Hogyan látja egy mai kamasz az iskola világát? Miként vélekedik kortársairól, tanárairól, szüleiről? A Kölöknet folyamatosan közöl részleteket egy 17 éves gimnazista, bizonyos Benjámin naplójából, és létrehozott egy fórumot, egy virtuális tanárit, ahol szülők, pedagógusok és természetesen diákok cserélhetnek eszmét egymással.

A kollégák egy része pontosan ugyanúgy tanít, ahogy tanított 20-30 évvel ezelőtt, ha akkor a pályán volt, ha meg nem, akkor más mintát ő sem látott. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mitől fog megváltozni a magyar iskola. Kitől? Ki tehet ezért? Többek között ezt a kérdést veti fel Cseh Györgyi közoktatási szakértő továbbgondolásra, vitára érdemes írása.

A honlapunkon 2007 novembere és 2008 júniusa között lezajlott virtuális nevelésügyi kongresszus vitaindító írásait tartalmazza az a kötet, amelyet az Önkonet kiadó adott ki a közelmúltban.

November óta zajló virtuális kongresszusunkhoz kapcsolódóan online kérdőíves vizsgálatot végeztünk a közoktatás szereplői között annak érdekében, hogy a válaszok alapján árnyaljuk az iskoláról a kongresszuson kibomló képet. Célunk, hogy megfelelő alapot szolgáltassunk egy, a nevelés ügyéről folyó diskurzushoz.

A média egy része szerint az iskolák élete szenzációs botrányok sorozata. Ma már nem is számít igazi szenzációnak, ha a diákok semmibe veszik egy tanár személyiségi jogait, megsértik, illetve a technika lehetőségeivel élve nyilvánosan megalázzák őt. Még mielőtt (nagyrészt joggal) elkezdenénk méltatlankodni, és tovább sorolni a hasonló eseteket, érdemes egy-egy ilyen ügy mélyére nézni.

Az iskola életvilága különösen gazdag szubjektív élményekben. Amikor ezeknek az élményeknek és az ezekből (is) eredő viszonyulásoknak a felderítésére vállalkozunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy csak részben tudatos, racionális folyamatokról van szó. A metafora kutatási eszközként történő használata lehetővé teszi, hogy megismerhessük a viszonyulások elfedett rétegeit.

Az iskolai nevelőmunkának vannak jól mérhető szegmensei, melyek meghatározása segítséget nyújthat a tervszerű és gyermekközpontú nevelésben. A 12-13 éves tanulók iskolaértékelése már jól tükrözi az őket ért iskolai nevelő hatásokat, véleményüket figyelembe lehet, figyelembe szükséges venni a pedagógiai programok módosításánál, a nevelőmunka diagnosztikus és folyamatorientált értékelési rendszerének kialakításánál. A kutatás elsődleges célja a 12-13 éves tanulók iskoláról való gondolkodásának feltárása volt.

A rendszerváltás nyomán felszínre került és kiéleződött társadalmi különbségek nem hagyták érintetlenül az iskola világát. Az elszegényedés, meggazdagodás, a különféle – sikeres és sikertelen – megküzdési stratégiák, az ezekből fakadó családi hangulat rányomja bélyegét az iskolába érkező gyermek személyiségére, iskolával kapcsolatos várakozásaira s hétköznapi viselkedésére. Természetes (kellene, hogy legyen), hogy egy pluralista társadalom iskolája számol ezekkel a különbségekkel, annál is inkább, mivel napjaink pedagógiája azt a célt tűzi maga elé, hogy adaptív, kooperációra, megújulásra képes személyiséggé fejlessze diákjait; vagyis célkitűzése individuális, az egyes gyermekre irányuló. Ezt a nagyon is differenciált célt azonban még mindig egy erősen homogenizáló s egyúttal rendkívül hierarchizált rendszerben próbáljuk elérni.

A Világmegváltók Klubjának középiskolás tagjai és egyetemista vitavezetői egy október közepi délután arra vállalkoztak, hogy álmaik iskolájáról beszélgessenek, hogy megfogalmazzák azokat az igényeket, amelyek a ma iskolájában nem teljesülhetnek. Az olvasót nyilvánvalóan meg fogja lepni az a komolyság és pedagógiai szakszerűség, amely mindvégig sajátja iskoláról, pedagógusokról és persze az őket körülvevő szűkebb és tágabb világról szóló magvas gondolataiknak.