2005. augusztus 1. hétfő, 2:59
Egy pillantás, egy gyerek, egy tányér
„Aprócska gyerek áll a sorban, maga előtt lógatja a tálcát, lábával ritmikusan billegeti. Éppen a cipőjéig ér. Bal térd, jobb térd, bal, jobb, nem szabad elrontani, mert baj lesz, bal, aztán a jobb, meglökik, két bal egymás után, elrontotta, most már biztos, hogy valami rossz lesz. Tele nagyokkal az ebédlő, zaj, nyüzsgés, kiabálás, türelmetlen tolakodás. Ez a szünet ugyanis a felsősöké...”
Ez a gyűjtemény kitágítja a tanulók önmagukról szerzett ismereteit, segít tudatosítani azt a képet, amely bennük él a többi emberrel, embercsoporttal, országgal kapcsolatban. Nagyon fontos, hogy a pedagógus rádöbbentse tanítványait: ők is lehetnek bizonyos helyzetben előítéletek tárgyai, áldozatai.
Egy film a drogzarándokokról, akik egy olyan terápiás programban vesznek részt, amely – miközben hangsúlyt fektet a szervezet biokémiai egyensúlyának helyreállítására – egyfajta spirituális megtisztulással és komoly fizikai terheléssel kínál új esélyt az anyagosoknak. 
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Kankalin-füzetek címmel természetvédelmi oktatási segédletet jelentetett meg. A több mint 200 oldalas, gyerekeknek szóló kiadvány kérdéssorok segítségével ad átfogó képet a nemzeti park egészéről, elsősorban a tanösvényekről és a bemutatóhelyekről. 
A fenti címmel jelentetett meg a Flaccus Kiadó egy érdekes és számunkra különösen izgalmas kis kötetet. Szerzői, Bíró Ibolya és Csillag Ferenc szerint a megváltozott társadalmi és szociális körülmények között nem hatékonyak már a hagyományos nevelési módszerek és rendszerek. A hierarchikus gondolkodáshoz történő makacs ragaszkodás, illetve a tevékenység adminisztrációs jellegének túlhangsúlyozása helyett a tanítványokért való felelősségvállalás, a patrónussá és társsá válás adhat esélyt az eredményesebb munkára. 
Az osztályfőnöki munka lényegesen többet jelent az osztályfőnöki órák megtartásánál. Az osztályfőnök hagyományosan az a pedagógus, aki állandóan az arcvonalban állva a legközvetlenebbül tapasztalja meg az osztályába járó gyerekeken és szüleiken keresztül a társadalom valamennyi feszültségét és problémáját – mondta Szekszárdi Júlia a Felvételi Információs Szolgálatnak adott interjújában.
Az osztályfőnöki feladatkör sajátossága – szemben a szaktanári funkcióval –, hogy nincs előírható, részleteiben megtervezhető tananyaga; ellátása lényegesen több spontaneitást, rugalmasságot, reflektivitást igényel. Ha a pedagógus nem csupán az osztály adminisztratív ügyeinek intézője kíván lenni, tudomást kell vennie arról a világról, amelyben élünk. Az elvárások, amelyek kereszttüzében a dolgát tennie kell, sok esetben egymásnak is ellentmondanak. Senki sem veszi le a pedagógusról a felelősséget, hogy ezek között mérlegeljen, rangsoroljon, a rábízott tanulók szükségleteit, igényeit szem előtt tartva, saját személyisége hitelét megőrizve alakítsa ki működőképes nevelési programját.
A rendszerváltás nyomán felszínre került és kiéleződött társadalmi különbségek nem hagyták érintetlenül az iskola világát. Az elszegényedés, meggazdagodás, a különféle – sikeres és sikertelen – megküzdési stratégiák, az ezekből fakadó családi hangulat rányomja bélyegét az iskolába érkező gyermek személyiségére, iskolával kapcsolatos várakozásaira s hétköznapi viselkedésére. Természetes (kellene, hogy legyen), hogy egy pluralista társadalom iskolája számol ezekkel a különbségekkel, annál is inkább, mivel napjaink pedagógiája azt a célt tűzi maga elé, hogy adaptív, kooperációra, megújulásra képes személyiséggé fejlessze diákjait; vagyis célkitűzése individuális, az egyes gyermekre irányuló. Ezt a nagyon is differenciált célt azonban még mindig egy erősen homogenizáló s egyúttal rendkívül hierarchizált rendszerben próbáljuk elérni.