Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2016. január 16. szombat, 18:08

Tanulás 2.0 – Digitális pedagógusok a változó világ idegenvezetőiként

Barangoló természetismeret, Gauss Budapesten, Színes kémia, József Attila és én, A fémek – kicsit másként, Lovagok az időben – csak néhány cím, melyek hátterében tudatos tervezés, pedagógiai célokhoz illesztett IKT-eszközhasználat, kreatív megvalósítás, innovatív szemlélet áll, és nem utolsó sorban olyan pedagógusok, akik munkáját a Tempus Közalapítvány 2015-ben Digitális Pedagógus Díjjal ismerte el.

A Tempus Közalapítvány Tudástárának Digitális Módszertára a tanítási gyakorlatot újszerű, interaktív módszerekkel, a tananyag feldolgozását IKT-eszközökkel megtámogató ötletek gyűjteménye, ahol már több mint 170 ötlet közül böngészhetnek az érdeklődők. Olyan, a pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó dokumentumoknak, módszertani ötleteknek ad helyet, melyek a digitális nemzedék interaktív tanulását, tanítását segítik az IKT-eszközök kreatív használatával, azok tanórai vagy tanórán kívüli alkalmazásával. A gyűjtemény az oktatási módszerek és a tanulásszervezés tág értelmezésével sok különböző módszertani megoldás feltöltésére biztosít lehetőséget. Ezáltal a köznevelésben dolgozó pedagógusok széles körének jelentheti a mindennapi tanítási gyakorlatban jól hasznosítható ötletek forrását, amelyre folyamatosan nagy igény mutatkozik. A tanárok által írt módszertani megoldások hiteles képet nyújtanak a kollégák számára a módszer alkalmazásáról, ezáltal segítik a pedagógiai célokhoz rendelt IKT-eszközök használatát a tanítási-tanulási folyamatban. A Digitális Módszertár közvetlen elérhetősége: (digitalismodszertar.tka.hu)

Böngésszen ötlettárainkban, gyűjtse a kedvenceket, és ossza meg másokkal is! Töltse fel saját módszertani gyakorlatát, legyen Ön is módszertáraink ötletadója!

A TKA hosszú évek óta fordít figyelmet egy kiemelten fontos célcsoport, a köznevelésben dolgozó pedagógusok szakmai módszertani támogatására, az egymástól való tanulás kultúrájának elterjesztésére, a jó példák megosztására. Ezt a célt szolgálja többek között a www.tka.hu honlapon nemrég létrehozott Tudástár felülete, ahol a Módszertani ötletgyűjtemény és a Digitális Módszertár együttesen immár több mint 800, pedagógusok által írt ötlettel, gyakorlattal segíti a tanórák tervezését.

Mivel a tanítás/tanulás során a módszertani kultúra újragondolásában jelentős szerepet játszanak az IKT-technológiák, a TKA fontosnak tartja, hogy a Digitális Módszertár elindulását követően évente meghirdetésre kerülő felhívással és díjjal ösztönözze és elismerje a pedagógusok közötti tudásmegosztást. A 2015-ös Felhívásra beérkezett, és a szakértői értékelést követően a Digitális Módszertár felületén publikált 59 ötlet közül 6 díjazott pedagógusnak gratulálhattunk! A díjakat az október 17-i Digitális pedagógus konferencia 2015 rendezvényen (www.digitalispedagogus.hu) adtuk át, ahol egy szekcióban az ötletgazdák is bemutatkoztak.


Tempus díjkiosztó a Digitális Pedagógus konferencián

A most induló sorozatban a díjazott pedagógusokkal ismerkedhetünk meg.

B. Tier Noémi
TKA, Tudásmenedzsment csoport;
a Digitális pedagógus konferencia Programbizottságának tagja)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep