Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 21:59

Erőszak nélkül – Konstruktív konfliktuskezelés: 4. rész

1. találkozás

A foglalkozás témája: Mi a konfliktus? Bevezetés. Mivel foglalkozunk az elkövetkező órában?

Célja: Az elvárások tisztázása, szabályalkotás. Időszerű problémák összegyűjtése.
Eszközök: papírlapok (30), kartonszámítógép, csomagolópapír rajta egy elfelezett ház ábrája, filctollak, kréta. Annyi körlap x2, ahány tagja van a csapatnak, ragasztó, plakát „Elvárások” felirattal.

1. Gyakorlat: Hangulatjáték

Csoportvezető: Kíváncsi lennék a csoport hangulatára, ezért hoztam egy hangulatjátékot. A drámán már játszottuk, de talán ismeritek a tanulásmódszertan-foglalkozásokról is. Lényege: mindenki kap egy kis arcocskát, és bejelöljük rajta, hogyan is érezzük magunkat. Ha készen vagy vele, mágnes segítségével feltesszük a táblára, és megnézzük a csoport összhangulatát.

(Fehér körlapok kiosztása, filctollak választása, majd beindul az elmélyült rajzolás. Minden tanuló rajzol. Gerzson néha közbeszól, „fogyatékos”, közben elterelésként pakolja a filctollakat. Lassan elkészül a csoport, felkerülnek a táblára az arcocskák.)

A csoport hangulata (Táblakép)

Csoportvezető: Örülnék, ha valaki egy mondattal összegezné a csoport hangulatát.
Kitti: Jó.
Fatime: A többségnek jó a hangulata.
Csoportvezető: Egy embernek közömbös a hangulata, a többieknek a szája mosolyog.
Ezt a játékot az óra végén megismételjük, és összehasonlítjuk a hangulatunkat a mostanival.

2. Gyakorlat: Bevezetés, tájékoztatás a foglalkozásokról

Csoportvezető: Mint tudjátok, Ági nénivel egy közös játékos csoportfoglalkozásra hívunk benneteket. Természetesen itt nincs felelés, nincs osztályzat. Bízunk benne, hogy a legjobb hangulatban telnek majd ezek az órák. Abban is bízunk, hogy ha komolyan vesszük, annak ellenére, hogy jól érezzük magunkat, jobban megismerjük majd önmagunkat. Nem lesz haszontalan a pályaválasztás előtt. Megismerjük egymást, bele tudjuk élni magunkat a mások helyzetébe. Megtanulunk jobban kommunikálni, könnyebben megértenek bennünket és mi is jobban megértünk másokat, és hogyha használjuk az életben is ezeket az ismereteket később, akkor én bízom benne, hogy jobban megértenek bennünket a szüleink, barátaink, szerelmeink, s talán még az ellenségeink is elfogadóbbak lesznek velünk.
Vivien: Meddig fog tartani a mai foglalkozás?
Csoportvezető: 13 óráig.
Vivien: Az 1 órás busszal el tudok még menni?
Csoportvezető: Úgy gondolom nem; most még ebédelned is kell.
Vivien: És ha kihagyom, akkor igen?
Csoportvezető: Úgy gondolod, hogy annyira szeretnél elmenni a busszal, hogy nem ebédelsz inkább.
Gerzson: Úgyis olyan rossz a kaja.
Csoportvezető: Úgy gondolod, nem érdemes ezért az ebédért lemaradni a buszról de a döntés joga nálad van, én azért félteném a fejlődő szervezetet, ha ebéd nélkül maradna.

3. Gyakorlat: Megválaszolandó kérdések

Csoportvezető: Szeretném, ha minden olyan kérdést, ami a foglalkozásokkal kapcsolatban felmerül bennetek, most feltennétek.
Gerzson: Csak a 8. osztályban vannak ilyen foglalkozások?
Csoportvezető: Igen.

4. Gyakorlat: Elvárásaink összegyűjtése

Csoportvezető: Igen. Úgy látom több kérdés nincs. Adok nektek egy lapocskát, és az a kérésem, írjátok fel, milyen ELVÁRÁSAITOK vannak ezekkel a foglalkozásokkal kapcsolatban egész évben. Tartalmára, hangulatára, gyakorlatokra vonatkozóan. Úgy készüljetek, hogy a végén majd a körben felolvassuk.

(A tanulók elmélyülten írnak. Gerzson másik lapot kér. Aki végzett összehajtja és automatikusan a kör közepére dobja. Vélhetően nem ismeretlen számukra a vélemény nyilvánítás ezen formája. Gerzson megjegyzést tesz, felismerte egyik társa cetlijét, akinek rosszul esik hogy így „közhírré” tették melyik az övé.)

Csoportvezető: Szeretnéd ha újra kevernénk?
Vivien: Nem, nem fontos.
Csoportvezető: Szeretnéd, ha legközelebb tiszteletben tartanák azon igényed, hogy titokban maradjon a vélemény gazdája.
Ki vállalja, hogy kezdi?
Fatime: Én kezdem.

A gyerekek körben haladva felolvassák az elvárásaikat. A csoportvezető biztatja őket, hogy tűzzék ki a falra az elvárások felirat alá.

Csoportvezető: Úgy látom, hogy hasonlóak az igényeink. Segítenétek nekem összeszedni a legfontosabbakat?
Csoport tagok: Játékos, vidám, ne legyen unalmas, meglepő, (egy valaki azt írta még nem látja az értelmét).
Csoportvezető: Én bízom benne, hogy aki nem látja az értelmét menet közben rá fog jönni, mi lesz a célja.

5. Gyakorlat: Szabályok beprogramozása

(A csoportvezető egy számítógép kartonra rajzolt modelljét veszi elő.)

Csoportvezető: Mielőtt megalkotnánk saját szabályainkat, szeretném, ha összegyűjtenénk miért fontosak az emberek életében a törvények.
Gerzson: Ne legyen sok erőszak.
Vivien: Át lehessen őket hágni.
Fatime: Kordában lehessen tartani az érzelmeket.
Vivien: Kicsit furcsa lenne, ha mindenki azt csinálna, amit akarna.

(A gyerekek időnként egymás szavába vágnak és van némi hangzavar.)

Csoportvezető: Örülnék, ha Vivienre tudnánk figyelni, mert fontos dolgokat mondhat ő is.
Vivien: Ha két ember összeveszik, megölné egyik a másikat, akkor kipusztulna a világ.
Csoportvezető: Hogy tudjuk a korlátainkat, hogy meddig mehetünk el.
Tudjátok minden évben elkészítettük a szabályainkat. 5.-be szabályfát, aztán szabálykosarat. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat meg kell alkotnunk saját korlátainkat. Ahhoz, hogy szabályfát alkossunk már nőttetek 10 cm-t. Ezért egy számítógépet hoztam nektek. A monitor egy-egy kis részletét, darabját adom nektek, papír formájában fogjátok a kezetekbe kapni. Miután fölírtuk a szabályokat, azokat amelyek ezek közül mindnyájunk számára elfogadhatóak lesznek, beprogramozzuk a számítógépbe és mivel közösen hoztuk létre, eszerint is próbálunk meg viselkedni ezeken a foglalkozásokon.

Közbeszólások a számítógép látványára:
Gerzson: Nem élethű.
Csoportvezető: Vannak hiányosságai. Megértem, hogy nem tetszik. Éjszaka 2 óra hosszáig rajzoltam, s miután nem erősségem a rajz nagyon büszke voltam magamra, hogy én egy ilyet tudok rajzolni.
Csoportvezető: Mivel úgy gondolom, a szabály-komputer dekorációul fog szolgálni, az lenne a kérésem, hogy esztétikus külsővel írjunk, és egy lapra férjenek rá azok a szabályok, melyeket fontosnak gondolunk.

A csoport dolgozni kezd, a munkát halk megjegyzések kísérik. Gerzson halkan fütyül, piszkálja Gyuri-t. (Megjegyzi: „Ez hülye, hülye ez a gyerek”.) Néhány tanulóban felmerül a gondolat: „Olyan csúnyán írtam, kérhetnék egy másik lapot?”

Csoportvezető: Lassan mindannyian elkészülünk. Az a kérésem olvassuk fel a szabályokat, és ha valaki úgy érzi, hogy valamelyik szabálynak nem tud, vagy nem kíván megfelelni, akkor jelezze, és csak olyan szabályok maradjanak a monitor képernyőjén, amelyeket biztosan be tudunk programozni, mert mindannyiunk számára elfogadhatóak.
Ki vállalja a kezdést?
Apollónia: Én vállalom, gyorsan legyünk rajta túl.
Türelmesen hallgassuk végig a másikat és legyünk valamennyire fegyelmezettek.
Virág: Testileg és lelkileg ne bántsuk a másikat, ne káromkodjunk.
Gerzson: Ezt pont Te mondod?
Kitti: Első számú szabály: ne vágjunk bele egymás szavába;
Kettes: Ne sértsük meg egymást kijelentéseinkkel;
Hármas: Vigyázzunk egymás testi, lelki egészségére, épségére.
Gerzson: Kérdezhetek valamit? Hogy lesz ez a szombati program?
Csoportvezető: Gerzsonnak van egy kérdése, örülnék, ha az osztály felé intéznéd, és nemcsak hozzám.
Gerzson: „Ez hülye kérdés volt.”
Csoportvezető: Nem is olyan fontos már.
Kitti: Idézőjelbe tettem a „testileg” szót, mert félreértelmezhetik.
Csoportvezető: Úgy gondolod, hogy ennek van ilyen szexuális értelme.
Gerzson: „Jaj, nem nemi erőszakról van szó!”
Kitti: Azt mondták nekem az előbb, így hát idézőjelbe tettem.
Csoportvezető: Pedig te arra gondoltál, hogy a játék során vigyázzunk egymásra.
Fatime: Mindenki figyeljen a másikra. Vegyük komolyan az órákat. Legyen jó és vidám a hangulat.
Vivien: Csoportmunkában fontos a megértés és az együttműködés, továbbá az is lényeges, hogy odafigyeljenek egymásra a résztvevők és elfogadják a másik véleményét.
Csoportvezető: Ez olyan szomorúan mondtad, Vivien, mintha lemondtál volna arról, hogy ez lehetséges.
Vivien: Most már mennék haza, mert nem sok időm lesz otthon. Szeretnék még fürödni.
Csoportvezető: Már a délutáni program miatt aggódsz.
Norbert: Ne beszéljünk egymás szavába. Sértő szót ne tegyünk, legyünk figyelmesek egymással.
Krisztián: Ne beszéljünk bele egymás szavába.
Gerzson: Ne beszéljünk egymás szavába, ne mondjunk sértő szavakat.
Gyuri: Ne vágjunk egymás szavába.
Csoportvezető: Én egy kisebb fajta regényt írtam, de vannak átfedések, majd meglátjátok. Figyeljünk egymásra, a pozitívumokat hangsúlyozzuk. Igyekszünk részt venni a játékokban, persze mindenkinek megvan a tartózkodási joga és passzolhat. Kerüljük a vádaskodást, kerüljük egymás gyalázását, (pl. kinevetés) és a csoportban elhangzott személyes dolgokról kívülállóknak nem beszélünk.
Teca: Ne beszéljünk bele egymás szavába. Ne sértsünk meg senkit. Figyeljünk egymásra és a szabályokra.
Csoportvezető: Segítenétek nekem összeszedni a legfontosabbakat?
Vivien: Ne beszéljünk egymás szavába.
Gerzson: Sértő szavak.
Csoportvezető: Vigyázzunk egymásra.
Csoportvezető: A következő lépés, hogy a monitor képernyőjére rakjuk rá, programozzuk be a szabályokat a gépbe. Én elfelejtettem mondani, hogy azt kérem, hogy fektetve írjatok, így aztán születtek álló helyzetű szabályok is. Valahogyan meg kellene oldanunk, hogy minden elférjen.

A gyerekek körülülik a képernyőt és rakosgatják a lapokat, hogy mind helyet kapjon és olvasható legyen.

Gerzson: Jó lenne ráírni, rendező, producer, szereplők. Az álneveket.
Csoportvezető: Én ezt vállalom, hogy rávezetem. Nem volt nehéz dolgunk. Úgy látszik nagyon egyformák az igényeink és a szabályokat sikerült megalkotnunk. Tovább is léphetünk.

6. Gyakorlat: Konfliktus agytorna

Csoportvezető: Ennek az osztályfőnöki órasorozatnak az lenne a címe: „A konfliktus kezelése”. Az, hogy kinek mit jelent a konfliktus, majd most derül ki. A kérdésem a következő:
Gyuri: Kimehetek inni?
Csoportvezető: Szomjas vagy nagyon.
Gyuri: Igen.
Csoportvezető: Fontos Neked, hogy most kimenj.
Gyuri: Tényleg szomjas vagyok már.
Csoportvezető: Kérésem a következő: minden olyan szót, ami a konfliktusról eszetekbe jut, írjatok fel. Kis lapocskákat fogtok kapni, egy lapra csak egy szót írjatok. Utána fel fogjuk olvasni.

A csoport tanácstalan. Egymásnak magyarázzák a feladatot. „Nem tudom, mit jelent” kifejezések hangzanak el. Néhány csoportvezetői visszajelzés után elindul a munka. A 3 fiú együtt dolgozik (Gyuri, Gerzson, Krisztián). Norbi külön. A csoportos munkát humor övezi. A csoportvezető szelíd kérésére „komoly munka is születik”.

Csoportvezető: Vegyük sorra a lapocskákat és rendezzük aszerint, hogy pozitív vagy negatív, amit felírtunk.
Vivien: Vagy lehessen középre tenni, ha mindkettő.

Az osztályzás eredménye
Konfliktus
+
nézeteltérés
megoldásra váró feladat
tyúk, tehén
tiszai árvíz (cserben hagyják őket)
viszály
harc
nézeteltérés
veszekedés
probléma
vita
harag
vélemény nem egyezik
harag
liba (két liba összeakasztja a csőrét)

(Az osztályzás közben lankad a figyelem. Az egymásra figyelés nem töretlen.
Két gyerek nem tudta, mit jelent. Nem írt semmit. Az érzések főleg a – oszlopba juttatták a kifejezéseket. A csoportvezető próbálja megvilágítani a + oldalt is. Az ide került megfogalmazások közül 1-et diák hozott. Tyúk, tehén Gerzson gondolatai, de ugyancsak ő említette a tiszai árvíz gondolatát is. A csoport elfogadja, hogy ez a vélemény is kerüljön a táblára, az ötletadó véleménye alapján a + oldalra.)
Csoportvezető: Ha megnézzük a táblát, hogy milyen érzést kelt mit tapasztalunk?
Gerzson: Rossz, negatív.
Csoportvezető: Miért fontos, hogy megtanuljuk mégis a konstruktív konfliktuskezelést?
Vivien: Mert meg lehet oldani békésen is. Nem úgy, hogy behúzunk neki.
Fatime: Mert az ember azért ember, hogy gondolkodik és képes az érzelmeit kordában tartani, tudja, hogy hol a határ.
Csoportvezető: Igen. És mivel konfliktusokkal találkozunk a mindennapjaink során, ezért meg kell, hogy tanuljuk, hogyan kezeljük, és ne a konfliktus irányítson bennünket, hanem mi irányítsuk saját konfliktusainkat.
Erre teszünk majd kísérletet, de természetesen nem a mai órán.

7. Gyakorlat: Mi van a tető alatt?

Csoportvezető: Még egy játékot hoztam nektek. Ez most már könnyedebb. Egy házat építettem a mai napra.

Gerzson: „Jaj, Norbi hogy lehetsz ilyen béna”
Csoportvezető: Van egy ilyen szabályunk, hogy biztonságban érezhesse mindenki magát. Nem sértjük a másikat.
Hoztam egy házat (fele kék, fele rózsaszín, kék fél a félelmeink, rózsaszín fél: vágyaink.)
Vivien: Miért nem fekete a vágyak rész?
Csoportvezető: Neked az a szín tetszene? Nekem a rózsaszínű álmok jelképezik a vágyakat, azért választottam ezt a színt. A félelmeket, a problémákat, amelyek foglalkoztatnak titeket, és a vágyakat kellene beírni.
Apollónia: Azért nyomdapapírt tűrjön.

(Négy gyerek komolyan veszi a feladatot.

Egy nem tudja, mit írjon.
Két tanuló felszínes dolgokat ír, sok felkiáltójellel. (6 rúd tej, 10 perc kenyér,) Sok tehén kell! No mármint fél kiló liter.
A csoport néhány tagja korábban elhagyta a foglalkozást (buszindulás)

.

Csoportvezető: Szeretném, ha felolvasnánk, ki mit írt!
Vivien: Vágyaim: Olyan világba szeretnék belecsöppeni, ahol semmi gond nincs. Kevés ember és sok állat vesz körül. 20 éves legyek, legyen egy jó állásom, a felesége legyek egy olyan fiúnak, akit nagyon szeretek. Szeretnék egy lovas farmot, boldog életet. Szeretném, hogy fölvegyenek a lovas suliba. Szeretnék örökké a fellegekben járni. A fantázia országába is szívesen ellátogatnék.
Félelmeim: Félek, hogy nem sikerül valóra váltani a vágyaimat.
Csoportvezető: Én kívánom neked, hogy sikerüljön. Ha fontos, hogy el tudjál menni a busszal, akkor most el kell indulnod.
Norbi: Semmit nem írt.
Csoportvezető: Nincsenek vágyaid, vagy nem szívesen osztanád meg velünk ezeket a vágyakat?

8. Zárógyakorlat: Hangulatjáték

A foghíjas csoport leszavazza, inkább az ebédet választva. A Csoportvezető nem erőlteti.

Zárásként egy valódi konfliktushelyzet: valaki összefirkálta egyik csoporttag padját. (Valószínűleg a fiúk voltak.)

Vivien: Szeretném, ha leradíroznák a tettesek. (Ezt meg is teszik.)

Csoportvezető: Köszönöm a részvételt és az együttműködést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep