A történetek identitás-építő haszna soha nem ilyen közvetlenül tapintható, mint éppen most, mivel az a serdülő, aki képes olvasni, történetekkel szembesülni (ha nem képes, beteg), szinte mindent azonmód saját magára vonatkoztat. Minden emberi történet az ő lehetséges története, minden esemény bekövetkezhet vagy már bekövetkezett az életében, minden szereplő egy lehetséges alterego a számára – még a legelesettebb, legkisszerűbb, legrettenetesebb is.

A kiskamasz rendkívül kevéssé képes belső konfliktusainak, érzéseinek, indulatainak belül tartására, azokat szinte azonnal kívülre teszi, hogy eltávolítsa magától, hogy kívül tudja megszemlélni, megérteni, átélni saját belső világát. Ezért a kiskamasz mindenevő: ő a világ legjobb hallgatója, olvasója és nézője, feltéve, hogy a történet végén nem akarunk tanulságot is ráerőltetni, vagyis nem akarjuk tőle, hogy időnek előtte belsővé tegye, amit most egyedül külsőként – másvalaki történeteként – képes átélni.

Az egyik típusa a deviancia-történet. Kalózok, betyárok, maffiózók, kalandorok, robinhoodok, igazságosan vagy igaztalanul törvényen kívülivé vált hősök, lelencgyerekek, akikről kiderül, hogy álruhás királyfik… Nemcsak az izgalmasság a szempont, hanem maga a deviancia, a normán kívüliség, a világ látható szövetének kifordulása.

A harmadik-negyedik osztályos – ha nincsen teljesen elöntve képekkel és elektrotechnikával – igenis szívesen olvas, nagy lelkesedéssel meséli, amit olvasott. Nem feltétlenül igényli a történetmondó személyes jelenlétét. Nem érdeklik már a mesék, de legalábbis ragaszkodik ahhoz, hogy valamilyen valóságalapjuk legyen, nem szereti a legendákat, mítoszokat és szentéletrajzokat, hidegen hagyja az ősök és eredetmondák világa.

Szelíd és szentimentális vagy kalandos, de nem drámai. Legjobbak a Micimackóhoz hasonló történetek, amelyek valahol a (nem túl veszélyes) képzelet és a valóság határán egyensúlyoznak. Vagy Móra Ferenc, de a Kincskeresővel vigyáznék, annak megterhelően sötétek a színei...

A kéthavi keretidőről és a kapcsolódó nyilvántartási kötelezettségről szóló, sietősen bevezetett rendelkezés hatására már az indulás pillanatában, szeptember 1-jén felbukkantak olyan problémák, amelyek jelentős részére a tantestületek nem tudtak megfelelően felkészülni. A következőkben felsorolt kérdések feltételezhetően számos iskolában felvetődnek, és maradnak egyelőre válasz nélkül.

Most, a tanév kezdetén illene valami kedves, ünnepélyes szöveget közölni, amelyben eredményes munkát kívánunk a kollégáknak. Sajnos e pillanatban egy ilyen gesztus üresnek, sőt visszatetszőnek hatna, hiszen úgy tapasztaljuk: az iskolákban uralkodó hangulat egyáltalán nem nevezhető ünnepélyesnek.

Nagy örömmel tájékoztatjuk a kollégákat, hogy az Új Pedagógiai Szemle július-augusztusi számában megjelenik az iskola belső világával kapcsolatos összeállításunk. A közreadott tanulmányok széles spektrumot fognak át az iskolákban alkalmazott pedagógiai módszerektől az iskolai honlapok intézményi nyilvánosságot teremtő funkcióján át az iskolai ünnepek gyerekekben keltett hatásainak vizsgálatáig.