Hogyan látja egy mai kamasz az iskola világát? Miként vélekedik kortársairól, tanárairól, szüleiről? A Kölöknet folyamatosan közöl részleteket egy 17 éves gimnazista, bizonyos Benjámin naplójából, és létrehozott egy fórumot, egy virtuális tanárit, ahol szülők, pedagógusok és természetesen diákok cserélhetnek eszmét egymással.

A kollégák egy része pontosan ugyanúgy tanít, ahogy tanított 20-30 évvel ezelőtt, ha akkor a pályán volt, ha meg nem, akkor más mintát ő sem látott. Sokszor elgondolkodom azon, hogy mitől fog megváltozni a magyar iskola. Kitől? Ki tehet ezért? Többek között ezt a kérdést veti fel Cseh Györgyi közoktatási szakértő továbbgondolásra, vitára érdemes írása.

A honlapunkon 2007 novembere és 2008 júniusa között lezajlott virtuális nevelésügyi kongresszus vitaindító írásait tartalmazza az a kötet, amelyet az Önkonet kiadó adott ki a közelmúltban.

November óta zajló virtuális kongresszusunkhoz kapcsolódóan online kérdőíves vizsgálatot végeztünk a közoktatás szereplői között annak érdekében, hogy a válaszok alapján árnyaljuk az iskoláról a kongresszuson kibomló képet. Célunk, hogy megfelelő alapot szolgáltassunk egy, a nevelés ügyéről folyó diskurzushoz.

A média egy része szerint az iskolák élete szenzációs botrányok sorozata. Ma már nem is számít igazi szenzációnak, ha a diákok semmibe veszik egy tanár személyiségi jogait, megsértik, illetve a technika lehetőségeivel élve nyilvánosan megalázzák őt. Még mielőtt (nagyrészt joggal) elkezdenénk méltatlankodni, és tovább sorolni a hasonló eseteket, érdemes egy-egy ilyen ügy mélyére nézni.

Az iskola életvilága különösen gazdag szubjektív élményekben. Amikor ezeknek az élményeknek és az ezekből (is) eredő viszonyulásoknak a felderítésére vállalkozunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy csak részben tudatos, racionális folyamatokról van szó. A metafora kutatási eszközként történő használata lehetővé teszi, hogy megismerhessük a viszonyulások elfedett rétegeit.

A Világmegváltók Klubjának középiskolás tagjai és egyetemista vitavezetői egy október közepi délután arra vállalkoztak, hogy álmaik iskolájáról beszélgessenek, hogy megfogalmazzák azokat az igényeket, amelyek a ma iskolájában nem teljesülhetnek. Az olvasót nyilvánvalóan meg fogja lepni az a komolyság és pedagógiai szakszerűség, amely mindvégig sajátja iskoláról, pedagógusokról és persze az őket körülvevő szűkebb és tágabb világról szóló magvas gondolataiknak.

Az iskolai nevelőmunkának vannak jól mérhető szegmensei, melyek meghatározása segítséget nyújthat a tervszerű és gyermekközpontú nevelésben. A 12-13 éves tanulók iskolaértékelése már jól tükrözi az őket ért iskolai nevelő hatásokat, véleményüket figyelembe lehet, figyelembe szükséges venni a pedagógiai programok módosításánál, a nevelőmunka diagnosztikus és folyamatorientált értékelési rendszerének kialakításánál. A kutatás elsődleges célja a 12-13 éves tanulók iskoláról való gondolkodásának feltárása volt.

A rendszerváltás nyomán felszínre került és kiéleződött társadalmi különbségek nem hagyták érintetlenül az iskola világát. Az elszegényedés, meggazdagodás, a különféle – sikeres és sikertelen – megküzdési stratégiák, az ezekből fakadó családi hangulat rányomja bélyegét az iskolába érkező gyermek személyiségére, iskolával kapcsolatos várakozásaira s hétköznapi viselkedésére. Természetes (kellene, hogy legyen), hogy egy pluralista társadalom iskolája számol ezekkel a különbségekkel, annál is inkább, mivel napjaink pedagógiája azt a célt tűzi maga elé, hogy adaptív, kooperációra, megújulásra képes személyiséggé fejlessze diákjait; vagyis célkitűzése individuális, az egyes gyermekre irányuló. Ezt a nagyon is differenciált célt azonban még mindig egy erősen homogenizáló s egyúttal rendkívül hierarchizált rendszerben próbáljuk elérni.