2016. október 3. hétfő, 15:45
Dühök és diktátumok – napi frusztrációinktól az irányítás illúziójáig
Itt állunk tehát Magyarországon, ezzel a nagy – és egzisztenciális okokból, jövőkép híján egyre inkább elhatalmasodó - frusztráltságunkkal. Normális esetben ilyenkor tör ki a LÁZadás, a FORRadalom. Kivéve, ha a gőzt másképp is ki lehet ereszteni. Arról, hogy ez így legyen, indulatokat, rémületet keltő plakátokkal, manipulált híranyagokkal gondoskodnak. Az agressziót, a dühöt további agresszióval, dühvel gondolják levezetni, manipulálni, célt kreálni neki. Ami persze egy életveszélyes játék (Lévai Julianna).
A szabályszegést elnéző közegben megnő a csalók száma, s ez jelentősen megkönnyíti a szabályszegők dolgát, hiszen közösen könnyebb mentséget találni. A szabályszegők csoportja önerősítő közeg. A kutatási eredmények szerint a többek által elkövetett szabálysértő tettek megerősítő ereje sokszoros, mivel ezek szabályszegésre irányuló értékrendszert közvetítenek. Erre példa lehet a diákok puskázása vagy a kalóz zene- vagy filmletöltések, de ide sorolhatók egy-egy cégnek, politikai pártnak vagy egyéb csoportnak önnön érdekérvényesítése céljából alkalmazott tisztességtelen eljárása is (Gyarmathy Éva).
Ám ha arról beszélünk, hogy az oktatás legyen gyerekközpontú és személyre szabott, akkor az egész rendszert arra kellene optimalizálni, hogy a gyerek azonnal hozzáférjen ahhoz, ami felkeltette az érdeklődését, amit meg szeretne tanulni. És ma ezt meg lehet csinálni. Hiszen a specializált tudások általában fent vannak az interneten. De ott lehetnek ezek a tudások különféle tanulási központokban is, ahová a gyerekek be tudnak menni és kérdéseket tudnak feltenni. (Halácsy Péter gondolatait kiemelte és összefoglalta: Gönczöl Enikő.)
Hiába gondoltam végig, miben tudnék újítani osztályfőnöki munkámban, hiába keresgélem a dráma, a közösségi és társadalmi élet újabb lehetőségeit, hiába nyilatkoznak így régi tanítványaim, hiába látványos a munkánk (egy szalagavatói műsort ezren is megnéznek), egyelőre nem lesz új osztályom. Összesen hatan jelentkeztek az általam kigondolt programra. Lehetne mindezt személyes kudarcnak tekinteni, de sokkal nagyobb a baj (Achs Károly).
Cirkusz az iskolában. Egyik szakiskolás leány órám elején megemelt hangon közölte, nem fog tanulni, fáj a feje, elege van mindenkiből, csapkodni kezdett, stb. Kérdeztem van-e konkrét oka, hogy így kikelt magából. Kiderült, hogy előző órai szünetben a tornaterem előtt várakozva nyakon vágta egy nyolcadikos srác. Kérdeztem szólt-e a testnevelő tanárnak vagy az osztályfőnökének. Vállát rángatta, minek, úgyis kiiratkozik, dögöljön meg mindenki, ez a rákos iskola is (Pfeifer Erzsébet).
Olyan, mint egy elfuserált játszótér: leng a hinta, de fejbe vágja a közelében téblábolót, aki arra várna, ő is hadd hintázzon egy kicsit. Csúszós a csúszda, de nem te választod meg, hogy ráülsz-e, hogy lecsússz. Pillanatnyi figyelmetlenség, hiszékenység, tudatlanság, betegség, baleset, oxigénhiány a születéskor, s már ülhetsz is az aljában a visszakapaszkodás reménye nélkül. Visszakapaszkodás? Hiszen sosem volt fent. De, mindenki emberi méltósága magasából csúszik. Ha csúszik. A libikóka viszont elromlott: aki fent van, fent is marad. S aki lent? Az meg ott (Szabó Anna). 
Mostanában József Attila és Radnóti verseit tanítom. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Tudom, rég volt, amikor Attila a Duna partján ülve figyelte az elúszó dinnyehéjat, és hallgatta hogy locsog a felszín és hallgat a mély. Rég volt, hogy egy fiatal ember sort-sor alá tapogatva írt a pokol bugyrairól, de mégis megdöbbentett az a tudatlanság, közöny, amit tapasztaltam ma. Nem csupán a gyerekek részéről (Pfeifer Erzsébet). 