nekem az volt a rossz, hogy nem lehetett beszélni. Én rögtön rájöttem, hogy mi a szöveg, és majd megőrültem, hogy nem tudtam elmondani.
Fatime: Nekem is ez volt a problémám.
Csoportvezető: Nézzük, miről szól a szöveg. Mindkét csoportnak ugyanaz volt a feladata.
Fatime: „Nem az győz, aki először ér célba, hanem akkor győzünk, ha mindannyian célba érünk.”
Csoportvezető: Mit gondoltok erről, miért ezt kaptátok?
Fatime: Mert csapatmunkáról van szó az órán.
Csoportvezető: Így van!

6. Gyakorlat: Mennyi meg mennyi az hat?

Csoportvezető: A két csoport fog versenyezni egymással a „magasabb matematikában”. Az egyik csoportból anélkül, hogy beszélne valakivel, feláll, mondjuk, 4 tanuló, akkor a másik csapatból annyinak kell felugrania, hogy összesen 6-an legyenek. Ezután a másik csapat „hív”. Beszélni nem szabad, semmilyen más jelzéssel nem irányíthatjuk egymást!
Apollónia: Mi lesz, ha többen ugranak fel?
Csoportvezető: Hát 6-nál többen nem tudtok felugrani a csoportból.
Kérem, hogy az 1. csapat indítsa is, a 2-es csapat villámgyorsan válaszoljon!
(A játék próba után indul. Először néhánynak vissza kell ülnie, de a 3. után nagyon figyelmesen játszanak, és szinte mindig gyorsan sikerül a 6-ra való kiegészítés.)

A játék végén visszaülnek a körbe.
Csoportvezető: Milyen tulajdonság segített ebben a játékban?
Fatime: Nekem semmi.
Gyuri: Ész.
Apollónia: A matematika.
Csoportvezető: A „magasabb matematikában” való jártasság. (Élcelődés.)

7. Gyakorlat: Közös montázs, közös történet.

Csoportvezető: Egy hosszabb játék következik. Színes újságokat kaptok (rábuknak a középre tett újságokra). Szeretném, ha még nem nyúlnátok hozzá. Megkérlek benneteket, hogy tegyétek vissza az újságokat.
A feladat a következő. Lehet válogatni az újságok közül. Kaptok egy bizonyos időt. Válasszatok ki 3 olyan képet, amit szívesen kivágnátok. A 3 képet, miután kivágtad, helyezd magad elé, úgy, hogy a többiek is jól lássák.

(Nagy izgalommal folyik a keresés, vágás. Közben nyugtató zene szól a magnetofonból, mely mérsékeli a csoport zajongását is. Egyre csendesebben és elmélyültebben keresik a megfelelő képeket. Miután úgy tűnik, mindenki előtt ott a 3 kép, a csoportvezető új instrukciókat ad.)

Csoportvezető: Az a kérésem, hogy a kiválasztott képek alapján mindannyian írjatok egy 4-5 mondatos összefüggő történetet!

(A feladatot nagyon komolyan veszik és megindul a lázas történetírás.)

Csoportvezető: Úgy látom, készen vagytok valamennyien. Szeretném, ha ki-ki felolvasná saját történetét.

Apollónia: (Két lány, pénzes zsák)
Két barátnő élt egy kis szegényes házban. Egy nap az egyik megnyerte az 5-ös lottó főnyereményét. Így gazdagon elhagyta társát, a barátnője nem akart vele menni, mert ő nem vágyott gazdagságra. Nagy palotát vett magának, és egy darabig azt hitte, hogy boldog, de aztán rádöbbent, hogy magányos. Felrobbantotta kastélyát, elküldte szolgáit, visszatért korábbi szegényes házába a barátnőjéhez, és mint régen, most újból kétkezi munkából élt egy kis parasztházban. Tanult az esetből, és soha többé nem vágyott gazdagságra és magányra.
Taps.

Ulrike: (Lány, fiú, lány)
Egyszer a családommal az olasz tengerpartra utaztunk. Egy isteni finom és kiadós ebéd után lementem a partra sétálni a legkedveltebb ruhámban, a parton sétálgatás közben megszólított egy olasz divattervező, és kérdezte, nem lenne-e kedvem modellkedni, divatbemutatókon fellépni, én mondtam, hogy magyar vagyok, és ekkor derült ki, hogy ő is magyar, és nagyon sikeres. Nagyon megörültem a hírnek, és ahogy visszaérkeztünk Magyarországra, rögtön felkerestem őt. Neki köszönhetően egyre népszerűbb lettem a divatszakmában, és rengeteg fénykép is készült rólam. Egyszer csak egy új ruhakollekció fényképezésén megláttam egy csinos srácot, akivel nagyon jól összebarátkoztunk, és mivel nagyon megszerettük egymást, a végén a nagy szerelemből házasság lett, ami remélem, életünk végéig tartani fog.
Taps.

Fatime: (lány, fiú, gyerek)
A lánynak nagyon szép fotóarca van, és ezért elment egy modellválogatásra, ahová a fiú is elment. A bejárati ajtóban (a fiú már végzett) majdnem összeütközött a lánnyal, és első látásra egymásba szerettek. A lány részt vett a válogatáson, de nagyon sietett, hátha még láthatja a fiút, és meglepetésére a fiúnak volt bátorsága, és megvárta. Együtt elmentek ebédelni, közben megismerkedtek, és megadták egymásnak a telefonszámukat. Későbbiek folyamán fölhívták egymást, és sokat beszélgettek telefonon. Sokat találkoztak és eljártak együtt szórakozni, mindenfelé! Az először érzett szerelmük egymás iránt egyre csak erősödött. Egy idő után nagyon jó kapcsolatba kerültek. Összeházasodtak, és lett egy aranyos kislányuk Azóta is nagyon szeretik egymást és a kislányukat is.

Gyuri: (CD-tartó)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy CD-tartó, meg egy kb. 1 éves kisfiú. A CD-tartó egy szoba közepén állt, és rengeteg lemez volt benne. Egyszer a kisfiú, akit egyébként Gyurkának hívtak, berohant a szobába, mint egy elmebeteg. Felborította a CD-tartót és az összes lemez szétszóródott. Amint Gyurika apja meghallotta a csörömpölést, berohant a szobába egy nagy késsel. Jól leszidta a gyereket és leszúrta.

Fatime: Lehetett volna a végén az is, hogy beszaladt a késsel, jól leszidta a gyereket, és visszament hagymát vágni.
(Nevetés.)

Krisztián: (spotpálya, videokazetták)
Egyik nap pont meccsem volt, nem volt kedvem gyalogolni, hát lementem kocsival. A meccset megnyertük, és az ünneplés után hazamentem megnézni egy jó filmet.

Norbert: (fakanál, teáskanna, szakács, étkészlet)
A szakács úr fejébe vette, hogy a fakanáljaival elkészít egy tál süteményt, és azt feltálalja egy esztétikai szempontból megfelelő étkészletben, majd elfogyaszt egy csésze teát.

Virág: (szőke nő, ágy párnával, video)
Volt egyszer egy szőke hajú nő, aki mindig rúzsozta magát. Egyszer egy szép napon elhatározta, hogy vesz egy videót, meg egy ágyat, amihez még vett egy bordós lilás huzatot, amin csillag, hold és nap volt. Most aztán örülhetett, mert nézhette az új videóját az új ágyából az új paplannal betakaródzva, és kedvére nyomogathatta a távkapcsolót.

Kitti: (ágy ágyneművel, lány, fiú)
Ez a történet egy 19 éves lányról szól. Egyedül éldegélt csendes és szerény kis lakásában, amíg egy szép napon egy bevásárlóközpontban nekiment véletlenül egy srácnak, aki azonnal beleszeretett, és természetesen a lány is belé. Elmentek vacsorázni egy előkelő étterembe, hogy megismerjék egymást közelebbről. Miután hazamentek, másnapra megbeszéltek egy randit, és a lány felhívta a fiút a lakásába. A fiú rápillantott az ágyra és így szólt: „De szép ágyneműd van.” A lánynak rosszul esett, hogy nem is vele foglalkozik, hanem máson töri az eszét, így a fiút rögtön kidobta, és azóta nem látták egymást.

Vivien: (lány, maci, színes póló)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, akinek volt egy kedvenc macija, akit a világon mindenkinél, mindennél jobban szeretett.
A maci még meg is ajándékozta a kislányt egy szép pizsivel. Ám sok-sok idő elteltével a leányka felnőtt, és bizony szerelmes lett.
A macival már nem foglalkozott annyit, mint régen. A maci szomorú lett és úgy döntött, hogy visszamegy a sűrű zölderdőbe.
A lány első szerelme nem tartott sokáig, és hiányzott neki hű kisbarátja, elment az erőbe, hogy visszahívja, s megígérte, hogy soha többé nem csinál ilyet.
ERRE A KISMACI BOlDOGAN VISSZAMENT.

Teca: (lány 3, szép hajú, arcú, szemű)
Volt egyszer a világon három gyönyörű nő. Az egyiknek nagyon szép kék szeme volt, a másiknak szép barna arca, és a harmadiknak szép fekete göndör haja. Tehát ebben a három lányban minden meg volt, amiről egy hétköznapi lány álmodik! Ugyanis minden lány azt akarja, hogy legyen szép hosszú, fekete göndör haja, szép barna arca pattanástalan és csábító kék szemei. Na persze ebből nem hiányozhat a jó alak sem! Ha te is ilyen vagy, akkor jelentkezz az alábbi címen:
Teca
Szépségszalon.

A történetek felolvasását vidám hangulat és taps kísérte.

8. Gyakorlat: Közös montázs készítése

Csoportvezető: Keressük meg azokat a párokat, akikkel közös montázst tudnánk alkotni. Induljatok el, keressétek meg azt a két embert, akivel szívesen alkotnátok egy montázst!

(Miután a kiscsoportok kialakulnak, hozzákezdenek a montázsok készítéséhez. Elmélyülten dolgoznak, igyekeznek, „közös képet” alkotni.)

Csoportvezető: Mit szólnátok hozzá, ha kitennénk a faliújságra?
– Jó, rendben.
(A csoport beleegyezésére a képek a faliújságra kerülnek. Közben néhány csoporttag már elindult hazafelé. A többiek segítenek a terem rendjének helyreállításában.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep