Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
?>
2016. január 24. vasárnap, 11:45

Digitális pedagógusok a változó világ idegenvezetőiként

1. Benedekné Fekete Hajnalka

Benedekné Fekete Hajnalka (Turai Hevesy György Általános Iskola)
Ötletének címe: Barangoló természetismeret SNI csoporttal
Ötlete a Tudástár/Digitális Módszertárban

Pedagógusként az iskolában:

Gyógypedagógus – pszichopedagógus szakon végeztem, 15 éve kerültem Turára. Néhány évig fejlesztő pedagógusként dolgoztam, majd szegregált SNI csoport osztályfőnökeként. Iskolánkban honlapszerkesztő és IPR vezető vagyok. Szakvizsgáztam közoktatás vezetői szakon, esélyegyenlőség témában több képzésben is részt vettem, kollégáimmal e-learning tananyagot fejlesztettem. Mostanság a felhő alapú, tanítás-tanulást segítő alkalmazások világa érdekel.

A digitális világ számomra:

Az iskolai közösségben nem, vagy csak külön megsegítéssel oktatható tanulókkal való foglalkozás segített rádöbbenni, hogy a digitális eszközök megfelelő használata mekkora segítséget jelenthet, és mennyire kitágítja azt a teret, ahol tudásépítés folyhat (pl. virtuális osztálytermek napi használata).

Az IKT-eszközök és a tanulás új útjai, a felfedező tanulás:

Nem tudjuk milyen lesz az a világ, amelyben tanítványainknak felnőttként boldogulniuk kell. Könnyen előfordulhat, hogy az általuk választott szakma egyik évről a másikra feleslegessé válik. Olyan készséget kell kialakítanunk, hogy képesek legyenek újat tanulni, alkalmazkodni a változásokhoz. Az az iskola jár jó úton, amely nem az ismeretek átadását preferálja, hanem olyan tanulói készségeket fejleszt, mint az együttműködés, tudásépítés, valós problémák megoldása vagy az önszabályozás. Problémának érzem, hogy bár pontosan látható, digitális kompetencia nélkül nem lehet eredményes életpályát építeni, az általános iskolákban még most is elballagnak olyan csoportok, akik csak heti egy informatika órán találkoznak digitális eszközökkel. A digitális világ nem jön – már itt van.

Tanácsom a kollégáknak:

A pedagógus társadalom jó része – a fiatalok is – az iskolai életéből kizárja a digitális kultúrát, a hagyományos módszereket preferálják. Első lépésként elég volna az, ha végiggondolnák, ők maguk hogyan és mi módon tettek szert arra a tudásra, amit az iskolán kívül használnak. Szükséges-e ez a tudás? Aki igennel felel, annak már csak be kell lépni bármelyik – a világhálón szerveződő – pedagógus közösségbe. Mert akiket ott talál, kivétel nélkül hiszik és gyakorolják is a tudásmegosztást. Lépésről-lépésre – sőt kattintásról-kattintásra fogják a kollégák segíteni.

Szívesen ajánlom a Digitális Módszertárból:

Zsigó Zsolt a „Koncepció karikatúrák a természettudományos tanórákon„ című ötlete nagyon tetszett. A képregény világa a diákok számára nagyon vonzó, életkortól függetlenül kedvelik. Az ötletben leírt forma, miközben kicsit kikacsint az internetes mémek világára, vitára készteti a gyerekeket – és fejleszti a kritikus gondolkodást. S nem csak természettudományos órákon.


Tordai Péter átadja a díjat Benedekné Fekete Hajnalkának

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
--
2023.07.15.
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország kedvelt pedagógusa
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe...
(Forrás: Index)
--
2023.07.09.
Kiválóan fejlesztő általános iskolák. Asztalos György írása
Egy intézmény akkor kerül fel a kiválóan teljesítők listájára, ha az elmúlt öt kompetenciamérésen legalább egyszer a „sárga pont” felette van a „kék vonalnak”. Vagyis a gyerekek...
(Forrás: tani-tani online)
--
2023.07.09.
Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros
Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is pr...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep