Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. február 21. vasárnap, 18:47

Dr. Szárnyasné Tóth Teréz (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg)
Ötletének címe: GAUSS Budapesten – avagy: Geometriai Algebrai Utazás Sorozat Budapesten
Ötlete a Tudástár/Digitális Módszertárban.

Pedagógusként az iskolában:

Az intézményben a matematika tantárgy oktatása mellett munkaközösség vezető is vagyok. Rendszeresen veszek részt érettségi elnökként a záróvizsgákon, illetve az emelt szintű matematika tantárgyi bizottságok munkájában. Tanítványaim sikeresek a matematika versenyeken, több diákom jutott be az OKTV országos döntőjébe. Diákjaimmal rendszeresen indítunk új projekteket, melyek során új utakat járunk be, innovatív ötleteket valósítunk meg. Fontosnak tartom, hogy az együttműködés közben – a pontos és igényes munkavégzés mellett – megtanuljanak csapatban dolgozni, egymást segíteni, és az elkészült produktumot megosztani a közösség javára.

A digitális világ számomra:

Állandó törekvésem volt (és ma is az), hogy a matematika tantárgy tanításának és tanulásának hatékonyságát javítsam, az ismeretátadás és ismeretszerzés folyamatát érdekessé és izgalmassá tegyem. A gyakorló pedagógusok és az érettségire, felvételire készülő diákok munkáját kívántam segíteni hálózati alkalmazásra készített segédanyagaimmal. Rendszeresen alkalmazom a matematika órákon az IKT-eszközöket, elsősorban a szemléltetéshez (Geogebra) és a tehetséggondozáshoz. Motivációm: közelebb vinni a mai Z generációhoz a matematikát, megismertetni velük az ismeretszerzés örömét, felkészíteni őket arra, hogy intelligensen kezeljék a modern technikai eszközöket, akár matematikaórán is.

IKT-eszköz mint lehetőség:

Az elmúlt évtizedben a digitális technika térhódításának következtében az oktatás területén is módszertani változások zajlanak. Olyan lehetőségek nyíltak meg a pedagógusok számára a szemléltetésben és foglalkoztatásban, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A munkájukhoz elérhetővé váltak az IKT-eszközök (laptop, projektor, interaktív tábla), illetve nagyszámú oktatási anyagból válogathatnak. Tapasztalataim szerint egyre több pedagógus alkalmazza a tanórákon az ismeretszerzés, az élményközpontú tanítás támogatásához a digitális eszközöket, beleértve az okos telefonok alkalmazásait is. Ez utóbbi lehetőség a diákok számára természetes, életük része.

Tanácsom a kollégáknak:

Ne feledjék az általános és szaktárgy-specifikus módszertani ismereteiket! Sok fórumon elhangzott már, hogy a különböző korcsoportú diákok számára más-más módszer a célravezető egy tantárgy hatékony elsajátításához. Azt is gyakran halljuk, hogy napjainkban ne a „mit tanítsunk?” a kérdés, hanem a „hogyan tanítsuk meg a tananyagot?”. A módszertani sokszínűség fontos, ugyanakkor ne feledjük, hogy a kimeneti vizsgarendszerű iskolákban az egyéni teljesítmény a döntő. Tehát a klasszikus tantárgypedagógiai módszereket az IKT eszközök kiegészítik, de nem helyettesítik a mindennapi munkában.

Szívesen ajánlom a Digitális Módszertárból:

A Filep Otília által feltöltött „Kreatív fizika” című szakmódszertani anyagot ajánlom a kollégáknak. A természettudományos tantárgyak tanításának egyik legfontosabb része a mérések, kísérletek elvégzése. A tanulók a valóságban érzékelik, észlelik a fizika törvényszerűségeit, a mérésekből, kísérletekből levont tapasztalataikat, eredményeiket számításokkal támasztják alá. A tanulási-ismeretszerzési folyamat szerves részévé válik a tapasztalás, a mérés. Ebben a szakmódszertani anyagban ezeken a területeken van a fő hangsúly, s ez mindenképp példaértékű, követendő szaktanári gyakorlat. Nagyon hasznos a Módszertani ötletgyűjtemény és Digitális Módszertár, melyből gyakorló pedagógusként jó ötleteket és hasznosítható anyagokat tudtam gyűjteni. Egy jó ötlet adaptálása, továbbfejlesztése, tanulói csoporthoz való igazítása már a szaktanár feladata.


Dr Szárnyasné Tóth Teréz átveszi a díjat a Digitális pedagógus konferencián

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep