2012. június 25. hétfő, 7:27
Czigelmayer Márta: HOVÁ LETTEK OKOS GYERMEKEINK?
A könyvet elsősorban figyelemfelkeltésnek szántam, mert abban az iskolarendszerben, ahová a szülők félnek beíratni gyermekeiket, valami nem jól működik. 10-20 éve a szülők igyekeztek minél hamarabb iskolába adni gyermekeiket – bár augusztus 31.-ig kellett betölteni a 6 évet, mégis sokszor beíratták a szeptemberi, sőt októberi születésűeket is – manapság egyre inkább az a tendencia, hogy amíg csak lehet, óvodában hagyják őket. Tudják, az iskolai élet megkezdésével elveszítik gyermekkorukat. És ez sajnos így van. (Czigelmayer Márta)
Írásaimban a felnőttképzés kérdéskörével foglalkozom, mely közvetlenül vagy közvetetten, különböző szálakon kapcsolódik a közoktatás, a szakképzés rendszeréhez. Ilyen kapcsolódási pont a pedagógusok továbbképzése különböző "ágazati" rendszerekben, a Felnőttképzési törvény rendelkezéseinek értelmezése az adott területekkel kapcsolatosan. Elemzésre, összehasonlításra kerülnek a felnőttképzési törvény, s a kapcsolódó jogszabályok egyes rendelkezései, az ágazati rendszerek akkreditációs eljárásai. A sorozat elsősorban az ún. iskolarendszeren kívüli felnőttképzés rendszerszintű problematikájával foglalkozik, de érinti az iskolarendszerű felnőttképzés témáját is. (Csirmaz Mátyás)
A projekt célja, a műszaki oktatás népszerűsítése azoknak a nőknek a körében, akik olyan szakmai tulajdonságokkal rendelkeznek, melyeket a termelő vállalkozásoknál a nagyobb foglalkoztatás céljából hasznosítani tudnak. A cél ambiciózus, mivel a gondolkodásmód megváltoztatására törekszik. Az iskolaválasztást a nők körében nagyban befolyásolhatja a képesség, az addig elért eredmények, érdeklődési kör és még sok más tényező. Tény azonban, hogy munkaerőpiaci kereslet és a végzett hallgatók szakképesítése között olyan különbségek vannak, melyekre ez a projekt megpróbál megoldásokat találni.
A generációk közti kommunikációnak e különleges státuszú helyén, az iskolában mindig, minden korban érezhető volt (hisz úgy kell lennie!), hogy más nyelvet használnak, másféle közösséget alkotnak diákok és tanárok. Vagyis a közöttük való kommunikációban mindig meg kellett találni a közös pontot – pedagogice és didaktice –, ami mindkét részről megközelíthető és elfogadható, hogy azután a világ megismerésében és megértésében, majd tovább-alakításában együtt mehessenek tovább a felnövő és felnőtt közösség tagjai. (Sirató Ildikó)
Az AIESEC a világ 110 országában jelenlévő nemzetközi hallgatói szervezet. A Budapesti Corvinus Egyetemen működő projekt célja, hogy a nemzetköziség és önkéntesség értékeivel hozzájáruljunk a magyar oktatási rendszer versenyképességéhez.
Milyen határig hallgassam meg tanítványaim személyes problémáit? Milyen mértékben befolyásolhatom jövőjükről hozott döntésüket? Adhatok-e ebben a kérdésben kötelezően megfogadandó tanácsot? Azt gondolom, hogy a legutóbbit semmiképpen sem tehetem. Az előző kérdésekre még keresem a választ. Ebben a keresésben látom további munkám értelmét. (Benő Ildikó)
A 13 szerző írásait tartalmazó gyűjtemény négy tematikus egységre tagolódik. Az elsőben (Életkorok, nemzedékek) általában tekintjük át a generációváltások problémáját. A másodikban (Kik ezek a gyerekek?) arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan élnek, hogyan tanulnak a mai gyerekek és fiatalok, miben mások, mint az előző nemzedékek képviselői. A harmadikban a tanárok és diákok közötti kapcsolat átalakulásával foglalkozunk (Változó kapcsolatok), a negyedikben pedig a digitális világban megvalósult jó gyakorlatokra hozunk példákat (Sikeres projektek). (Szekszárdi Júlia)
Az első két évben egy fiatal kolléga tanította az osztályt magyarra csoportbontásban és epochális rendszerben. Minden epocha végén produktumot kellett készíteniük, ami a művészettagozatos gyerekek számára nem jelentett gondot, hiszen ott megfelelően érvényesíthették a fantáziájukat és tehetségüket. Szeptemberben sajnos megszűnt a csoportbontás és az epochális oktatás, ráadásul új magyartanárt kapott az osztály. 