Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2016. február 21. vasárnap, 18:43

Digitális pedagógusok a változó világ idegenvezetőiként

5. Nemes Nagy Katalin Erika

Nemes-Nagy Katalin Erika (Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakiskolája)
Ötletének címe: A fémek – kicsit másként
Ötlete a Tudástár/Digitális Módszertárban: http://bit.ly/1X5UdWl
(Nemes-Nagy Katalin Erika nyerte a Microsoft Mixathon Challenge versenyét – tájékoztatott a Délmagyarország 2016 február 15-én)

Pedagógusként az iskolában:

Természetismeretet tanítok, emellett egy, a HÍD programban részt vevő osztály osztályfőnöke vagyok. Iskolánkban a szakiskolai és speciális szakiskolai osztályokon kívül köznevelési HÍD programos csoportok is vannak. Zömmel hátrányos helyzetű, tanulási nehézségekkel küzdő, más iskolákban lemorzsolódott diákok felzárkóztatásával, szakmához segítésével foglalkozunk. Igény szerint rendszeresen segítem a kollégákat IKT és projektpedagógia témakörben, több továbbképzést tartottam nekik és más iskolák tanárainak is.

A digitális világ számomra:

Az IKT eszközöket pályám kezdete óta használom, először csak az interaktív táblát, az arra készített feladatokat, később tanulói laptopokat és szavazórendszert is. Az utóbbi években az IKT-eszközökkel támogatott projektpedagógia és a 21. századi készség- és képességfejlesztés irányába fordultam. Igyekszem lépést tartani az újdonságokkal, folyamatosan képzem magam. Aktívan részt veszek tapasztalatcseréken, műhelymunkákon, szívesen tesztelek új, innovatív ötleteket. Azt gondolom, hogy az IKT eszközök használata nem lehet maga a cél, csak egy eszköz a célunk megvalósításához.

Az IKT-eszközök hatása a motivációra:

Ezen eszközök használatával sokkal személyre szabottabb lehet az oktatás, egyéni tanulási útvonalakat alakíthatunk ki. Az új eszközök, alkalmazások egyértelműen motiválják a gyerekeket. Nekünk ezt a motivációt kell fenntartanunk, ehhez pedig változatosságra és érdekes feladatokra van szükség. Az IKT-eszközök a differenciálást is segítik. Iskolánkban nagyon sok a hátrányos helyzetű, tanulási és magatartási problémával küzdő tanuló. A jól megtervezett és lebonyolított projektek nemcsak szaktárgyi tudást adnak, hanem segítenek leküzdeni a szociális hátrányokat is. Nem elhanyagolható a közös alkotás örömének csapatépítő hatása sem.

Tanácsom a kollégáknak:

A legfontosabb tanácsom a kollégáknak, hogy ne adják fel. Mindig akadnak nehézségek, ezeket meg kell tanulni kezelni, megoldani. Legyenek türelmesek, bátran kérjenek segítséget a kollégáktól és a diákoktól is. Számos online tanári közösség elérhető az interneten, ahol sok hasonló cipőben járó kollégával ismerkedhetnek meg. Ezekben a közösségekben aktívan működik a tudásmegosztás is. Kérdezzenek bátran, a kollégák szívesen segítenek akár a problémák megoldásában, akár a megfelelő továbbképzés kiválasztásában.

Szívesen ajánlom a Digitális Módszertárból:

Benedekné Fekete Hajnalka Barangoló természet SNI csoporttal című anyagát azért tartom jó példának, mert változatos módszereket, számos ötletet, alkalmazást tartalmaz. Külön kiemelném az élményalapú tanulást, amelynek révén a gyerekek gyakorlatorientáltan ismerkedtek meg az adott témakörrel, illetve a mobileszközök használatával. A projekt széles körben adaptálható, jó szívvel ajánlom a kollégáknak.


Nemes-Nagy Katalin Erika átveszi a díjat a Digitális pedagógus konferencián

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep