Felnőttképzés- Továbbképzés 5.

Problémák az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben
(Alapítási jogról, Továbbképzés-szervezési jogról)

PAT-akkreditáció

A pedagógus- továbbképzési rendszer külön kezeli az „alapítási jogot” és a „felhasználási jogot”:

– az ún. alapítási jog a továbbképzési program tulajdonosi jogát jelenti, mely nem adható tovább más szervezetnek (csak jogutódlással)

– az ún. felhasználási jog a továbbképzési program szervezésének (indításának) jogát jelenti, melyet csak az alapító engedélyezhet másoknak.

Az „alapítási” és a „felhasználói (szervezési- indítási) jog” különválasztásával, pontos szabályozásával egyértelmű viszonyok rajzolódnak ki arra vonatkozóan, hogy kinek milyen jogosultságai vannak.

FAT-akkreditáció

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (FAT: Felnőttképzési Akkreditáló Testület) által akkreditált programok esetén nem választódik szét az ún. alapítási és szervezési jog, egy akkreditáció keretében adják meg az ún. programakkreditációs tanúsítványt. Az a felnőttképzéssel foglalkozó szervezet, aki ezzel rendelkezik, szervezheti, tarthatja az akkreditált képzést.

Maga a Felnőttképzési törvény szövege nem tesz említést az ún. alapítási jogról. „Felhasználói jogról” is csak olyan aspektusból beszél, ha már akkreditált képzési programot akar valaki átvenni attól, aki akkreditáltatta:

Arról viszont, hogy a „felhasználói jog” mit jelent, ugyancsak nem rendelkezik a törvény. Valószínűsíthető, hogy a kérelemhez benyújtott- FAT-nál elsőként akkreditált programmal rendelkező szervezet által kiadott- „igazolásra” bízza, hogy mit engedélyez a másiknak (az, aki már akkreditáltatta, annak, aki az akkreditált programot fel akarja használni):

– a képzési program adott intézmény általi szervezési jogának az engedélyezését, vagy a szervezési jog megadása mellett azt is, hogy az adott intézmény továbbadhatja más intézménynek a felhasználói jogot (vagyis a továbbképzés-szervezési jogot)?

– ha a szerződő fél egyszerűen „csak felhasználói jogot” engedélyez a szerződésben a másik félnek, vagyis nem határozza meg pontosan, hogy mit jelent számára a „felhasználói jog engedélyezése”, akkor kérdés, hogy ebben az esetben ez mit takar: a továbbképzés szervezési jogát a kérelmező szervezetre vonatkozóan, s egyben a szervezés jog továbbadási lehetőségét egy következő szervezet részére? Vagy csak az elsőt?

Szociális terület akkreditációja

A szociális terület képzési akkreditációjával írássorozatom első részében már részben foglalkoztam. Ezt a gondolatmenetet folytatom mostani írásomban „alapítási”, „szervezési jog” összefüggésrendszerben.

A személyes gondoskodást végző személyeknek szóló továbbképzési programok minősítési eljárását szabályozó 9/2000 (VIII.4.) SZCSM rendelet nem tartalmaz sem „alapítási”, sem felhasználói jog” kifejezést. A rendelet „szervezési jogról” és „minősítésről” beszél, ami elvileg nagyjából megfeleltethető a pedagógus- továbbképzési rendszer „szervezési- indítási (felhasználói)” jogának, s az ún.”alapítói jognak”. Gyakorlatilag viszont nem választja szét egyértelműen az „alapítás” és a „szervezés-indítás (felhasználás)” feltételrendszerét, előírásait. Ez tükröződik az ún. Minősítési Adatlapból is, ahol a képzési program szakmai tartalmi leírása sajátosan keveredik a képzés-szervezésre, indításra vonatkozó kérdésekkel (Pl.: „I. 2. A továbbképzési program lebonyolításáért felelős személy (szervező) adatai”; „II. 8. 2. Tervezett továbbképzés az indítás konkrét helyszíne szerint”; „II. 8. 3. Tervezett továbbképzés indítása megyék szerint”, stb.).

A rendelet kimondja, hogy „érvényes minősítéssel rendelkező továbbképzési programok akkor indíthatók, ha a továbbképzést szervezők a tárgyévet megelőző év október 15-ig egy erre szolgáló adatlapon bejelentik az Intézetnek (ez a „Továbbképzési Jegyzék adatlapja”).

Érdekes, hogy a rendelet maga nem tartalmazza mellékletként a „minősítés” tartalmát, a minősítés szempontjait – mint a pedagógus- továbbképzési jogszabály-, csak a „Továbbképzési Jegyzékre” történő bejelentés adatlapját (a „Minősítési Adatlapot” évente adják ki közlemény formájában). Ez utalhat a „minősítés” tartalmi, szakmai stabilitásának hiányára is.

A rendeletben leírt „minősítés” nem pontosan fedi le a- FAT- nál és a PAT- nál értelmezett- programakkreditációs tevékenységet sem. Ugyanis különbséget tesz „akkreditáció” és „akkreditáció” között:

A továbbképzési programok minősítését végző Országos Szociális és Gyermekvédelmi Továbbképzési és Szakvizsga Bizottság által a minősített programokból összeállított továbbképzési jegyzék– melyet megküld a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Felnőttképzési Akkreditációs Testületének, s amely az alapján kiadja a programakkreditációt igazoló tanúsítványt- csak a minősített „továbbképzés céljából szervezett tanfolyamokat”, s a „szakmai személyiségfejlesztő foglalkozásokat” tartalmazza. A többi minősített tevékenységet nem (szakmai tanácskozás; külföldi vagy hazai tanulmányút; szakmai műhely). Ez utóbbiak akkreditációja minek tekinthető? (a 9/2000 SZCSM rendeletben mindegyik „minősített szakmai továbbképzésként” van definiálva)

Összehasonlító táblázat

A „kötelező bejelentés”

A Felnőttképzési törvény lehetővé teszi különböző ágazati akkreditációs rendszerek számára (oktatási ágazat, szociális ágazat,..), hogy a hatókörükben akkreditált programokat bejelentsék az állami szakképzési és felnőttképzési szervhez. A bejelentés alapján a FAT akkreditációs eljárás lefolytatása nélkül kiadja az ún. programakkreditációs tanúsítványt (pl. a PAT által akkreditált továbbképzési program, az alapító által történő bejelentést követően automatikusan megkapja a FAT- programakkreditációs tanúsítványt is).

Csirmaz Mátyás